Egy éve csökken a reálbérek értéke - röviden
A statisztikai hivatal összegzése szerint az elmúlt időszakban a reálkereset 1 százalékkal csökkent a fogyasztói árak előző év azonos időszakához mért, 16,4 százalékos növekedése mellett.
Szent István király személyiségrajza
Ábrázolták már ércbe öntött, kőbe faragott szigorú és erőteljes alakként, de megfestették a koronát a Szűzanyának felajánló öregemberként is. Hol erőszakosnak ábrázolják, hol megalkuvónak – ahogy épp az írónak hasznosabb. Mi nem szeretnénk így eljárni. Nem akarjuk őt a saját korából kiragadva értelmezni, hanem épp azt szeretnénk megmutatni, hogy az akkori viszonyok és körülmények közül kimagasló, kivételes jellemű és kivételes életművet megvalósító ember volt Szent István király.
Azt akarom...
"Azt akarom, hogy akiket nekem adtál, ott legyenek velem, ahol én vagyok s lássák dicsőségemet, amelyet nekem adtál, mivel már a világ teremtése előtt szerettél engem." (Jn 17,20–26)
Jézus a legnagyobb határozottsággal kéri ezt, értünk is...
Köszönöm Uram, hogy kiállsz és kitartasz mellettünk, hogy veled lehessünk mindenkor! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
A Szeretet Földje Alkotóközösség kiállításának megnyitója!
Október 24-én, kedden, azaz ma délután 6 órakor Törökbálinton a Szeretet Földje közösségi házban - mindenkit szeretettel várunk!
Kétpercenként van robbanás - Ilyen az élet a megszállt Herszonban
Ukrajna Herszon körüli területének 70 százalékát elfoglalta az orosz hadsereg, köztük a régiónak nevet adó várost is. Olekszandr Prokudin, a herszoni katonai közigazgatás vezetője az RBK-nak adott interjút arról, hogy milyen az élet az Ukrajna déli részén található területen.
A gonoszság tevékeny erejével szemben
"Nem azt kérem tőled, hogy vedd el őket a világból, hanem hogy óvd meg őket a gonosztól." (Jn 17,11b–19)
A gonoszság ereje tevékeny a követőin keresztül, ezért nekünk is tevékenynek kell lennünk...
Mennyei Atyánk! Ne vígy minket a kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól... ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Heti könyvajánló: Magyar jelenség - hazánk a hit, remény és szeretet fényében

Ez egy optimista könyv .
Nem kerget illúziókat, nem akar haszontalan emberi fantáziákra építeni. Sőt, épp ellenkezőleg, nagyon komolyan igyekszik számot vetni hazánk jelenlegi morális, társadalmi állapotával, gazdasági vagy épp kulturális és vallási helyzetével - és mégis bizakodó, nem oktalanul. Ez a könyv azért született meg, hogy jól megalapozott reményt keltsen minden olvasóban.
Ferenc pápa vasárnap: Köszönjük, Úr Jézus, hogy magadat adtad nekünk az Eucharisztiában!
Augusztus 18-án a Szentatya a Szent Péter téren összegyűlt hívőkkel és zarándokokkal együtt imádkozta el az Úrangyala imádságot. A vasárnapi mise evangéliuma alapján arról elmélkedett, hogy csodálattal és hálával kell magunkhoz vennünk az Eucharisztiát, a mennyei kenyeret, melyet örökre szóló ajándékként kaptunk Jézustól. Az alábbiakban Ferenc pápa teljes beszédének fordítását közreadjuk.
Háborús borzalmak + ima a békéért
Több, mint ötszáz megölt gyermek; megerőszakolt nők; havonta húszezer új mozgósított katona; megölt háborúellenes aktivista; egymillió ember víz nélkül; elrabolt gyermekek... egy háború szörnyűségei + ima a békéért:
Az örök élet
"Az örök élet pedig az, hogy megismerjenek téged, az egy igaz Istent, és Jézus Krisztust, akit te küldtél." (Jn 17,1–11a)
Az Élet Istenben van, s minden, ami rajta kívül van, a pokol felé tart.
Drága Istenünk, őrizz meg minket a Te szeretetedben, hogy életünk legyen benned, és bőségben legyen, és örökké legyen, ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Jézus-forradalom Közel-Keleten?
A Közel-Keleten dúló háború közepette igazi hitéleti forradalom is kirobbant: egyre több mecset zár be, miután emberek tömegei fogadják be Jézust a szívükbe. Az ébredés nem csak Iránban, hanem több más muszlim országban is zajlik, és hatalmas változásokat hoz.
