Az ördög és a szenteltvíz találkozása - VIDEÓVAL

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2014. március 22. szombat

Olaszországban a napokban zajlik a Voice című tehetségkutató showműsor meghallgatása. Az énekes-tehetségkutató második adásában Cristina Scuccia szerzetesnővér hatalmas sikert aratott.

 

Alicia Keys két évvel ezelőtti No One dalával lépett színpadra. Ebben a tehetségkutató műsorban a zsűri minden tagja háttal ül a színpadnak, így valóban a jelentkező hangja alapján keltett benyomásra kell hagyatkozniuk. Amennyiben tetszik nekik, amit hallanak, megfordulhatnak székükkel, így továbbjuttatva a versenyzőt a második körbe. A nővér nemcsak a közönséget, hanem a zsűritagokat is lázba hozta: mindannyian megfordultak. Mind a négyüknek tátva maradt a szája a csodálkozástól, amikor forgószékükkel a színpad felé fordulva megpillantották a fiatal apácát.

Megkérdezték tőle, valódi apáca-e. „A legvalódibb” – válaszolta. Miért jött el a műsorba? „Kaptam egy ajándékot, és azt továbbajándékozom” – válaszolta. Cristina nővér Ferenc pápát idézte, aki azt kéri a keresztényektől, hogy lépjenek ki a falak közül, és induljanak el evangelizálni. Arra hív, hogy elmondjuk a világnak: Isten nem vesz el az embertől semmit, sőt, még többet ajándékoz! A 25 éves szicíliai származású nővér megnevettette a közönséget azzal is, hogy elmondta: talán majd felhívja őt Ferenc pápa.

A fellépést követően a nővérnek választania kellett a zsűritagok közül egy mentort, mivel mind a négyen versengtek a kegyeiért. Már korábban eldöntötte, hogy azt választja, aki először fordul meg a székével: így a magát az ördögnek tituláló rappert választotta. A rapper, akit a J-Ax művésznéven ismernek – mivel a zene világában jól működnek az ellentétes párok – azt ajánlotta: alkossanak duót, s legyen a nevük:  "Az ördög és a szenteltvíz".

Cristina régi álma volt, hogy énekes legyen, lelkes nézője volt a tehetségkutató műsoroknak. Sőt, jelentkezett is néhányra, ám akkoriban – félénk fiatal lányként – nem aratott sikert. Vallásos családban nőtt fel, de a bérmálkozás után eltávolodott az egyháztól. Megharagudott Istenre, amiért nem nyílt meg előtte az út, hogy sikeres énekes legyen. Csak az számított neki, hogy zenekarával felléphessen, énekelhessen.

Amikor befejezte a középiskolát, és elkezdett egyetemre járni, még mindig nyugtalanság gyötörte; érezte, hogy értelmet kell találnia az életének. Édesanyja hallotta a tévében Claudia Koll tanúságtételét. A híres színésznő beszélt megtéréséről, és felhívást tett közzé: főszereplőt keresett ahhoz a musicalhez, amellyel a Szent Család orsolyita nővérei kongregáció centenáriumára készültek. Cristina elment, megkapta Rosa nővér szerepét: ez a szerep azonban újabb és újabb kérdéseket vetett fel benne a hivatásáról, önmaga odaadásáról. Úgy döntött, hogy beiratkozik az orsolyita nővérek iskolájába (Star Rose Academy), amelynek Koll volt az igazgatónője. „Egy egész Etna működik benned, ki kell engedned magadból” – biztatta az énektanára. Cristina közben tele volt kétségekkel: folytassa az iskolát, vagy menjen el szerzetesnek?


Négy hónapnyi vívódás után ki tudta mondani, mint Sámuel: „Itt vagyok!” Diáktársai ellenezték a döntését; nem értették, miért kellene eltékozolnia különleges adottságát. Ő azonban ekkor már hajthatatlan volt: kérte felvételét a rendbe, másfél évig Rómában várakozott, majd 2010-ben repülőgépre szállt, hogy a brazíliai Sao Paolo külvárosában töltse a noviciátust. Utcagyerekek és kamaszok között szolgált öt novíciatársával együtt. „A zene sokat segített abban, hogy közel kerüljek hozzájuk. Újra felfedeztem, hogy az ének az Úr dicsőítésének egy módja, szüksége van rá a lelkemnek, és eszköz mások szíve felé” – vallotta meg az olasz Credere hetilapnak. Fogadalmat tett. Jelenleg Milánóban él, a kongregáció által fenntartott egyetemi kollégiumban és óvodában szolgál, segédkezik a szentmiséken a San Leone Magno-plébánián, hittanórákat tart.

Mit jelent számára a hit? „Olyan, mint egy alagút: amikor bemész, minden sötétnek és zavarosnak látszik. A mélyén azonban ott vár egy csodás fény, egy élő jelenlét, amely átölel: kéz, hang és lélegzet, ahogy egy dalomban írtam. Ha be akarjuk fogadni ezt az ajándékot, elég készségesen hallgatnunk, oly módon, hogy a sok háttérzaj ne terelje el a figyelmünket. Felszabadító érzés, ha válaszolunk Jézus hívására: ő nem okoz csalódást” – vallja.

Magyar Kurír
(tzs)

Hozzászólások   

#8 Nagy Éva 2014-04-06 09:10
Kedves Éva!
Nyilvánvaló, hogy kinek a jelét mutatja. Döbbenetes!
#7 Éva 2014-04-05 18:45
Érdekes a felvétel 6:50-51sn949-né l. A hang éa amit mutat Cristina.
#6 Nagy Éva 2014-04-02 12:51
Javaslom elolvasásra a "Sztárok? - a jóság híre /ára/
írást, amely a Szentkereszt.bl ogspot.hu-n található.
Tanulságos.
Üdv.:N.Éva
#5 Anonymus 2014-03-30 19:12
"Szeretted az igazságot, s gyűlölted a gonoszságot, azért kent föl az Isten az öröm olajával"
Persze a nővérekért mindenképp imádkozni kell, mert azon a napon bűnbánatot fognak tartani. A bűnt viszont el kell ítélni és ki kell mondani. Nem felmagasztalni, ahogy kri felhasználó tette.
#4 szerk 2014-03-30 18:41
Kedves Anonymus, azaz Névtelen testvérem!
Én sokkal óvatosabban bánnék a minősítésekkel és talán nem vitatnám el legalább a jószándékot a fellépőktől. De persze, én az e-mail címemnek se írnám azt, amit te: (Csak azért írom ki, mert nyilvánvalóan nem valódi cím - lehet persze így is,bár mint láthatod, én nem ezt az utat tartom követendőnek.) Talán egy kicsivel több alázatosság és "átláthatóság" jót tenne neked is...
-2 #3 Anonymus 2014-03-30 13:25
http://gloria.tv/?media=584894

Színtiszta Sátánista bálványimádás. Mindegyik katolikus nővértől. Krisztus Egyházának megvetése és szentségeinek a Sátán bugyraiba való belemártása. Színtiszta eretnekség.
+2 #2 Kri 2014-03-25 10:58
Kedves Marika! Istent mindenkinek saját adottságaival kell szolgálni. Nem elásni a talentumokat, hanem kamatoztatni. Ha gyönyörű hangjával kiáll a világba, megvallja Istent az nem más, mint a kapott talentumainak kamatoztatása. Nem szabad ám elásni azokat! Ő így vezethet Istenhez másokat, így evangelizálhat. Nyilván ebbe az egyházi felettesei is egyet értenek, mert különben nem tehetné.
Isten ide ebbe a világba hívott minket, nem azért, hogy azt valami félős ijedséggel nézzük, amit a gonosz ural. Azért, hogy adományit hálával elfogadjuk, és parancsai szerint szeretetben éljünk, alkossunk, munkálkodjunk, vegyünk részt az életben Isten és az emberek örömére, hasznára. Ki-ki saját Istentől kapott talentuma szerint.
#1 Marika 2014-03-23 15:05
Szép hangja van, de nem lehet két úrnak szolgálni!Isten vagy a világ!

You have no rights to post comments