A népesedési adatok szerint nagy bajban vagyunk
A hőn áhított demográfiai fordulat nem jött el tavaly sem, sőt katasztrofális zuhanásban vagyunk, ez derül ki a KSH adataiból. Itt vannak az adatok, az okok és következtetések:
Országok és börtönök
Csaknem félmillióan ültek börtönben 2022-ben az EU-ban, tudhatjuk meg az Eurostat legutóbbi statisztikájából. A 483 593-as fogvatartotti létszám 100 ezer lakosra vetítve 108 elítéltnek felel meg, ami enyhe emelkedés a 2021-es 106-hoz képest. Magyarország nem áll túl fényesen ebben a statisztikában, hiszen a 100 ezer főre jutó fogvatartottak aránya nálunk volt a legmagasabb az EU-ban (200)...
Magyar embermentő hősöket ábrázol az új festmény egy amerikai onkológiai központ falán
Több ezer zsidó származású üldözöttet mentett meg a vészkorszakban az a három magyar hős – mindannyian hívő keresztények –, akiket az új falfestmény ábrázol a New York állambeli Roswell Park Onkológiai Kórház és Kutatóközpont falán. A TakerOne néven alkotó magyar művész alkotását május 5-én avatják fel.
Ferenc pápa: A hit elsődleges ellensége nem az ész, hanem a félelem!
Május 1-én a VI. Pál teremben tartott általános kihallgatás keretében a Szentatya folytatta a főbűnökről és az erényekről szóló katekézissorozatát. Múlt héten a három isteni erényről együtt elmélkedett, a mai alkalommal pedig elkezdte sorra venni őket, s így a hitről beszélt a Jn 9,35–38 alapján. Az alábbiakban Ferenc pápa teljes katekézisének fordítását közreadjuk.
Pio atya sír
Az orvos Franco Lotti elmondja, hogy egy nap sírva találta Pio atyát a szobájában. Amikor megkérdezte a szentet, miért sír, azt válaszolta: "Sírok attól a gondolattól, hogy mikor kell megjelennem Isten előtt." Megpróbálta vigasztalni lelki atyját, kifejezve bensőséges meggyőződését, hogy Isten az ítélet napján nem talál benne valódi hibákat.
Rushdie nem hisz, de ami történt, az szerinte is csodának tűnik...
Salman Rushdie Booker-díjas író először adott televíziós interjút, mióta 2022-ben egy irodalmi fesztiválon egy késes támadó megpróbálta megölni. A merénylet nem sikerült, de az indiai származású Rushdie heteken keresztül élet-halál között lebegett, és elveszítette egyik szeme világát.
Egy kórház Ukrajnában, ahol a háborúban megsebesült gyerekek testét és lelkét is kezelik
Az Olasz Püspöki Konferencia hírportálja, az Avvenire tudósítója, Giacomo Gambassi a lvivi Szent Miklós kórház rehabilitációs központjában járt, ahol az ukrajnai háborúban megsebesült, végtagjukat vesztett, a frontvonalról elmenekült, súlyos beteg gyermekeket ápolnak.
Eyre több nyugdíjas dolgozik
Majdnem 150 ezren, egészen pontosan 114,7 ezer 65 évesnél idősebb magyar dolgozott 2023-ban – írja a KSH adataira hivatkozva a Pénzcentrum. Az elmúlt években jelentősen megnőtt az idős munkavállalók száma, tavaly négyszer annyian dolgoztak a 65-74 éves korosztályból, mint 2010-ben, és kétszer annyian, mint 2018-ban. Ennek egyik oka a munkaerőhiány...
Kullancs-veszély
Kapiller Zoltán, a Magyar Kullancsszövetség elnöke az InfoRádióban beszélt arról szombaton, hogy az elmúlt évekhez képest sokkal több kullancsra kell számítani idén Magyarországon. Arra is felhívta a figyelmet, hogy az országban több új faj is megjelent, aminek az az oka, hogy „az elmúlt hónapokban gyakorlatilag nem volt tél”, az előző hetekben pedig több napon is nyári kánikula „esett ránk”, és a kullancsok szaporodásának kedvez a meleg, száraz idő.
Ferenc pápa a fiatalokhoz: Használd a mobilodat, de találkozz az emberekkel!
Április 28-án 10 órakor a Szentatya a Velencében élő és a venetói egyházmegyékhez tartozó fiatalokkal találkozott a Basilica della Salute előtti téren egynapos lelkipásztori látogatása keretében. Az alábbiakban Ferenc pápa teljes beszédének fordítását közreadjuk.
Tarnóczi Mária: Szerepvállalás Jézus módján
Ha valaki „hisz” Jézusban vagy templomba jár, még nem feltétlenül jelenti azt, hogy megvan benne a vágy hitének növekedésére. Nemrég olvastam egy hivatalos statisztikát, miszerint a templomba járó emberek 70 %-a nem hívő, de vasárnaponként elmegy szentmisére istentiszteletre.