Isten éltesse a Szentatyát! – Tizenegy éve választották meg Ferenc pápát
Ma tizenegy éve, 2013. március 13-án választották pápává Jorge Mario Bergogliót. Az életútja rövid története:
Ne félj, csak higgy!
„Ha csak a ruháját érintem is, meggyógyulok.” (Mk 5,21–43)
Nekünk is ezt kell mondanunk, hinnünk, amikor a kenyér színébe öltözött Jézussal találkozunk.
Köszönöm Uram, hogy megmentettél, megszabadítottál, meggyógyítottál és örök életet adtál! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Heti könyvajánló: Jézus Krisztus élete

Jézusról nagyon sokféle kép van forgalomban. Ezek szerint lehet ő félisten, de lehet olyan „történeti Jézus” is, aki semmilyen csodát nem követett el, és akit csak követői tekintettek Istennek. Lehet guru, egy bölcs a sok közül. Lehet nagy tanító, akinek tanait ugyan tiszteljük, akire hivatkozhatunk is, de akit nem kell követnünk. Lehet forradalmár vagy épp erőszakmentes békekövet, lehet jólétünk biztosítója, lehet házas…
Mit árul el a séta tempód?
A járás jellemzői a gyerekek esetében előre jelezhetik a motoros készségek késését, az idősebb felnőtteknél az esések kockázatát, illetve ha a kognitív képességek hanyatlásával párosul, a demencia kockázatáról is árulkodhat. A nem megfelelő sétatempó korai halálozás és más betegségek fennállásának jelzője is lehet.
Jézus a megoldás
"Szavával kiűzte a gonosz lelkeket, és minden beteget meggyógyított, hogy beteljesedjék Izajás próféta jövendölése: Gyengeségeinket magára vette, és betegségeinket ő hordozta.” (Mt 8,5–17)
Jézus a megoldás minden bajunkra...
Hozzád jövünk Uram, gyógyíts és szabadíts meg minket! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
A pápalátogatás részletes programja
Ferenc pápa 2023. április 28-30. között hazánkba látogat. A három nap részletes programja itt:
Történetek Aquinói Szent Tamásról
„Szent Tamás, egy látomás után, élete utolsó szakában fölakasztotta írószerszámait (suspendit organa scriptionis), mint a számkivetett zsidók lantjaikat Bábel fűzeire (Zsolt 136). Mikor társa noszogatta: írjunk már, Tamás testvér, sürget a Summa befejezése, ő azt felelte: nem tudok, Reginaldus testvér, nem tudok. Amit írtam, mind polyvának tetszik (sicut palea), ahhoz képest, amit láttam. Így lett ő nagyobb, mérhetetlenül nagyobb, mint a tudománya, és ezért lett nagyobb minden tudósnál.” (Schütz Antal: Aquinói Szent Tamás szemelvényekben. Szent István Társulat, Bp. 3. kiad. 1943. 16.)
Túláradó kegyelem
„Uram, ha akarod, megtisztíthatsz engem.” Jézus kinyújtotta kezét, megérintette őt, és így szólt: „Akarom, tisztulj meg!” (Mt 8,1–4)
Jézus nem támaszt feltételeket, elvárásokat, hanem rögtön meggyógyítja a leprást.
Köszönöm Uram túláradó szeretetedet, amivel elhalmozol minket! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Az orosz hatóságok átnevelési rendszere Ukrajnából deportált gyermekek számára
Az orosz hatóságok „átnevelési” rendszert dolgoztak ki az Ukrajnából elrabolt gyermekek számára, megkísérelve az „orosz identitást” beléjük nevelni, meggyőzni őket arról, hogy szüleik (akiket potenciális terroristáknak titulálnak) meghaltak...
Jön Ferenc pápa - az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye közleménye
"Az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye egész közössége örömmel értesült arról, hogy Ferenc pápa 2023. április 28-30. között hazánkba látogat. A Szentatyával való találkozások színhelye Budapesten lesz, ami külön öröm mindannyiunk számára.
A próféta
"Aki csak hallott róla, elgondolkodva mondta: Mi lesz ebből a gyermekből? Hiszen nyilván az Úr van vele.” (Lk 1,57–66.80)
Isten legnagyobb prófétája lett, a pusztában kiáltónak szava, a Messiás hírnöke, Keresztelő János.
Keresztelő Szent János, könyörögj értünk és segíts a krisztusi úton járnunk! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
