A klímatudomány 10 üzenete
Mi, a magyar klímatudományban és a kapcsolódó területeken tevékenykedő szakemberek korunk hatalmas és egyre nagyobb problémát jelentő környezeti kihívásainak tudatában, felelősséget érezve a jelen és jövő generációk élhető létfeltételeinek biztosítására, látva, hogy az éghajlatváltozásra adott eddigi globális és hazai válaszok, habár mutatnak részeredményeket, összességében nem eredményeznek kellő változásokat, azzal a céllal, hogy elősegítsük a szükséges pozitív változások felgyorsítását, illetve elindítását, és, hogy tudásunkat és hitelességünket felhasználva hozzájáruljunk az érdemi társadalmi párbeszéd elindulásához, illetve magasabb cselekvési szintre emeléséhez a klímaváltozással kapcsolatos kutatási eredmények alapján az alábbiakra szeretnénk felhívni a figyelmet a klímaváltozás hatásaival, illetve a problémák kezelési lehetőségeivel kapcsolatban.
Éljünk szeretetben, a többit bízzuk Istenre – Zsuffa Tünde beszélgetése Papp Miklóssal a KATTÁRS-on
A Katolikus Társadalmi Napok (KATTÁRS) második napján, szeptember 28-án délután a Magyar Nemzeti Múzeum dísztermében Zsuffa Tünde az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye sajtószóvivője, író beszélgetett Papp Miklós morálteológussal, görögkatolikus pappal. A téma az életvédelem volt. (Nagyon jó beszélgetés, érdemes elolvasni!)
Miért akarja Putyin annyira Ukrajnát?
Már Putyin nagyhatalmi őrületén és birodalmi ambícióin túl, azoknak, akik kérdezik: "Miért számít Ukrajna"? Itt van néhány adat és tény Ukrajnáról:
Négy település okos alkalmazkodása a klímaváltozáshoz
Új közösségi tereket létesítenek, csökkentik a hőszigethatást és növelik a biodiverzitást a városokban, zöldebb közterületeket alakítanak ki két magyarországi és két vajdasági településen – írta az MTI.
Ferenc pápa az igazság kereséséről és a szellem fáradtságáról
A Szentatya szeptember 26. és 29. között zajló luxemburgi és belgiumi apostoli útja keretében szeptember 27-én délután a Leuveni Katolikus Egyetemre látogatott, hogy az egyetemi oktatókkal találkozzon. Az alábbiakban a Szentatya teljes beszédének fordítását közreadjuk.
Bibliában szereplő fafajtát élesztettek újra
Tudósok felélesztettek egy ezer éves, Júdeai-sivatagban talált magot, 14 év után egy olyan fa nőtt ki belőle, amely még a Bibliában feljegyzett, azóta elveszett nemzetséghez tartozhat – írja a Live Science.
Ferenc pápa az 500. általános kihallgatásán: Az ördög ravasz, de mi ravaszabbak vagyunk nála!
Szeptember 25-én a Szent Péter téren tartott általános kihallgatás keretében a Szentatya folytatta katekézissorozatát, melynek címe: A Lélek és a Jegyes. A Szentlélek vezeti Isten népét Jézushoz, a mi reménységünkhöz. Mai katekézisének témája: „A Lélek a pusztába vezette Jézust – A Szentlélek a szövetségesünk a gonoszlélek elleni harcban.” A Pápai Ház Prefektúrájának adatai szerint máig mintegy 7,7 millió zarándok vett részt a szerdai audienciákon. Az alábbiakban Ferenc pápa teljes katekézisének fordítását közreadjuk.
Mintegy 300 újszülött maradt a kórházakban
Az utóbbi három hónapban 280–300 csecsemő maradt a kórházakban, ahol sokszor hónapokat töltenek. Csak az egri Markhot Ferenc Kórházban jelenleg tizenkét ilyen baba van. Ezeknek a kicsiknek a többségét a család szociális körülményei miatt nem engedték haza.
Barsi Balázs OFM: Milyen gyakran gyónjunk?
A keresztény reménység nagy kincs, úgyhogy vigyázni kell rá! A rendszeres gyónás azért fontos, hogy ne tömődjék el a forrás, hogy ne szakadjon meg az Úristennel való bensőséges kapcsolat.
Mindenki születésnapja – Életvédő sétát szerveztek Budapesten
A Mindenki Születésnapja Alapítvány életpárti sétát szervezett Budapesten szeptember 21-én. A szervezésben közreműködött a Jó, hogy vagy! Életvédők Szövetsége, az Együtt az Életért Egyesület, az Aquinói Szent Tamás Közéleti Egyesület és az AXIOMA Központ. Szándékuk az volt, hogy az összesereglő, ünneplő tömeg felmutassa Magyarország életpárti arcát. Képes beszámoló:
Egy szemtanú beszámolója Pio atya utolsó óráiról
Három hónappal a halála előtt kerültem ide. Az elöljáróm megkérdezte: „Közelednek a nyári hónapok, sokat kell majd gyóntatni San Giovanni Rotondóban. Volna kedved odamenni?” „Persze” – feleltem, de volt bennem egy kis bizonytalanság. „Elég, ha holnap reggel válaszolsz” – mondta.