Ő is katolikus volt? Nem!
A Magyar Kurir című katolikus hírportálon (egyházunk hivatalos internetes portálján) van egy sorozat, ahol híres katolikus embereket mutatnak be. Általában örömmel szoktam olvasni, ide a honlapra is vettem át belőle, most azonban épp az ellenkezője történt. Egy olyan szerzőt mutattak be katolikusként, aki ugyan lehet, hogy annak lett keresztelve, azonban egész életével és munkásságával ennek pont az ellenkezőjét testesítette meg...
Kitört a néma testből - könyvet írt az autista
Megdöbbent? filmet készített az ABC stábja, egy súlyosan autista kislányról, akivel 11 évig egyáltalán nem tudtak kommunikálni a szülei. Angolul beszél?knek mindenképpen megéri végignézni, a többieknek pedig röviden összefoglaljuk magyarul.
A gazdasági elit lázadása
A szupergazdagok nem éreznek közösséget hazájuk népével. Külön világban élnek, és gond nélkül viszik t?kéjüket más országba. Ráadásul kezükben van Amerika mindkét nagy pártja – írja – nem egy marxista, hanem egy volt republikánus kongresszusi tanácsadó.
Hadd induljon tűzzel az új tanév! – Böjte Csaba levele a fiatalokhoz
Így szárad ki Magyarország
Sopron környékét leszámítva nincs olyan csücske Magyarországnak, ahol ne hiányozna legalább 25 liter eső a sokévi átlaghoz képest. Nagykanizsa és Fehérgyarmat környékén a legnagyobb a baj, de a Dél-Balatonnál is katasztrofális a szárazság. Jövő tavaszig a lehető legtöbb esőnek kellene lehullnia ahhoz, hogy többé-kevésbé helyreálljon az egyensúly. (Képekkel és térképekkel):
Nemi erőszak és gyerekházasság a muzulmán világban
Erkölcsi botrányok sora rázza a muzulmán világot. Míg Egyiptomban egyre nõ a szexuális bûncselekmények száma, Afganisztán kiskorúak kiházasítása miatt került rivaldafénybe. Az iszlám vallás igen konzervatív szabályokkal szigorítja a hívek életét, mégis: a sajtó nem elõször foglalkozik a regulák béklyójából kitörni vágyó muzulmán csoportokkal. A jelenség ilyen ijesztõ mértéket talán még sosem öltött.
Milyen az az iskola, amely az Eucharisztiából táplálkozik?
Nem „kárhozatos bálványimádás"!
A magyarországi reformátusok XIII. zsinati ciklusának 10. ülésén, 2012. május 24-én névszerinti szavazással, a 74 jelen lévő vezető személyiség 57:17 arányban az átváltoztatást, az Átváltoztatott Kenyérben Krisztus Testét, az Átváltoztatott Borban Krisztus Vérét hinni, „kárhozatos bálványimádásnak” ítélte! - Kellermayer Miklós professzor úr írásában cáfolja a protestáns nézetet és egyben megmutatja, hogy már az ősegyház is a gyógyulás és megerősdítés szentségének (is) hitte az Oltáriszentséget. Sürgeti a "Gyógyítás világrendjének" megvalósulását, ami a szentmise nélkül lehetetlen...
Marx szelleme járja be
Az elmúlt években Marx újra divatba jött. Mi áll a reneszánsz hátterében? A kommunizmus borzalmait nem ismerő fiatal nemzedékek romantikus forradalmi hevülete? Vagy inkább az, hogy a gazdasági válság igazolta a német filozófust? „Karl Marx ismét divatos. A jó ég tudja, mi lesz ennek a vége” − olvassuk Stuart Jeffries cikkét a Guardianben.
Mit kezdjen a gyerek a kudarccal és hogyan érjen el sikereket?
Sajnos nem tudjuk mindig megkímélni a gyerekeinket a kudarctól, bárhogy is szeretnénk. A pszichológus szerz? arról ír, hogy ha okosan és empatikusan állunk hozzá, elérhetjük, hogy er?t merítsen a tapasztalatból. Attól, hogy valami nem, vagy nem úgy sikerül, még értékelhetjük az er?feszítést, amit tett.
Sürgés-forgás, eltompulás...
"Sokat sürögtök és forogtok, és mindenféle dolgokat csináltok és mégsem juttok előrébb. Haladni szeretnétek de e helyett egyhelyben topogtok. Keresitek az akaratomat és nem halljátok. Vajon miért nem? Azért nem, mert eltompultatok. Eltompult a szívetek, eltompult az érzékszervetek és eltompult a fejetek is. Mit tehetnétek hogy ez megszűnjön? Először is csendben kéne maradnotok. Nagy csendben. Meg kéne szoknotok a csendet. Szokatlan számotokra a csend. Böjtölnötök is kéne, de nemcsak hússal, hanem a világ dolgaival. A világ nagyon hangos és szennyezett körülöttetek, és ti azt hiszitek védve vagytok, de tévedtek. A világ zaja és szennye hat rátok.