„Az a fontos, amit mondok, és nem az, amit az újságok szerint gondolok”
December 7-én interjú jelent meg a La Nacion (A Nemzet) című argentin napilapban Ferenc pápával. Az interjú összefoglalóját olvashatják.
Ez is Magyarország - használt Mercedesért vették a nőt
Vádat emeltek egy nő és négy férfi ellen, mert Pest, Fejér és Tolna megye több településén három nőt prostituáltként dolgoztattak, egyiküket pedig egymás között adták-vették...
Kína legyűrte az Egyesült Államokat
Már nem az USA, hanem Kína gazdasága a legnagyobb a világon, legalábbis az IMF legfrissebb tanulmánya szerint.
Nello Scavo: Bergoglio listája. Ferenc pápa az argentin diktatúra ellen
Amikor a konklávé megválasztja az új pápát, a világ közvéleményének figyelme azonnal ráirányul a Péter-utódra: nemcsak tanítása, egyházi pályája, de magánélete, személyes története is érdekli az embereket, legyenek katolikusok, vagy sem.
Cantalamessa: „A béke Isten ajándéka Jézus Krisztusban”
Raniero Cantalamessa kapucinus atya, a Pápai Ház szónoka pénteken reggel kilenc órakor kezdte meg első adventi szentbeszédét az Apostoli Palota Redemptoris Mater kápolnájában, Ferenc pápa és közvetlen munkatársai jelenlétében.
A teremtett világ szolgálatának öröme! - Böjte Csaba írása
Az emberiség jövője attól függ, hogy képesek leszünk-e fenntartható vágyakat ültetni a szívünkbe, képesek vagyunk fenntartható örömök után kinyújtani a kezünket!! Jót tenni jó! A jóság öröme bőségesen jut mindenkinek, ki kezét bátran kinyújtja érte!! Ezért írom az adventi elmélkedéseket Isten drága öröméről melyet neked is, nekem is szeretettel felkínál, melyből akár mind a hét milliárd embernek is bőségesen jut!
“Ferenc a farkasok között” - Megbuktatnák a pápát a konzervatív bíborosok?
>A CNN és a Washington Post szerint erősödik az egyházfővel szembeni ellenállás a Vatikánban. A lázadó bíborosok visszahoznák XVI. Benedeket.
Antilop kell a gyereknek, hogy zseni lehessen!
Szerencsém volt látni, hallani három éve Dr. Ranschburg Jenő gyermekpszichológus utolsó előadását halála előtt egy hónappal. Azóta is bennem vannak a szavai: a különleges képességű gyerek olyan, mint a gepárd. Ha nyuszikat adunk neki, akkor csak 30-40 km/óra sebességgel fut, mert így is elkapja őket. Ha azt akarjuk, hogy 120 kilométeres sebességgel fusson, akkor antilopot kell adni neki!
Franciaország ünnepélyesen hitet tett az abortusz mellett
Különleges (és szégyenletes) módon emlékezett meg az abortusz engedélyezésének negyvenedik évfordulójáról a francia parlament: a képviselők ünnepélyesen és szinte egyhangúlag elfogadtak egy határozatot, amely kimondja, hogy a művi terhességmegszakításhoz „minden nőnek joga van Franciaországban, Európában és a világon”.
Erdő Péter bíboros félti az állam felekezeti semlegességét
A katolikus egyház vezetését nem vonták be az előkészítésbe, külföldről tudták meg, hogy a 2011-ben megalkotott helyett új egyházi törvény készül. Erdő Péter bíboros a püspöki konferencia után fakadt ki a kormányzati lépések miatt: későn tudták meg, hogy mire készül a kormány. A bíboros szerint a kormány közben „erőnek erejével” ragaszkodik egy az egyházaknak hátrányos számítási módszerhez az egyszázalékos felajánlásoknál, közben a bíboros szerint alkotmányos elvek sérülhetnek az állami intézmények tömeges átadásával.
Xavéri Szent Ferenc ima-vallomása
"Istenem szeretlek forrón, mélyen..." Xavéri Szent Ferenc ünnepén tiszteletünk és szeretetünk jeléül tesszük fel a nagy misszionárius imáját: