"A LEVÉL - Üzenet Földünkért"

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2023. június 06. kedd

 A Szentatya közreműködésével készült, "A levél - Üzenet Földünkért" című, gyönyörűen fényképezett film Ferenc pápa teremtésvédelemmel kapcsolatos legfontosabb gondolatairól szól. A film ugyanazt üzeni, mint a Laudato si’ körlevél: ☝felelősek vagyunk közös otthonunk jövőjéért!☝ A Vatikán közösségi vetítéseket javasol, melyek révén párbeszéd és közös munka indulhat.

Ferenc pápa pünkösdkor: A Szentlélek a szeretet átalakító szavait ismételgeti bennünk!

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2024. május 20. hétfő

Május 19-én délben a Szentatya a vatikáni Apostoli Palotában lévő dolgozószobájának ablakából imádkozta el a Regina caeli kezdetű imádságot a Szent Péter téren összegyűlt hívőkkel és zarándokokkal. Beszédében arról elmélkedett, hogy teret kell adnunk a Léleknek, például a csendes imával, Isten igéjének hallgatásával, hogy át tudja alakítani a szívünket. Az alábbiakban Ferenc pápa teljes beszédének fordítását közreadjuk.

Életünk kibontakoztatásának egyik kulcsa

Kategória: A mai napra
Megjelent: 2021. november 17. szerda

"Mondom nektek: Mindenkinek, akinek van, még adnak, hogy bővelkedjék. Attól azonban, akinek nincs, még azt is elveszik, amije van." (Lk 19,11–28)
Hinnünk kell mindabban a testi-leli jóban, amivel Isten megajándékozott minket és bátran használnunk kell azokat...
Segíts Uram, hogy fel tudjuk ismerni, milyen gazdagok vagyunk és százszoros termést tudjunk teremni! Ámen.   (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult

Egy Nobel-békedíjas ukrán látogatója lesz a pápának - hírek + ima

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2023. június 03. szombat

A Nobel-békedíjas emberi jogi szakértő, Olekszandra Matvijcsuk rövid üzeneteket visz a pápának a Krímből és Ukrajna más régióiból származó hadifoglyok és illegálisan bebörtönzött civilek hozzátartozóitól – írja az Ukrinform. + amerikai nyilatkozat a békéről + a háborús károkról + ima:

Felföldi László Csíksomlyón: A megújulás ereje a közösség, forrása a családi asztal és az oltár

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2024. május 19. vasárnap

Május 18-án, pünkösd szombatján, a somlyói nyereg Hármashalom-oltáránál 12.30-tól mutatták be a fogadalmi nagybúcsú ünnepi szentmiséjét, melynek főcelebránsa és ünnepi szónoka idén Felföldi László pécsi megyéspüspök volt. A csíksomlyói kegyhely ferences őrei minden évben mottót választanak az adott évre, amely egyben a pünkösdszombati fogadalmi nagybúcsú mottója is. A Gyulafehérvári Főegyházmegye pasztorális évének választott témájához –„Imádsággal megújuló közösség” – kapcsolódva az idei csíksomlyói nagybúcsú mottója: „Újuljatok meg!” (Ef 4,23).

Az élete árán is

Kategória: A mai napra
Megjelent: 2021. november 16. kedd

"Az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és üdvözítse, ami elveszett.” (Lk 19,1–10)
És Jézus ezt megtette, még az élete árán is...
Köszönöm Uram kiapadhatatlan szeretetedet, amellyel ránk találtál és megmentettél minket! Ámen.   (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult

Megrázó kép Ukrajnából + ima

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2023. június 02. péntek

Nagypapa az unokája holtteste mellett, a szerdai Kijev elleni bombatámadás után... Kiáltsunk az Úrhoz: meddig még Uram? Meddig tűröd még a gonoszság és gyűlölet tobzódását? Meddig gyilkolhatják még az ártatlanokat, pusztíthatják a népeket? Kérünk, hatalmas erőddel szállj szembe velük és hiúsítsd meg terveiket! szabadíts meg minket az antikrisztusi vezetőktől és megszállóktól és hozd el a békét, mert nélküled elveszünk! Miatyánk... Üdvözlégy... dicsőség...

Pünkösd – A húsvéti időszak megkoronázása

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2024. május 19. vasárnap

Pünkösd a húsvét után a legrégebbi, a harmadik legnagyobb keresztény ünnep, amelyet az Egyház minden évben a húsvét utáni ötvenedik napon tart. Idén május 19-ére esik.

Hited meggyógyított

Kategória: A mai napra
Megjelent: 2021. november 15. hétfő

"Jézus így szólt hozzá: Láss! Hited meggyógyított téged.” (Lk 18,35–43)
Ha hiszünk Jézusban és Jézusnak, Isten kegyelmei elérik életünket és Ő meggyógyítja testünket, lelkünket.
Növeld hitünket Uram és add, hogy megláthassuk királyságodat! Ámen.   (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult

Világrekordot döntött a keresztény filmsorozat

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2024. május 18. szombat

A Come and See vállalat mostanáig 50 nyelvre szinkronizálta le illetve feliratozta a The Chosent, ami bár önmagában is hatalmas lépést jelent, de a csapat egyáltalán nem áll meg itt. Tervei között szerepel, hogy további 550 nyelven is elérhetővé teszik az alkotást, hogy minél több emberhez eljusson Jézus Krisztusnak a sikerszériában feldolgozott története.