Meleg-lobbi kontra vallásszabadság

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2014. november 19. szerda

Amerika-szerte visszhangot keltett a texasi Houston városának leszbikus polgármestere és a helyi lelkészek között kirobbant jogi csörte, amelyben ellenőrzés alá akarták vonni a lelkészek prédikációit. A városvezetés végül meghátrálásra kényszerült, de a vallásszabadság kontra melegjogok konfliktusban az elkövetkezendő évtizedek egyik legnagyobb küzdelme van kibontakozóban.

A hagyományos erkölcsi értékek és a tradicionális házasság hívei, illetve a szexuális kisebbségek közötti konfliktusban a houstoni eset mérföldkőnek számít. Itt a hatóságok már nem csupán állami alkalmazottként vagy a szolgáltatásban tevékenykedő keresztények (virágkötők, fotósok, cukrászok stb.) lelkiismereti szabadságát próbálják korlátozni, hanem gyülekezeti pásztorok vallási tevékenységét is ellenőrizni kívánták, amikor bekérték e-mailjeiket, sms-eiket és prédikációik szövegeit.

Mindezt azért tartották indokoltnak, mert a lelkészek bírálni kezdték a városvezetés által korábban kibocsátott Egyenlő Jogok Rendeletet, amely az LMBT-orientációjúak jogait védve nemcsak tilt bármiféle őket illető diszkriminációt, hanem szabad döntést ad nekik arra nézve is, hogy milyen mosdót kívánnak használni. Gyülekezeti vezetők népszavazást kértek a rendeletről. Habár a szükséges aláírások több mint háromszorosát, a minimálisan elvárt 17 269 helyett közel 55 ezer szignót sikerült összegyűjteniük, a városi tanács majdnem az összeset érvénytelennek nyilvánította, ami miatt keresztény jogi képviselők pert indítottak. A város vezetősége ekkor követelte azt, hogy a lelkészek szolgáltassák be a gyülekezeti tagokkal folytatott összes írásbeli kommunikációjukat és a rendelet ellen elhangzott prédikációik szövegét, beleértve a homoszexualitásról és a nemi identitásról szóló tanításokat is. A pásztorok ezt visszautasították, és vezető konzervatív politikusokhoz fordultak segítségért. Az ügy kapcsán Ted Cruz, Texas állam szenátora is meglátogatta anyagyülekezetét Houstonban, hogy a vallásszabadságról üzenjen a város vezetőinek, és a helyi keresztényeket az érdekeik melletti kiállásra buzdítsa. „Sohasem gondoltam volna, hogy a hittel szemben ekkora ellenállást tapasztalok meg Houstonban. A városnak nincs törvényes hatalma elhallgattatni az egyházat” – mondta.

Ahogy Khan Huyn lelkész, a Vietnami Baptista Gyülekezet pásztora sem gondolta volna, aki a vietnami üldöztetések elől menekült Amerikába. „Cenzúrázzák az összes prédikációt. A lelkészeknek a szolgálat megkezdése előtt ki kell nyomtatniuk az istentisztelet programját, és meg kell várniuk, hogy azt jóváhagyják. Ezért jöttem el Vietnamból.”

Mindeközben a városvezetés, amely nem számított ekkora ellenállásra, végig azt állította, hogy nem korlátozták a vallásszabadságot. A saját neméhez vonzódó polgármester, Annise Parker a keresztény vezetőket vádolta azzal, hogy „nem értik, mit jelent Isten feltétel nélküli szeretete”.

(hetek.hu)

Hozzászólások   

#2 barnan 2014-11-20 06:40
[off]
A társadalom nem kis része számára a politika aktuális érdekeinél is fontosabb értéket képez a tisztességesség , becsületesség, elfogulatlanság , igazságosság, egyenesség, szolidaritás, alázatosság, ... Fontos, hogy megfelelő morális mintákat ne csak a társadalomtól várjuk el, mivel a társadalom egy része átveszi a látott/mutatott mintákat, ami nagyban meghatározhatja egyben azt is, hogy a szeretet vagy adott esetben a lövészárkok sora lesz maghatározó a szívekben és lelkekben, az átvett minták formálhatják a hétköznapok morális arculatát is. Fontos értéket képez az emberi hitelesség is, minden szinten. Nem elegendő Krisztus nevét felemlegetni, törekednünk kell arra minden szinten, hogy tanításai szerint éljünk, ahol a gyümölcsök lesznek a mérvadók, ahol a már megfelelő termésekhez elsőként magunknak kell változnunk, egyénenként.
+1 #1 Keresztelő 2014-11-20 05:44
Sajnálatos. A szép amerikai zászló, ahogy lengedez, itt is meg ott is látni enged minden féle rendetlenséget.
Jézusunk legnehezebb tanítása az, hogy tartsd oda a másik arcodat is. A mai amerikai diplomáciai beavatkozás a magyar belső ügyeinkbe minden erkölcsi alap nélkül való.
Ki kell jelenteni, hogy ebben az időben fel kell hagyni a belső ellentéteink szolgálatával, és mint válságos időben a teljes elfogadást tanúsítani, mint  földrengés idején, mint háború idején. A mögöttünk való parlamenti képviselők választása teljes felhatalmazást adott a kormánynak. Ezt a felhatalmazást nem ingathatja meg egy népfelvonulás. Ez a mi életünk, és ez a döntési felelősségünk. 
Hazánk szeretete nélkül, honfitársaink szeretete nélkül nem lehetünk méltóak az öröklétre.

You have no rights to post comments