Hallgattassék meg a másik fél is...

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2013. július 19. péntek

Egy megjelent könyv - "A nagy harc megkezdődött" - kapcsán egy interjú egy amerikai teológus tanárral, aki a "Nagy Figyelmeztetés" üzenetek mellett érvel:

 

A NAGY HARC MEGKEZDŐDÖTT

(Cheryl Dickow, 2013. július 9.)

 

A szerkesztő megjegyzése: Kérem figyelembe venni, hogy Cheryl Dickow Dr. Bowring művét bemutató cikkének publikálására vonatkozó döntésem nem ezen mű, vagy „Maria Divine Mercy” írásainak a jóváhagyásán alapszik. LMH

 

Tinédzser koromban, az 1970-es években, egy lakásbiztonsági szolgálatnál dolgoztam. A rendszert üzemeltető munkások különböző okok miatt állandóan ki,- bejárkáltak az irodába. Az egyik munkás fényes nappal is furcsa pánikot keltett bennem.

Ő keresztény volt (a felekezet nem fontos) és mindig Jézus visszatéréséről beszélt.

Én, bár katolikusnak lettem keresztelve, főleg a zsidó vallást ismertem, és nem volt még kialakult kapcsolatom Jézussal, akiről tudtam, hogy zsidó lévén a visszatérése jó dolog.

Szóval, ha ez a nagy, erőszakos alak belépett az irodába, a gyomrom görcsbe rándult, és a szívem ugrálni kezdett a mellkasomban. Egy két perccel a vele való beszélgetés után elment az étvágyam aznapra, és mozdulatlanul ülve vártam, hogy megnyíljon az ég, és véget érjen az életem. Egyszerűen nem tudtam mit kezdeni a kinyilatkoztatásaival, a bűnbánattal, az ítélettel, a mennyországgal, és az örök kárhozattal.

Mindezek halálra rémítettek engem. Ez volt akkor.

És most… most ezt megértem.

Minden nap buzgó várakozással nézek az égre Krisztus visszatérését várva. Néhányan talán úgy látják, hogy olyan őrült vagyok, mint az a fickó. Harminc évvel később én is érzem az ő izgatottságát a második eljövetellel kapcsolatban. Nem gondolom, hogy őrült vagyok, bár mások szemében úgy tűnhet, hogy úton vagyok afelé.

Így hát nem meglepő, hogy Dr. Kelly Bowring legutóbbi könyvének címe felkeltette az érdeklődésemet. A Nagy Harc Megkezdődött: ez mindent elmond. A nagy harc már folyik. Vedd a fegyveredet, markold meg a sebességváltót, szedd rendbe az életedet. Most jön a rázós útszakasz.

Bowring könyve nagyrészt Maria Divine Mercy magán kinyilatkoztatásaira támaszkodik, melyekből sokat közöl. Bevallom elsősorban az indított Bowring könyvének olvasására, hogy még soha nem hallottam erről a személyről (gondolom, nő lehet, bár névtelen marad). Valójában nem igazán voltam rajongója a magán kinyilatkoztatásoknak, amíg kb. egy éve nem kellett egy kutatást végeznem egy készülő könyvemhez. Fatima érdekelt. Visszatekintve arra a kutatásra, az alapként szolgál nekem, hogy megértsem a magán kinyilatkoztatásokat és az Egyház tanításait.

Abban az évben olvastam katolikus próféciákat is a kutatómunkám során. Elolvastam Louis Rocco testvér, és a la Faudai Marie próféciáit is,- mindkettő a 19. századból való. A másik kötege a próféciáknak, melyeket olvastam, tartalmazta annak Jeanne le Royer-nek a próféciáit, aki az 1700-as évek elején született.

Ahogy Bowring könyvét olvastam, nem tehetek róla, de láttam a kapcsolatot az abban foglaltak és a kutatásom során elolvasott katolikus próféciák között. Ez arra indított, hogy alaposan vizsgáljam meg Maria Divine Mercy-t. Mindegy, hol néztem, milyen szerkesztésben, milyen kiadásban, azt találtam, hogy az ő üzeneteit indulatosan visszautasítják mindazok a katolikusok, akik hitelesíthetnék azokat. Maria Divine Mercy magán kinyilatkoztatásait kigúnyolja, elutasítja és helyteleníti számtalan katolikus személyiség Jimmy Aiken-től Mark Miravalle-ig.

Emiatt azonnal felvettem a kapcsolatot Kelly Bowring-gal. és különböző kérdéseket tettem fel neki. A könyv olvasásakor ugyanis szerettem volna megérteni, hogy Bowring miért osztja meg oly elszántan egy asszony szavait, akinek szerepét a magán kinyilatkoztatásokban oly hevesen és nagy alapossággal támadják mindenütt a katolikus világban.

 

A Nagy Harc Megkezdődött egyértelműen leszögezi nekünk, hogy a Nagy Nyomorúság ideje elkezdődött. Érinti a végidők kérdéseit oly módon, ahogy sok ember meg kívánja érteni. Bepillantást enged a hamis próféták, az Antikrisztus, a hét pecsét, és saját szerepünk megismerésébe a mi személyes üdvösségünkben, valamint mások iránti kötelezettségeinkbe az imádkozáson és böjtölésen keresztül. Bowring beleszőtte Maria Divine Mercy magán kinyilatkoztatásaiba a Jelenések Könyve kivonatait, és sok idézetet a Szentírás különböző részeiből.

Krisztus második eljövetelére készít fel minket; a ” Nagy Harc Megkezdődött” hangsúlyozza a felkészülés szükségességét. A legjobb most. Ezt valóság, nem csak valami homályos figyelmeztetés a katolikusoknak..

A problémakörhöz tartozik, hogy Maria Divine Mercy nem várt dimenziót ad a könyvnek, és hogy én miért gondolom, hogy fontos megosztani Bowring kérdéseimre adott válaszait.

Először is egy kis információ Dr. Kelly Bowringról.

 

Dr.Kelly Bowring katolikus teológus, író, és népszerű szónok. Doktorátusát a római Aquinói Szent Tamás főpapi egyetemen szerezte, képesítést szerzett a Dominikánus Rendházban, és a II. János Pál Intézetben (Washington DC) míg az Amerikai Püspöki Hivatalban dolgozott. Mesterfokú diplomája van a Steubenville-i (Ohio) Ferences Egyetemről is. Egyházi mandátummal rendelkezik a teológia tanítására. Dr. Bowring volt dékán, elnök, és a teológiai diplomát adó Szent Károly Szemináriumon teológia professzor, valamint a Southern Katolikus Egyetemen, és az Ave Maria Egyetem Szent Mária Kollégiumában. Feleségével, Dianával együtt nyolc gyereket nevelnek atlantai otthonukban.

 

Cheryl: Dr. Bowring, lenne szíves választ adni arra a 7 pontra, amit Mark Miravalle állított össze Maria Divine Mercy kinyilatkoztatásai ellen, kezdve a Benedek után megválasztott pápa legitimitásával?

 

Dr. Bowring: Ferenc pápáról ezt írja Miravalle: „Az üzenet kifejezetten ellentmond a katolikus tanításnak, miszerint az érvényesen megválasztott pápa legitim.” Ez egyszerűen nem igaz. VI. Pál pápa „Cum ex Apostolatus Officio” pápai bullája azt tanítja, hogy ha valaki eretnek nézeteket vall a pápaválasztás előtt, az akkor sem lehet érvényes pápa, ha érvényesen és egyhangúlag választják meg a bíborosok. Valamint a 188.4 kánon (Kánonjog,1917-es kód) kimondja, hogy a klérus (pápa, püspök, stb.) eretnekké válik, elveszíti tisztségét, minden különösebb indoklás nélkül, ezen jogszabály alapján. Míg ez nem bizonyítja MDM hitelességét, de megalapozza üzeneteinek az elfogadhatóságát, és ily módon Miravelle értékelése már elejétől fogva jogosan elvethető.

 

Cheryl: Miravalle második pontja az, hogy Maria Divine Mercy közlései eretnekségeket tartalmaznak.

 

Dr. Bowring: Miravalle azt írja, hogy „az üzenetek a Millenarizmus néven ismert eretnekséget hirdetik”. Ez igaz, az Egyház elítélte a Millenarizmusnak nevezett eretnekséget, azt a hitet, hogy Jézus fizikailag visszatér majd, hogy ezer évig uralkodjon.

Viszont a Jelenések Könyve (20:1) említ egy ezer éves béke-időszakot az idők végén. Ez az „ezer év” szimbolikus, a biblia nyelvezetén egy hosszú időszakot jelent, nem pedig szó szerinti értelemben vett ezer évet. Krisztus második eljövetele „visszatérés” amennyiben ő dicsőségesen fog megnyilvánulni ebben a világban, és megalapítja az új Eucharisztikus Királyságot, elhozván az Ő Akaratát, és Uralkodását teljesebb módon, amely spirituális, nem fizikai. MDM üzenetei ezzel egybevágnak, és ezen a ponton hitelesek.

 

Cheryl: Miravalle következő két pontja szerint az üzenetek hamisak, mert nélkülözik az egyházi jóváhagyást, és mert a látnok névtelen maradt. Kérem, beszéljen ezekről a szempontokról.

 

Dr. Bowring: Az üzenetek nem mondják, hogy az egyházi engedély nem fontos, sőt, valójában az ellenkezőjét állítják, de vajon az Egyház helyesli-e, hogy nem fontos, csak azért, mert ezek az üzenetek előbb tárulnak fel és teljesednek, mielőtt az Egyháznak ideje lenne felbecsülni, értékelni, és jóváhagyni azokat. Ez semmiképp sem jelentheti azt, hogy maguk az üzenetek hamisak.

Köztudott, hogy MDM Írországban él, és kapcsolatban áll az illetékes püspökkel, aki tudja, hogy ki ő, és arról is tud, amit kap. Tekintettel az üzenetek komolyságára, és a hívekre gyakorolt nagy hatására, nyilvánvalóan egyik ír püspök sem (akinek közvetlen illetékességi körébe tartozik MDM hitelességének megítélése) vagy a CDF (amely általános jogkörrel rendelkezik) sem adott ki világos és egyértelmű nyilvános állásfoglalást az üzenetek elbírálásával kapcsolatban. Ennélfogva, hogy ők ezt a megoldást választották, ezzel megengedik a híveknek, hogy folytassák azok olvasását, és terjesztését.

Azonban az, hogy a mai állapot szerint MDM üzenetei nincsenek elutasítva némely elbírálási joggal rendelkező egyházi hatóság által, természetesen még nem jelenti az egyházi elismerés megadását sem (ami sokkal hosszabb időt igénylő eljárás). De tény hogy nincsenek, és így a katolikus hit megengedi az üzenetek olvasását, és terjesztését, még akkor is, ha néhány katolikus kommentár (köztük püspökök is) negatív véleménnyel van róluk.

Másfelől pedig számos prófécia beteljesült, és az üzenetek egybevágnak más, már elismert próféciákkal, amelyek ezekre az időkre vonatkoznak. Mindent összevetve a hithű katolikusok olvashatják, és terjeszthetik MDM megjelent üzeneteit és mondhatják az általa közölt imákat.

 

Cheryl: Mi a helyzet a Miravalle által említett teológiai hibákkal?

 

Dr.Bowring: Ha igaz, akkor a teológiai hibákra való hivatkozás elegendő indok MDM hiteltelenítésére. De Miravalle téved az aktuális példák elvi hibáinak megállapításával. Én az összes üzenetet megvizsgáltam, és egyetlen hibát sem találtam a megjelent üzenetekben.

 

Cheryl: De ott van a 2011. közepén kiadott üzenet, amelyben egy időkeretet említ, amely nem igazolódott.

 

Dr. Bowring: Ezzel az a probléma, hogy értékelésében nincs bizonyítva a „hiba” vagy megállapítva a „hamisság”. Az a kifejezés, hogy „néhány hónap” nem pontos meghatározás és ily módon nyitva hagyja a lehetőséget egy meghatározatlan időtartam kifejezésére. Ha az üzenetben konkrét dátum szerepelne vagy egy meghatározott időpillanat, amely eltelne anélkül, hogy a prófécia beteljesedne, akkor vethetné fel bárki is azt, hogy hiba történt. De itt nem ez a helyzet. Ráadásul, emlékeznünk kell arra is, hogy ha egy prófécia feltételes módban hangzik el, akkor azt a lehetőséget is magában hordozza, hogy a beteljesedése elhalasztódik, vagy akár el is maradhat Isten Irgalmának köszönhetően.

 

Cheryl: Valami különösen megragadta a figyelmemet Miravalle érvelésében, a saját, néhány évvel ezelőtti kutatásaim miatt, mégpedig „az egyetemes keresztényi gyümölcsök hiánya, a lelki béke, öröm, és bizalom és könyörület, helyükben a növekvő félelem, aggodalom és a negatív dominancia.” Kérem, beszéljen erről.

 

Dr. Bowring: Mi a véleménye La-Salette, Garabandal vagy akár Medjugorje (a 10 titokkal kapcsolatos) drámai prófécia – szériáiról? Fel tud Miravalle sorolni ilyen súlyú, de más kicsengésű megjelent üzeneteket? Természetesen nem. Az MDM által közölt üzenetek, ha igazak, akkor az utolsók, és így érthetően a legrészletesebbek és legsúlyosabbak is az összes isteni figyelmeztetés között, amelyet Isten az emberiség számára ezekre az időkre vonatkozóan adott, amelyekben most élünk. Ha ezek az utolsó égi figyelmeztetések, amint mondják, akkor azt az érzést keltik, hogy ezek a legrészletesebbek és legkomolyabbak is. De én magam is elolvastam az összes MDM üzenetet, és nemcsak komolynak találtam, hanem nagyon pontosnak is, valamint, hogy összefüggéseikben igenis bennük van a „lelki béke, öröm, bizalom és könyörületesség”.

 

Cheryl: Megköszönöm Önnek nagylelkűen ránk áldozott idejét és arra kérem, hogy záró gondolatként ossza meg velünk véleményét a szerintem talán legvitatottabb - gyújtó anyagnak is nevezhető - MDM üzenetről, a Benedek után megválasztott pápáról.

 

Dr. Bowring: Óvatosnak kell lennünk, és folytatni a megkülönböztetést imával, az Egyház tanításaival és a Szentlélekkel. Az idő világosabbá teszi majd a dolgokat ebben az érzékeny témában, vajon MDM üzenetei megérdemlik-e az elutasítást, mert elvi hibákon alapszanak, nem egyetemesek és végső soron az Egyház elutasítja azt (alapos kivizsgálás után az arra illetékes hivatal.) Ellenkező esetben a próféciái folytatódni fognak majd és érvényesítik önmagukat azzal, hogy beteljesednek.

 

Addig is az egyházi jog megkívánja a hívektől, hogy feltételezzük, érvényes pápánk van, hacsak magasabb egyházi hatóság nem nyilatkozik mást (hogy miképpen, az még homályban van, hiszen erre még nem volt precedens). Így az a lehetőség is fennáll, hogy egy potenciális anti-pápát választott egy érvényes konklávé, de ez még nem eredményezi azt, hogy „hamis” vagy „eretnek” helyzetbe kerüljön valaki, mint katolikus. Ily módon lehetséges, hogy a hívő hű maradjon az Egyházhoz, ÉS MDM üzeneteit is autentikusnak tekintse, hiheti, hogy a Pápa lehet a hamis próféta, de még az Egyház maga is kijelentheti, hogy EZ legalábbis lehetséges, és akkor még mindig hűséges marad az Egyházhoz is, és a Pápához is.

 

Miután Dr. Bowring válaszolt minden kérdésemre, megkértem, hogy kommentálja Jimmy Aiken következő sorait „az ő (MDM) próféciáihoz való ragaszkodás következménye halálos bűn, és az egyházszakadás kánonjogi vétsége”. Dr. Bowring a következőket válaszolta:

 

Jimmy Aikennek ez a túlzása egyszerűen hamis és nagyon félrevezető (sőt potenciálisan még káros és ártalmas is). Nézzük ezt a forgatókönyvet: a kritikusok elutasítják MDM-et, mondván, hogy az üzenetei megosztóak, és bár nem azok, addig ők maguk tesznek hamis és félrevezető kijelentéseket, amelyek valóban megosztóak.

 

Aiken halálos bűnnel vádolja azokat a katolikusokat, akik figyelemmel kísérik MDM üzeneteit, és „az egyházszakadás vétségével” ami hazug és nagyon ártalmas beszéd. Néhány kritikus túlzásokkal gondolja meggyőzővé tenni elutasító véleményét az Egyház állásfoglalása előtt, majdhogynem, mintha az Egyház fölött állna. Eddig a közlések (a se el nem fogadott, se el nem utasított) magán kinyilatkoztatások, mint MDM, óvatosan ajánlottnak tekintendők, mialatt az áhítat engedélyezett. A hitelességről való döntés szerepe az Egyházban, az ítélet, MDM esetében még nincs meg. A kritikusoknak valóban több felelősségre (és jó szándékra) lenne szükségük, mikor kifejtik véleményüket.

 

Az igazság az, hogy az MDM által közvetített üzeneteken való elmélkedés, és azok terjesztése is megengedett. Ez egy egyszerű tény, ellentétben minden ellenkező véleménnyel… és ezt jó hírű teológusként mondom. És a katolikusoknak hasznukra válik mind a meghallgatása, mind a terjesztése ezeknek az üzeneteknek.

 

Ha Isten magán kinyilatkoztatásokon keresztül szól hozzánk, még akkor is, ha az Egyház is tanítja, és azt nem kívánjuk meghallgatni, az még akkor is hasznos számunkra, ha így teszünk.

 

Tetszik Istennek, ha meghallgatjuk, ha válaszolunk, ha segítünk amiben tudunk, ha segítünk lelkeket menteni, és ha terjesztjük az üzeneteit. Ez tetszik Istennek. Ez tesz minket (és rajtunk keresztül másokat) sokkal jobbá.

És még akkor is, ha végül egy bizonyos égi üzenet az illetékes egyházi hatóság döntése alapján hamisnak ítéltetik (ez hivatalosan kihirdetésre kerül) akkor is… VIII. Urbán pápa szavaival élve:

 

„Abban az esetben, ha egy magán kinyilatkoztatás problematikus, jobb hinni, mint nem hinni, mert ha hittel fogadtad, és igaznak bizonyul, boldog leszel, hogy elhitted, mivel Szűzanyánk ezt kérte. Ha pedig hittél benne, és hamisnak ítéltetik, te akkor is meg fogod kapni az összes áldást, éppen úgy, mintha igaz lenne, mert te igaznak hitted.” Olvassátok az üzeneteket, és valósítsátok meg a gyakorlatban az abban foglalt kéréseket; akkor valóban boldogok lesztek, Isten pedig elégedett lesz.

You have no rights to post comments