Egyre több fiatal küzd öngyilkossági gondolattal---
Elkészítette éves összesítőjét a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány, amelyből kiderül, hogy csaknem minden nap megkeresi őket valaki, akit szexuálisan bántalmaznak. A szervezethez fordulók többsége 14–18 év közötti fiatal, közülük tavaly mintegy kétezren küzdöttek szuicid gondolatokkal.
Református értelmiségiek követelik a püspök lemondását
„Mi, református egyháztagok, aggodalommal, de egyúttal reménységgel követjük figyelemmel az egyházunkban az elmúlt hetekben kialakult helyzetet” – így kezdődik az a nyilatkozat, amit 24 református értelmiségi írt alá, majd juttatott el a Magyarországi Református Egyház minden gyülekezetének.
Génszerkesztett sertésvesét ültettek élő betegbe
A Massachusetts General Hospital a világon elsőként számolt be sikeresen átültetett, génszerkesztett sertésveséről, amely egy élő betegbe került. A CRISPR technikával génszerkesztett vesét egy 62 éves vesebeteg férfiba ültették át, a műtét négy órán át tartott.
Ferenc pápa: Ne csak szentek, hanem eszes szentek legyünk!
A Szentatya március 20-án a Szent Péter téren tartott általános kihallgatás keretében folytatta a főbűnökről és az erényekről szóló katekézissorozatát. Az erények sorában ma – a Példabeszédek könyve (15,14.21–22.33) alapján – az okosságról, a megfontoltságról elmélkedett. Az alábbiakban Ferenc pápa teljes katekézisének fordítását közreadjuk.
A leggazdagabb magyarok vagyonosodásáról
Nem emlékszünk ilyen dinamikájú vagyonosodásra, a legfelső 1 százalék ilyen mértékű térnyerésére – állapította meg a Blochamps Capital. A cég ügyvezetője, Karragich István rámutatott, hogy soha nem látott szintre ugrott a magyar pénzügyi vagyon 2023-ban, ugyanakkor a növekmény egy szűk rétegre koncentrálódik. Erről árulkodik a Blochamps Capital Vagyonosodási Évkönyve.
Kegyetlenségek a Krímben + ima a békéért
10 évvel ezelőtt Vlagyimir Putyin annektálta a Krímet. Aki azt hiszi, hogy ő véget vet az Ukrajna elleni háborújának, az nézzen a történelembe, és olvassa el az ENSZ Ukrajnával foglalkozó vizsgálóbizottságának jelentését – kezdte bejegyzését Annalena Baerbock, német külügyminiszter, aki a Krím annektálásának évfordulója alkalmából pontokba szedve osztotta meg a fenti jelentés megállapításait az X-en. A bizottság megállapítja:
10 pont a gyermekvédelem megújításáért
A CitizenGo keresztény értékeket (is) tükröző petíciója: "Tisztelt Magyar Kormány!
A gyermekek biztonsága és egészsége mellett elkötelezett magyar állampolgárokként a következő 10 pont megvalósítását szorgalmazzuk a gyermekvédelem hazai megerősítése érdekében:
Az ország vízmegtartó képességéről
Tudtad, hogy a nagy folyószabályozás előtt az árterek kiterjedése a mai Magyarország területén mintegy 23000 km2 volt, ma ezzel szemben a folyók mindössze 1600 km2 hullámtéren terülhetnek szét. Vagyis: ezeknek a területeknek a 93%-a eltűnt! Ez egy szörnyen nagy szám!
Egy ember és az ország korrupciós ügyei
Mi keresztények szeretnénk prófétákat látni, de ha valaki elkezdi prófétai módon feltárni a bűnöket, akkor azt már nem annyira szeretjük. Most itt van egy ember története, sikerei és kudarcai, aki tíz éve próbálja feltárni hazánkban a korrupciós ügyeket:
Isten szeretetét emlegette halála előtt a férfi, aki 70 évet élt vastüdőben
Paul Alexander, aki felállította a Guinness-rekordot a legtovább vastüdőben eltöltött idő kategóriában, arról az isteni szeretetről beszélt, amelyet családja mutatott meg neki, mielőtt hétfőn, 78 éves korában meghalt.
Az erőszak különböző formáiról
Gáspár Ildikó dramaturgként és rendezőként is nyert rangos díjakat, oktatóként hívták Helsinkibe, Stockholmba és Vilniusba is, 2020-ig az SZFE osztályvezető tanára volt. Részlet egy vele készült interjúból: "Mostanában, hogy több egészen más kultúrájú országban dolgoztam, azt is látom, hogy az erőszak világa alapjaiban különbözik az egyes kultúrákban.