Jézus hintázik - szöveg képekkel
Azelőtt harminc évvel, a megtérésem utáni években, amikor újra kacérkodni kezdtem a rajzolással, sokszor csak Jézus szenvedésének stációival foglalkoztam, annyira magával ragadott, hogy mit tett, mit vállalt értünk Isten Fia. Nem mintha értettem volna, vagy szerettem volna a szenvedést, de vonzott, főleg, ahogy a nagy szenvedő szentek tükrözték vissza, Pio atya vagy Neumann Teréz. Aztán ahogy múltak az évek és egyre jobban megismertem Jézus Krisztus magával ragadó személyiségét, úgy változtak az alkotások témái is.
Jelek
Az 5 perces kis színes elhangzott a Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesület műsorában a Mária rádióban, 2025. július 23-án. Szöveg: Sipos Gyula
Levélcím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. honlap: szeretetfoldje.hu Munkánkat támogatni lehet a Szeretet Földje Közhasznú Alapítványon keresztül, számlaszáma: 10700268-04975106-51100005
Igazzá lenni Istenben
"Ha igaz voltotok nem múlja felül az írástudókét és a farizeusokét, nem juthattok be a mennyek országába." (Mt 5,17–37)
A mi igazságainknak Isten Igazságából kell fakadnia és a Szeretet törvényéből.
Világosítsd meg szívünket és elménket Istenünk és tégy igazzá Szentlelked által, hogy a Szeretet szellemében tudjunk élni, a Te dicsőségedre és az emberek javára, ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Heti könyvajánló: Szeretet történetek a Bibliából

Miért teremtette meg Isten a nőt és mit szólt ehhez a férfi?
Mi lett Káin sorsa vagy miért bukott el a nagyerejű Sámson?
Hogyan játsszák el a gyerekek az Énekek énekét, mint mondtak a vendéglőben Putifárné és József esetéről, vagy épp a Kísértő mit gondol Isten szeretetéről?
Az mesterséges intelligencia pusztítóbban hat a gyerekekre, mint a felnőttekre
A felnőttek elveszíthetik bizonyos képességeiket a mesterséges intelligencia túlzott használata miatt, de a gyerekeknél ezek soha nem is fejlődhetnek ki. A mesterséges intelligencia (AI) nem csupán segíti a gondolkodást, hanem teljes mértékben ki is egészítheti. A számológépekkel vagy keresőmotorokkal ellentétben, amelyek emberi integrációt és valamilyen kognitív kontrollt igényelnek, a ChatGPT teljes körű megoldásokat kínál az elejétől a végéig – de hogy hat ez a gyerekek agyára?
Év végi ez + az
Lassan vége az évnek, karácsony van, mi is ünnepelünk, családban, itt-ott. Múlt hét vasárnap Érden a cigány családoknak tartottunk cigány misés összejövetelt, Tarnóczi Marika az összegyűlt adományokból vásárolt mindenfélét és összeállított 25 csomagot a családoknak, akik ezt nagy örömmel fogadták. (Ilyenkor persze mindig többen jönnek a misére is... :-)
Kilenced hazánkért és a választásokért - 8. nap
Istenünk, hálát adunk Neked azért, hogy ide vezéreltél minket a Kárpát-medencébe. Te azt akartad, hogy itt egy szilárd szövetség keretén belül, egy stabil állam segítségével biztos kultúra bontakozzék ki, amely által békét és kiengesztelődést hozol ebbe a sokat szenvedett térségbe. Köszönjük, hogy kiválasztottad népünket, hogy ennek eszközei és biztosítói lehessünk.
Szeretet történetek - A fogalmazás
A tanítónő Bence szüleit várta fogadóórára. A házaspár nemrég elvált, és a tanítónő most a kisfiuk romló teljesítményéről és rossz magatartásáról akart velük beszélni.
Várakozó hittel
Isten népe várakozó hittel, a „már igen” és a „még nem” feszültségében élte, s éli életét. Izrael népét egykor már kimentették az egyiptomi rabságból és bemehettek az Ígéret földjére, de az igazi, örök Kánaán még nem nyílt meg előttük. Dávid királyságot alapított, de Dávid Fiának örök királysága még nem jutott uralomra a földön úgy, ahogy azt a izajási prófécia ígérte, ahol együtt legelészik a bárány és a farkas:
Három fontos dátum
- Augusztus 27. szombat 9-17.30 óra között: Szeretetláng Fesztivál Máriaremetén a kegytemplomban (lásd: https://szeretetfoldje.hu/index.php/szeretetlang/17239-vii-szeretetlang-fesztival-2 )
- Szeptember 12. hétfő 19 órától: Indul az első "Élő Szeretetláng szeminárium" (az Istennel való egyesülés útja...) Törökbálinton a Szeretetláng közösségi házban
- Október 1. szombat 9-16 óra között: Szeretet Földje Találkozó Törökbálinton, a római katolikus templomban
Igemagyarázat 2025/20: Egyszerű, életet adó igazság (Jn 15,1-8)
A 2025. július 23-i evangélium és magyarázata. A mikrofon előtt: Sipos Gyula
Levélcím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. honlap: szeretetfoldje.hu Tel.: 06-30/33-88-245 Munkánkat támogatni lehet a Szeretet Földje Közhasznú Alapítványon keresztül, számlaszáma: 10700268-04975106
