Mi az igazság? - A lúgosító diétáról
Mennyi a valóságtartalom mindabban, amit a lúgosító étrend hívei állítanak kedvenc diétás módszerükkel kapcsolatban? A Healthline cikke összeszedte, mennyi igaz az ezt az étkezési irányt körüllengő mítoszokból.
50 millió facsemetét ültetnek el idén az erdőkben
Tavasszal 22 millió, ősszel pedig még ennél is több facsemetét ültetnek el az állami erdőgazdaságokban. Emellé a magán-erdőgazdálkodók akár még több millió fát is ültethetnek. A minisztérium szerint a klímaváltozás miatt nagyon fontos, hogy megfelelő fajtájú facsemetéket használjanak az erdősítéskor.
Beer Miklós: Új Trianon felé sodródunk
Beer Miklós szerint egyre rosszabb a romák helyzete, már-már az ország szétszakadásával fenyeget. A váci püspök a Klubrádióban elmondta, egyetért Székely János szombathelyi püspökkel, aki a napokban a hazai cigányság helyzetével kapcsolatban úgy fogalmazott: az ország kettészakadásától kell tartani, új Trianon jöhet, a 24. órában vagyunk.
Pápai üzenet a katolikus karizmatikus megújulás mozgalom 42. olaszországi gyűlésére
Közel 15 ezren vettek részt április 5. és 7. között az olaszországi Riminiben a katolikus karizmatikus megújulás mozgalom éves találkozóján. Ferenc pápa az esemény alkalmából üzenetet küldött Salvatore Martineznek, a mozgalom olasz nemzeti elnökének.
A függő ember természetrajzához - csak felnőtteknek!
A függő úgy érzi, egyre több ital/drog kell a kívánt hatás eléréséhez. Ez sokszor rejtve marad: „Buli előtt sokszor ittam, hogy ne lássák a többiek, milyen mennyiséget meg tudok inni, így csak azt látták, hogy szegény csajszin már egy pohár meglátszik, nem bírja az italt”.
Szolgálatban a legszegényebbek között – Egy iskolanővér afrikai és perui misszióban
Sokak számára nehezen érthető, mi viszi az embert misszióba, távol a hazájától, messzi földre, idegenek közé. A Gambiában és Peruban élt és újra oda készülő Nyúl M. Fidelis SSND beszámolója megmutatja: a lényeg, hogy mit viszünk, és mit hozunk haza ebből a szolgálatból.
Érdekesség: Tojást is rak, és elevenszülő
A világon először figyelték meg kutatók, hogy egy háromujjú szkink tojást rak, majd három héttel később elevenszüléssel utódot hoz világra, írja a Guardianre hivatkozva az MTI. A felfedezés a Sydney-i Egyetem kutatóinak köszönhető, a kutatás vezetője Camilla Whittington, a Biology Letters folyóiratnak azt nyilatkozta, ez volt az első eset, hogy bárki elevenszülést figyelt meg és ugyanabból a terhességből tojásrakást egy gerinces állat esetében, ez igen-igen szokatlan.
A legmélyebb keresztény létforma az imádás
"Imádd Uradat, Istenedet!” – vette Raniero Cantalamessa április 5-én, negyedik prédikációjában az első parancsolatot, és ebből kiindulva a keresztény létforma legnagyobb mélységére mutatott rá, mely nem más, mint Isten imádása, és ennek csúcsaként az Eucharisztia előtti hódolat.
Hoser érsek: Međugorje az élő Egyház jele
Az olasz katolikus püspöki konferencia hírportálja, az Avvenire interjút közölt Henryk Hoser érsekkel, a međugorjei plébánia Ferenc pápa által kinevezett állandó apostoli vizitátorával arról, mit tapasztalt a kegyhelyen, mit gondol Međugorje jövőjéről.
Az emberszeretet tudománya – Találkozás Keller Péterrel, Gárdonyi Géza dédunokájával
Gárdonyi Géza felülről kapott, isteni ajándéknak tekintette művészetét. Vallotta: „Mindent lehet mellékesen, csak művészetet nem. Vagy teljes lélekkel, vagy sehogy.” Meggyőződése volt az is, hogy „agyagedénybe zárt istensugár az ember”.
A HPV-oltás majdnem teljesen eltörölte a méhnyakrákot Skóciában
A szexuális úton terjedő humánpapillóma-vírus (HPV) bizonyos változatai méhnyakrákot okoznak, amely (eddig) a 35 évnél fiatalabb nők leggyakoribb daganatos megbetegedése volt az Egyesült Királyságban. Egy évtizede azonban a brit kormány bevezette a 12-13 éves lányok rutinszerű beoltását HPV ellen. Ennek eredményeképp drámaian csökkent a méhnyakrák gyakorisága Skóciában.