Több mint 300 hektárnyi erdőt vágtak ki Finnországban a Google tervezett adatközpontjainak helyén. A beruházás előkészítése már javában zajlott. Fákat vágtak ki, eltávolították a talaj felső rétegét, valamint utakat és tárolóterületeket alakítottak ki. Csakhogy a kötelező környezeti hatásvizsgálatok még nem zárultak le, így a finn hatóságok szerint a munkálatok nem folytatódhatnak.

A döntés értelmében a Google-hoz kötődő Tuike Finland Oy vállalatnak fel kell függesztenie minden olyan tevékenységet, amely jelentősen megváltoztatná a környezetet. A tervezés és a kisebb talajvizsgálatok ugyanakkor folytatódhatnak.

A legmegdöbbentőbb a már kivágott erdő nagysága
Finnországban környezeti hatásvizsgálatot kell végezni, ha legalább 200 hektárnyi erdőt véglegesen más célú területhasználat miatt számolnak fel. A beszámolók szerint csak Muhos térségében mintegy 330 hektárnyi erdőt érintett a fakitermelés, ami több száz futballpályának megfelelő terület.
A Google nem tagadta a történteket. A vállalat közleményében ismerte el, hogy ezúttal nem sikerült megfelelnie a saját maga által felállított magas követelményeknek. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy jóhiszeműen, a finn erdészeti szabályok alapján járt el, és igyekezett óvni a természeti értékeket. A cég most azt ígéri, hogy felülvizsgálja a környezetvédelmi terveit, és Muhosban 130 hektáron fákat ültet.

A digitális fejlődésnek komoly környezeti ára lehet
Egyre nagyobb teljesítményű mesterséges intelligenciát használunk, ám az azt kiszolgáló létesítmények építéséhez jelentős területekre van szükség.
Finnország hűvös éghajlata és energiaellátása kedvez az óriási áramigényű adatközpontok működtetésének. A Google szeptemberben 13 milliárd eurós finnországi beruházást jelentett be, elsősorban a mesterséges intelligenciához szükséges infrastruktúra fejlesztésére.
(divany.hu)