A csernobili túlélők gyermekei öröklik-e a negatív hatásokat?
Egy friss tanulmány azt vizsgálta, hogy a Csernobilban történt atomkatasztrófa túlélőinek gyermekeiben megjelenik-e a sugárzásnak való kitettség romboló hatása. Olyan genetikai elváltozásokat kerestek, melyek csak a gyerekekben jelennek meg, vagyis azt nem a szüleiktől örökölték. Az eredmény szerint van ilyen hatás, ám az egészségkárosítása messze nem olyan jelentős, mint azt gondolnánk.
XIV. Leó pápa homíliája: Ismerjük be bűneinket, és egész szívünkkel forduljunk Isten felé!
Február 18-án – hamvazószerdán, a nagyböjt kezdetének napján – késő délután a Szentatya az Aventinuson lévő Sant’Anselmo-templomban közös imádságot vezetett, amelyet bűnbánati körmenet követett a Santa Sabina-bazilikához. Az alábbiakban XIV. Leó pápa teljes homíliáját közreadjuk.
XIV. Leó pápa: Az Egyház a népek közötti kiengesztelődés jele
Február 18-án, szerdán az általános kihallgatás a Szent Péter téren volt, ahol a Szentatya az Olaszországból és a világ más tájairól érkezett hívőkkel és zarándokcsoportokkal találkozott. Folytatta a II. vatikáni zsinat dokumentumairól szóló katekézissorozatot.
Imamegállót létesített Londonban egy gyülekezet
Buszmegállóra hajazó „imamegállót” létesített Londonban egy helyi gyülekezet. A „Prayer Stop” elnevezésű kezdeményezést az All Hallows Bow nevű kelet-londoni gyülekezet indította el azzal a céllal, hogy az imádkozás láthatóvá és úgymond elérhetőbbé váljon, még egy forgalmas városrész közepén is.
Így kínozzák az oroszok az ukrán foglyokat
Vlagyimir Putyin orosz elnök egy nők és fiatalkorúak számára épített börtönt alakított át olyan táborrá, ahol 15 ezer ukrán fogoly járta meg a poklot. A helyszínen fojtogatták, árammal sokkolták az oroszok az ukrán hadifoglyokat, akikről csak akkor vették le a gázálarcot, amikor már elvesztették az eszméletüket. A leírtakból úgy tűnik, nem feltétlenül a megölésük volt a cél, hanem a kínzásuk.
XIV. Leó pápa nagyböjti üzenete
Február 18-án, hamvazószerdán megkezdődik a nagyböjti szent idő. A Szentatya megtérésre hív mindannyiunkat. XIV. Leó pápa nagyböjti üzenetének témája: Meghallani és böjtölni – A nagyböjt mint a megtérés ideje.
A teherhajózás néhány környezeti problémája
A teherhajózás a globális világkereskedelem nélkülözhetetlen része, ugyanakkor súlyos környezeti problémákat okoz. Három probléma a számosból:
Nagy Zöld Fal a sivatagban
A világ egyik legnagyobb és legszárazabb sivataga ökológiai paradicsommá vált, és olyan szén-dioxid-elnyelő területté, ami többet tart vissza ebből a gázból, mint amennyit kibocsát. A tömeges kínai faültetés a világ egyik legnagyobb zöldprojektjeként a sivatagot burjánzó szén-dioxid-elnyelő tájjá változtatta.
Mi történt Nikaiában? – Az emlékév tanulságai
2025. november 28-án XIV. Leó a Törökország északnyugati részén fekvő, Isztambultól mintegy 130 kilométerre fekvő İznikben, az egykori Nikaiában Bartholomaiosz pátriárkával együtt megemlékezett az I. Nikaiai Zsinat 1700. évfordulójáról. Ennek alkalmából bemutattuk a zsinat történetét és mai jelentőségét Görföl Tibor, a Vigilia főszerkesztője segítségével. A sorozat záró részét olvashatják.
Hamvazószerda, kezdődik a nagyböjt
A húsvétra felkészítő negyvennapos böjt hamvazószerdán veszi kezdetét, amely idén február 18-ra esik. A keresztények ebben a bűnbánati időszakban Jézus Krisztus feltámadásának, a húsvétnak a megünneplésére készülnek, a hitben való elmélyülés, a kiengesztelődés és a lemondás segítségével.
A kripto lett a rabszolgaipar bankja, hazánk is érintett
A kriptovaluta ígérete a szabadság volt, 2026-ra azonban a rabszolgatartók leghatékonyabb eszközévé vált. A Chainalysis legfrissebb jelentése szerint az emberkereskedelemhez köthető kriptoforgalom egyetlen év alatt 85 százalékkal növekedett. A bűnözők már nem a sötét weben bujkálnak: a Telegramon futtatnak „ügyfélszolgálatot”, MI-vel vadásznak a magyar áldozatokra is, és stablecoinban vasalják be a 30 ezer dolláros VIP-tarifákat.
