Ferenc pápa: Kevesebb időt szánjunk a telefonunkra, és többet a lelki életünkre!
November 12-én mintegy húszezer hívővel és zarándokkal imádkozta el a déli Úrangyalát Ferenc pápa, aki a lelki életünk ápolásának mindennapi feladatára hívta fel a figyelmet a vőlegényre váró öt okos és öt balga szűzről szóló evangéliumi szakasz kapcsán. Ferenc pápa teljes beszédének fordítását közreadjuk.
Felébredt álmából...
"Amikor József felébredt álmából, úgy cselekedett, amint az Úr angyala parancsolta neki." (Mt 1,18–24)
"Kelj fel, ki alszol, s Krisztus fénye rád ragyog..."
Segíts Uram, hogy lelkileg felébredjünk és bennünk is megszülessen Jézus Krisztus valósága! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Heti könyvajánló: Jézus Krisztus élete
Jézusról nagyon sokféle kép van forgalomban. Ezek szerint lehet ő félisten, de lehet olyan „történeti Jézus” is, aki semmilyen csodát nem követett el, és akit csak követői tekintettek Istennek. Lehet guru, egy bölcs a sok közül. Lehet nagy tanító, akinek tanait ugyan tiszteljük, akire hivatkozhatunk is, de akit nem kell követnünk. Lehet forradalmár vagy épp erőszakmentes békekövet, lehet jólétünk biztosítója, lehet házas…
Forradalmi műtétet hajtottak végre
Forradalmi műtétet hajtottak végre az Egyesült Államokban: összesen 140 orvos dolgozott azon a transzplantációs eljáráson, amelynek során többek között új szemet kapott a 46 éves, arkansasi Aaron James. A férfi arcát 7200 Voltos áramütés érte 2021-ben.
Jézus, Dávid fia
"Jézus Krisztusnak, Dávid és Ábrahám fiának családfája." (Mt 1,1-17)
Jézus, Dávid Fia, az előre megígért Messiás, akiben beteljesültek az ószövetségi próféciák...
Jézus, Dávid fia, könyörülj rajtunk! ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Hazai demográfia - röviden
A 2011-es népszámlálás idején 9,9 millióan éltek hazánkban, a legutóbbi, 2022-es népszámlálás szerint már csak 9,6 millióan. A két népszámlálás között eltelt több mint egy évtized alatt 333 ezer fővel csökkent az ország népessége. Kutatók szerint a folyamat megállíthatatlan, legfeljebb lassítani lehet a népességfogyás ütemét...
Hikikomori – A bezárkózó, elmagányosodó fiatalok növekvő száma kihívás az Egyház számára is
A hikikomori japán kifejezés, jelentése visszavonultan élni: így nevezik a jelenséget, és azokat az embereket, akik úgy döntenek, hogy hosszú időre kivonulnak a társadalmi életből, bezárkóznak otthonukba. A római Caritas 2019-ben programot hozott létre a megsegítésükre. Japánban, ahol másfél millió embert érint a probléma, egy olasz misszionárius hozott létre segítő központot.
Isten előtt nyitottan, vagy bezárkózva önmagunkba...
"Csak a farizeusok és a törvénytudók nem keresztelkedtek meg nála, és ezzel meghiúsították magukban Isten szándékát." (Lk 7,24–30)
Az önigazultság megfoszt minket Istentől, mert önmagunk istenei akarunk lenni...
Segíts Uram, hogy mindig nyitott legyek a Te kezdeményezéseidre! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
A magány hatása az életre
A Glasgow-i Egyetem akadémikusai végeztek kutatásokat azzal kapcsolatban, mennyire kártékony az emberek egészségére a magány. A brit Biobank tanulmányát használták fel alapnak, ami a felnőttkorúak egészségi állapotát és genetikáját követi nyomon szerte az Egyesült Királyságban. Az eredmény igen magas számokat mutatott.
Ejtették a vádakat az abortuszklinikánál tüntető pap és aktivista ellen
Felmentették a bíróságon Sean Gough-ot, aki a szólásszabadságért demonstrált egy brit abortuszklinika előtt, és Isabel Vaughan-Spruce-t, egy abortuszellenes szervezet igazgatóját.
Te vagy-e az Eljövendő?
„Keresztelő János küldött minket, és kérdezteti: Te vagy-e az Eljövendő, vagy mást várjunk?” (Lk 7,19–23)
Még János is elbizonytalanodik, Jézus olykor olyan szokatlan, merész, megbotránkoztató módon cselekszik...
Segíts Uram, hogy mindig felismerjünk, és soha ne botránkozzunk meg benned! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult