Ferenc pápa az újságírók szabadságáról
A sajtószabadság védelmét és az összes, igazságtalanul bebörtönzött újságíró és más, a médiában dolgozó emberek szabadon bocsátását sürgette Ferenc pápa. „Az újságírók szabadsága a mi szabadságunkat is erősíti, az ő szabadságuk mindannyiunk szabadsága” – jelentette ki a katolikus egyházfő, aki egyúttal hangsúlyozta az információhoz jutás fontosságát is.
Ferenc pápa: A Katolikus Egyház kész elfogadni a húsvét közös dátumát
Január 25-én, Szent Pál apostol megtérésének ünnepén este a Szentatya a Falakon kívüli Szent Pál-bazilikában vezetett ünnepi esti dicséretet az 58. ökumenikus imahét lezárásaként. Az idei imahét témája: „Hiszed-e ezt?” (Jn 11,26). A szertartáson részt vettek a Rómában jelen lévő többi keresztény egyház és egyházi közösség képviselői, valamint a pannonhalmi szerzetesközösség ökumenikus elköteleződésének jeleként Hortobágyi Cirill főapát és a bencés delegáció tagjai is.
Böjte Csaba az élete hármas útkereszteződéséről
"Jó hír, hogy Isten lát, hall és cselekszik. Lehet Rá számítani, ezért gondjainkban, bajainkban, bátran Atyánkhoz kiáltunk. Édesapám politikai fogoly volt, a börtönből való szabadulása után nem sokkal, árván maradtunk a húgommal. 1978-ban érettségiztem, elvittek román katonának, leszereltem, munkába álltam. 25 éves voltam, sok fájdalmas, rossz, bűnös dolgot láttam, és mint érzékeny lelkű fiatal lázadtam a buta, hamis dolgok ellen. Rájöttem, hogy három út között választhatok.
Van egy álmom
Még 2007-ben jelent meg egy könyvünk "Haldokló nemzet, feléledő nemzet" címmel (már rég elfogyott). Ennek utolsó oldalaira írtam: "Van egy álmom". Azóta eltelt 18 év, sok minden változott, néhány dolog jó irányba, néhány rosszba, de amit akkor leírtam, azt még ma is hiszem, abban még most is reménykedem. Van egy álmom:
„Istenben bízunk és áldásnak tekintjük ezt az egészet”
Chris Pratt hollywoodi sztárszínész arról posztolt Instagram-oldalán, hogy bízik Istenben a Kaliforniában lezajlott tűzvész után is, amiben több ezren vesztették el az otthonukat, és amely közvetlenül érintette a saját családját is.
14+1 ok a finn iskolarendszer mellett?
Tanulmányok szerint a finn kisiskolások a világ legjobban teljesítő tanulói, annak ellenére, hogy kevesebb időt töltenek iskolában, mint más országok tanulói, és maximum 30 percnyi házi feladatot kaphatnak egy nap. Mit csinálnak másképp?
Medjugorje - a krizevaci kereszt története
A XI. Pius által 1933 húsvétja és 1934 húsvétja között meghirdetett rendkívüli szent év vége felé Bernardin Smoljan atya, Medjugorje ferences plébánosa a gyakorlatba kívánta ültetni a pápa felkérését, hogy emeljen keresztet a legjelentősebb magaslatokon a világ minden részén.
Megkezdődtek a deportálások, a püspök könyörületet kért az elnöktől...
„Elindultak a kitoloncolási járatok” – közölte a Fehér Ház, amely szerint a kitoloncolási járatokkal az elnök „erős és világos üzenetet küld az egész világnak”. Eközben Mariann Edgar Budde washingtoni püspök könyörületet kért az elnöktől...
Tíz kapu, amin keresztül a gonosz beléphet az életedbe
10 kapu, amin keresztül a gonosz lelkek behatolhatnak az életedbe, amit talán nem tudtál, mert „valami normálisnak” vagy ártalmatlannak tartod:
Szalézi Szent Ferenc püspök és egyháztanító
Szalézi Szent Ferenc a vigasztalás mestere volt, minden emberrel jóságosan bánt. Jellemző mondata: „Egy csepp mézzel több legyet lehet fogni, mint egy hordó ecettel.” Az újságírók és írók védőszentjének életútját idézzük liturgikus emléknapja, január 24-e alkalmából.
Az Európai Parlament állásfoglalása az orosz-ukrán háborúval kapcsolatban
Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén 480 szavazattal, 58 ellenszavazat és 48 tartózkodás mellett elfogadott állásfoglalásban az EP-képviselők elutasították „az orosz rezsim” azon történelmi állításait, melyek célja – véleményük szerint - Ukrajna történelmének meghamisítása és nemzeti identitásának lerombolása - adta hírül az MTI.