Andrew Wakefield és a nagy autizmusoltás-kamu

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2014. november 14. péntek

Sokszor, több cikkben is utaltunk már arra, hogy az a kutatás, amely alapján az MMR oltást (és tágabban, a védőoltásokat általában) oltásellenes körökben összefüggésbe szokás hozni az autizmussal valójában hamisított volt. De külön erről a történetről még nem írtunk. Eddig, mert most itt van Wakefield "doktor" és a kamukutatás története.

1998 februárjában jelent meg a világ egyik legrangosabb orvosi magazinjában, a Lancetben az a cikk, amely oly mértékben ásta alá hosszú évekre az emberek védőoltásokba vetett bizalmát, hogy az egészségügyi szakemberek olyan betegségek ismételt, járványszerű terjedésétől tartottak, mint a kanyaró vagy a szamárköhögés, melyek pedig már hosszú évek óta nem jelentettek igazán veszélyt a gyerekek tömegeire, legalábbis a nyugati társadalmakban. A cikk főszerzője, egy Andrew Wakefield nevű londoni orvoskutató azt állította, hogy egy 12 gyerek bevonásával végzett vizsgálatának eredményei szerint ok-okozati kapcsolat mutatható ki az MMR-oltás (ez egy kombinált, a mumpsz, a kanyaró és a rubeola ellen védő oltás, amit 1988-ban vezettek be Nagy-Britanniában) és az autizmus, illetve a súlyos vastagbél-gyulladás kialakulása között.
Wakefield valójában már korábban megkezdte kereszteshadjáratát a védőoltás ellen, a lavina azonban a cikk megjelenése után indult el. Wakefield arra buzdította a szülőket, hogy ne adassák be gyerekeiknek az MMR-oltást, helyette válasszanak monovalens (nem kombinált, csak egy-egy betegség ellen védő) oltásokat a fenti három betegség ellen, melyeket egy-egy év különbséggel adassanak be. Sikerrel járt: míg 1994-ben még az angol anyák majd 90%-a megbízhatónak tartotta az MMR-oltást, ez az arány a 2000-es évek elejére alig haladta meg a 60%-ot, és nagy mértékben csökkent a beadott MMR-oltások száma is: volt, ahol a 2000-es évek elejére 80% alá esett az adott évben beoltott gyerekek aránya, ami erősen fertőző betegségek esetén, mint például a kanyaró, már olyan alacsony átoltottsági érték, hogy nem valósul meg a betegség elleni védettség csoportszinten, azaz ismét az a veszély fenyeget, hogy járvány tör ki.
A hisztéria gyorsan átterjedt az USA-ra is, ahol Wakefield – aki állítása szerint erkölcsi kötelességének érezte az oltás elleni küzdelmet – már „autizmusjárványról” beszélt. Harcos oltásellenes csoportok buzdítottak nem csak az MMR, de minden oltás mellőzésére. Ennek eredményeképpen az 1990-es évek végén született gyerekek közül becslések szerint az USA-ban 125000 nem kapta meg az MMR-oltást

Majdnem sikerült...
Egy Brian Deer nevű oknyomozó újságíró azonban beleásta magát az ügybe, és évekig tartó, szívós munkával igencsak meglepő dolgokra bukkant. Kiderítette, hogy két évvel a nevezetes cikk megjelenése előtt egy Richard Barr nevű ügyvéd szép pénzért felbérelte Wakefieldet (összesen majdnem félmillió fontot kapott a doktor), hogy gyártson a majdan a bíróság előtt is megálló bizonyítékokat az MMR-oltás ellen. Barr indítéka pofonegyszerű volt: sok pénzt remélt az oltást gyártó gyógyszergyárak ellen indított kártérítési perekből, melyekhez a felpereseket azon családok köréből kívánta toborozni, akik érintve érzik majd magukat az ügyben. Barr mögött pedig egy harcos oltásellenes szervezet, a JABS állt. Ezt a csoportot olyan szülők hozták létre, melyek arra gyanakodtak, hogy gyermekük autisztikus tüneteiért az MMR-oltás tehető felelőssé. Tehát a kezdet kezdetétől arról volt szó, hogy bármi áron, de „bizonyíték” kell az oltások veszélyességéről.
Ezek után nem meglepő, hogy a vizsgálati eredményeket több helyen is meghamisították, hiszen hozni kellett az elvárt eredményt, azaz az oltás veszélyességét alátámasztó adatokat. Például, noha a tanulmány azt állította, az autisztikus és emésztőszervi tünetek alig napokkal az oltás beadását követően jelentkeztek a gyerekeknél, kiderült, hogy valójában egyetlen egy gyereknél lehetett diagnosztizálni regresszív autizmust, és nála is az oltás beadása előtt jelentkeztek a tünetek. Szintén beszédes, hogy sem Wakefield – akit erre a munkáltatója később felszólított –, sem más kutatók nem tudták megismételni a kísérleti „eredményeket”, azóta sem, márpedig a tudományos világban alapvetés, hogy az, hogy valaki egyszer bizonyított valamit, nem elég: egy kísérlet, vizsgálat csak akkor állhat meg, ha az eredmények reprodukálhatóak.
Az már csak hab volt a tortán, hogy a vizsgálatba bevont 12 gyerek nagy része – micsoda véletlen! – a JABS-hoz vagy Richard Barrhoz köthető szülők gyereke volt.
De más dolgok is kiderültek: alig kilenc hónappal az előtt, hogy Wakefield arra kezdte buzdítani a szülőket, hogy ne adassák be gyerekeiknek a kombinált oltást, kérelmet nyújtott be az angol szabadalmi hivatalhoz: egy kanyaróellenes oltás szabadalmát. Nem kell különösebben rosszindulatúnak lenni ahhoz, hogy az embernek rögtön az jusson eszébe, milyen jól jött volna Wakefieldnek, ha betiltják, vagy legalábbis besározzák az MMR-oltást.
Deer 2004-ben lépett a nyilvánosság elé a nyomozása eredményeivel. Óriási botrány lett, még Tony Blair is megszólalt az ügyben. Ő is az MMR-oltás mellett foglalt állást, kérte a szülőket, hogy adassák be azt a gyerekeiknek. A Lancet bocsánatot kért, a tanulmányt visszavonták, Wakefield – aki a mai napig tagadja, hogy szándékosság állt volna az ügy hátterében – orvosi engedélyét bevonta a kamara. 2011-ben a British Medical Journal több lapszámon át foglalkozott az üggyel, összeszedve a legfontosabb részleteket.

Mi a helyzet most?
Érthetetlen módon még mindig sokan hisznek Wakefieldnek, holott dokumentumok, hangfelvételek és jegyzőkönyvek bizonyítják, hogy előre megtervezett és szisztematikusan felépített rágalomhadjáratról volt szó, ahol a jó öreg indíték a pénz volt. Szerencsére a józan ész is hallatja a hangját: 2011-re a szigetországban a gyerekek 91%-a megkapta az MMR-oltást, azaz az oltottság elérte a Wakefield-féle rágalomhadjárat előtti szintet. Az USA-ban azonban nem ilyen rózsás a helyzet: húsz éve nem volt annyi kanyarós eset, mint mostanában.
Számos kutatás foglalkozott már és foglalkozik ma is az autizmus és az oltások esetleges összefüggéseivel, de soha, senkinek nem sikerült összefüggést találnia.

Amit a fenti cikk nem állít:

    Nem állítja, hogy az oltásoknak nem lehetnek mellékhatásaik.

    Nem állítja, hogy a gyógyszergyárak jótündérek, akik merő emberbaráti szeretetből működnek.

Az angolul tudó, rengeteg idővel rendelkező elszánt olvasók minden részletre kiterjedően is tájékozódhatnak az ügyről: http://briandeer.com/mmr/lancet-summary.htm
(Kovács Emese, divany.hu)

Hozzászólások   

#2 Dr Molnar Marta 2014-11-16 02:37
 Nagyon sok a tévedés a fenti cikkben.
 Más kutatóorvosok is állították, hogy az autizmus oltások által kiváltott agyi azaz neuroimmunológi ai és immunológiai károsodásként jn létre, legelsőként    dr. Hugh Fudenberg, az immunológia attya, majd mások is, csak a legjelentősebb tudományos közleményeiket jelzem évszámmal is,
 dr. S. Gupta  - Gupta et all. 1996, 1998,   dr.R.P Warren - Warren et all.1995,  dr. V. Singh - Sing et all.1998, dr. Russel Blaylock 2003.
 Az autista gyerekeknél az immunzavarok széles palettáját irták le,többrétű immunogenetikai  gyengeséget is találtak, ami magában is ellenjavallat  bármilyen oltás beadására -  mert nem tud védelmet nyujtani hanem további immunzavart és agyi károsodást okoz , ezt sajnos nem vizsgálják ki előtte. Idézem Warren etall.1995 tudományos közleményéből: A C4B complement  nulti allelje -azaz a C4B complement hiánya az autista gyerekek 58 százalékánál megengedi a kórokozó hosszantartó szervezetben maradását, ami autoimmun reakció kifejlődéséhez vezethet."
 Gupta et all.,1998 tudományos munkájában ugzanezt írja: Az autistáknál az immunrendszer diszregulált. Gyakoriak az immunodeficienc io,  allergiák és fertőzések.Egye seknél Candida kolonizáció -Candida gomba fertőzése - a bélrendszerben. A vázolt immunogenetikai alapokon, a diszregulált  immunrendszerb en, a gyakori  immunodeficien ciok jelenlétében az immunizáció azaz a vakcináció nem vezet a  betegség meggátolásához, hanem az élő kórókozó szervezetbe juttatása  perzisztens ill. maradandó fertőzéshez vazet, és az autoimmunn betegségek kiváltásához. 
Wakefield az autista gyerekeknél a
vekonnybélben megjelenő nyirokcsomók megnagyobbodásá t és vastagbél gyulladést talált, ezt 1998-ban publikálta, majd a kivizsgálást megismételte  ugyanazokkal a munkatársaival ujabb  150 autista gyermeknél, ugyanazt az említett kórképet találták- az autisztikus enterokolitiszn ek nevezett kórelvéltozások at. Kawashimo hires  japán virológus néhány autista  gyerek bélbiopszia anyagában  PRC metódussal a kanyaró virusát találta meg, éspedig az MMR vakcínából eredő fajt.
Furlano R. et all.  a J. Pediatr. 2001 ben megjelent 138-as számábam  még részletesebb viszgálatokkal megismételte Wakefield kivizsgálását és alátámasztotta  azt, majd  Torrente F. et all. a Molecular Psychiatry 2002. 7. számában leírják azaz megtalálják az autista gyekerek  bélbiopsziái 92 százalékában az autoimmun bálbetegség jellemzőiként a IgG és C1q komplement jelenlétét is.
További megerősítés: Ashwood P. et all. Journal of Clinical Immunology, Vol.23, No 6 November 2003 .
Tehát Wakefield és az idézett kutatóorvosok az autizmus kórképéhez tartozó immunológiai elváltozásokat találták meg a bélrendszerben , leírták az autisztikus enterocolitiszt az autizmusban szenvedő gyerekeknél , a bélbipsziában  a kanyaró virust amely az MMR vakcínából származik.
A halandzsa egyégbb részeivel most nem fogok foglalkozni. 
#1 Dr Molnar Marta 2014-11-15 23:38
 Egy cikk, amelyben a Merck gyógyszergyár  igazgatója elismeri, hogy a vakcináció autizmust és egyéb agyi károsodást okozhat.




 http://childhealthsafety.wordpress.com/2010/06/30/vaccination-causes-autism-%E2%80%93-say-us-government-merck%E2%80%99s-director-of%C2%A0vacc




People who are pre-disposed to have a mitochondrial dysfunction can develop autistic conditions following vaccination.  The current President of Merck’s Vaccines Division, Julie Gerberding confirmed to CBS News when she was Director of the US Centres for Disease Control that:
Now, we all know that vaccines can occasionally cause fevers in kids. So if a child was immunized, got a fever, had other complications from the vaccines. And if you’re predisposed with the mitochondrial disorder, it can certainly set off some damage. Some of the symptoms can be symptoms that have characteristics of autism.“




Egy másik cikk az immunizáció következményeké nt létrejött agyi károsodások KÁRPÓTLÁSÁRÓL szóll az USA-ban.Az oltástól károsodottak KÁRPÓTLÁSBAN RÉSZESÜLNEK, számbeli adatokat közöl.




In the US Federal Court children have been compensated after findings they developed autism and other injuries. If you read nothing else we strongly recommend you read this: PDF Download – Text of email from US HRSA to Sharyl Attkisson of CBS News].  In it the US Health Resources Services Administration [HRSA] state to CBS News reporter Sharyl Attkission
We have compensated cases in which children exhibited an encephalopathy, or general brain disease. Encephalopathy may be accompanied by a medical progression of an array of symptoms including autistic behavior, autism, or seizures.”




http://childhealthsafety.wordpress.com/




Lefordítva a kiemelt szöveg:
Kárpótlásban részesítettük azokat az eseteket, ahol a - vakcináció után - a gyerekeknél encephalopáthia vagy más károsodás - betegség lépett fel. Az encephalopáthiá t követheti a károsodás további fokozódása  - progresszió és a szimptómák sokasága mint az autisztikus viselkedés, autizmus vagy epilepszia.
 
http://childhealthsafety.files.wordpress.com/2011/01/attkisson-cbs-hrsa-email-exchanges-autistic-conditions-vaccines.pdf




                                            Dr. Molnár Márta

You have no rights to post comments