Döntés: megvallás és megtagadás

Kategória: Eheti Megjelent: 2013. május 20. hétfő

Minden döntésünk valami mellett egyben megtagadása is valami másnak. Döntünk a házasság és házastársunk mellett - és egyben döntünk a többi nő/férfi "ellen", döntünk a hűség mellett és a hűtlenség ellen. Döntünk Isten mellett és egyben döntünk a a többi hamis isten ellen. Kortünet és kórtünet, hogy ma sokan szeretnének úgy dönteni valami mellett, hogy az egyben azért ne legyen döntés valami ellen is. Krisztus mellett - de azért belefér a reinkarnáció is. A "párom" mellett - de azért beleférnek ilyen-olyan kalandok (csak ne tudódjon ki). Azaz a másik mellett (szeretet) való döntés helyett így mindig magam mellett (önzés) döntök. Az önzetlenség helyett az önzés, a szeretet helyett a vágyak mellett...

Ez az a bizonyos "széles út", ami Jézus Krisztus szerint "a pokolba visz". A keskeny út - ami időnként olyan keskeny, olyan szoros kapuval, hogy fájdalom nélkül át se tudjuk préselni magunkat rajta - önmegtagadással jár, - de ami "az életre visz.

Aki ezt el akarja kerülni, az tévúton jár. Lehet, hogy csak "jófiú" akar lenni, megértő és kedves - de a gonosz lelket dédelgeti magában és környezetében is. Mert lehetünk megértőek - sőt! -, de az alkoholistát mégsem itathatjuk, a drogost mégsem biztathatjuk egy újabb adagra és a játékgépező mellé se ülhetünk le vele együtt pénzt dobálni a semmibe.

Ezért "magától értetődő", hogy az évenként megújított keresztségi fogadalmi ima az "ellene mondással" kezdődik: "Ellene mondasz-e a sátánnak?" Ha mi vágyjuk és akarjuk az Istennel való szorosabb kapcsolatot, a Szentlélek tüzét és kiáradását életünkbe, az "új pünkösdöt", akkor az "ellene mondást" és a "megvallást" egyaránt magunkévá kell tennünk. Különben csak olyanok leszünk, mint a "széltől hajtott hulámok" - hol ide, hol oda csapódunk...

Most itt közöljük a keresztségi fogadalom egy kifejtett változatát, amit a családfa gyógyító szentmisében mondunk. Kérlek, imádkozzátok ti is végig, megerősítve döntésünket Isten mellett és megnyitva szívünket a mindenható Isten Szentlelke előtt:

Egykor mindnyájan Krisztussal eltemettettünk a keresztség húsvéti titka által, hogy Vele együtt új életre támadjunk fel.

Most meg akarjuk újítani keresztségi fogadalmunkat, amelyben egykor a sátánnak ellene esküdtünk, és Istenek megígértük, hogy Neki, mint a mi Urunknak, az egy, szent, katolikus és apostoli Egyházban szolgálunk.

1. rész: Megtagadás ill. ellentmondás (A válasz: ellene mondok)

PAP: Ezért kérdezlek benneteket:

  1. Ellene mondotok-e a sátánnak? - Ellene mondok.
  2. Ellene mondotok-e minden cselekedetének és csábításának?
  3. Ellene mondotok-e minden okkultizmusnak, az ezoterika minden fajtájának és a babonaságnak?
  4. Ellene mondotok-e a bálványimádásnak,a fehér- és fekete mágiának és a jövendőmondás mindenféle fajtájának?
  5. Ellene mondotok-e a jóslásnak kártyából, kristálygömbből és kávézaccból?
  6. Ellene mondotok-e az ingázásnak és tenyérjóslásnak?
  7. Ellene mondotok-e a spiritizmusnak, az asztrológiának és a horoszkópnak?
  1. Ellene mondotok-e az istenellenes hatalmi nyerészkedésnek magatok felett és más emberek felett?
  2. Ellene mondotok-e a szellemi/lelki háttér nélküli racionalizmusnak és etikának?
  3. Ellene mondotok-e az amulettek használatának, a babonás hagyományok és szokások gyakorlásának, minden szerencsehozó kabbalának, és minden varázslással és ráolvasással illetett tárgy hordásának?
  1. Ellene mondotok-e a személyi kultusznak, ellene mondotok-e a Sai Baba-nak, Moon-nak, Rudolf Steinernek és minden más hamis prófétának?
  2. Ellene mondotok-e a pogány rituáléknak, a tűzugrás szokásának, a varázslóknak, táltosoknak és a sámánizmusnak?
  3. Ellene mondotok-e minden hamis vallásnak, mint például Krisna, Komaja, Jehova tanúi, mormonok, New Age, szcientológia?
  4. Ellene mondotok-e az önmegváltás minden tudatos és tudattalan formájának?
  1. Ellene mondotok-e a szellemgyógyászatnak, az agykontrollnak, a kuruzslásnak, és minden olyan gyógyításnak, mely a bioenergia, reiki, számmisztika (numerológia), transzcendentális meditáció (TM), ismereteit használja?
  2. Ellene mondotok-e az önzésnek, a mohóságnak és a gonoszságnak?
  3. Ellene mondotok-e a nagyképűség, a becsvágy, a karriervágy és kapzsiság minden fajtájának?
  4. Ellene mondotok-e a hiúság és a gőg minden fajtájának?
  5. Ellene mondotok-e a hazugságnak, a gyűlöletnek, az irigységnek, minden gonosz akaratnak, az ellenségeskedésnek és a sértődöttségnek?
  1. Ellene mondotok-e minden okkult komputeres játéknak, az okkult irodalomnak és filmeknek (pl. Harry Potter), mert ezeket a halál szelleme sugalmazza?
  2. Ellene mondotok-e az önkábítás és függőség minden formájának?
  3. Ellene mondotok-e a reinkarnációba vetett hitneke, mert ez a hit ellene mond az Isten kinyilatkoztatásának?
  1. Ellene mondotok-e mindezeknek teljesen és végérvényesen és örökre: a magatok nevében?
  2. Ellene mondotok-e mindezeknek teljesen és végérvényesen és örökre: az élő családtagjaitok közbenjáró képviselőjeként?
  3. Ellene mondotok-e mindezeknek teljesen és végérvényesen és örökre az apai- és anyai ági elődeitek és őseitek közbenjáró képviselőjeként?

2. rész: Hitünk megvallása (A válasz: hiszem)

A PAP folytatja:

  1. Hiszitek-e, hogy Isten szeretetből alkotott meg titeket, és úgy szeret benneteket, mint a legjobb édesapa és édesanya? - Hiszem!
  2. Hiszitek-e, hogy Isten mindenütt jelen van, hogy mindent kormányoz és szüntelenül munkálkodik?
  3. Hiszitek-e, hogy Isten minden embert szeret, különösen a nyomorultakat, a szegényeket, a betegeket és a bűnösöket?
  4. Hiszitek-e, hogy Istennek az a terve, hogy minden nép boldogságban, békében és igazságosságban éljen?
  5. Hisztek-e a jó győzelmében a gonosz felett?
  1. Hiszitek-e, hogy mindannyian ugyanannak a Mennyei Atyának vagyunk a gyermekei?
  2. Hiszitek-e, hogy Isten úgy szerette a világot, hogy Egyszülött Fiát adta oda, nem azért, hogy elítélje, hanem hogy Őáltala megmentse a világot?
  3. Hiszitek-e, hogy Jézus, Aki az Isten egyszülött Fia, az egyetlen közvetítő Isten és ember között, és hogy Ő az egyetlen, aki meg tudja menteni a világot?
  4. Hiszitek-e, hogy halála által minden bűn megbocsáttatott, és hogy a halál és a Sátán hatalma megtöretett?
  5. Hiszitek-e, hogy Jézus halottaiból feltámadott és mindörökké él?
  6. Hiszitek-e, hogy Jézus mindenható a mennyben és a földön?
  7. Hiszitek-e, hogy Jézus az egyetlen válasz mindenre, és hogy a világ minden problémájára egyedül Ő az egyetlen hathatós megoldás?
  8. Hiszitek-e, hogy Jézus a ti életeteknek is értelmet tud adni?
  1. Hisztek-e a Szentlélekben, aki az Atyától és a Fiútól származik?
  2. Hiszitek-e, hogy a Szentlélek az új élet forrása?
  3. Hiszitek-e, hogy a Szentlélek mindent megújít és megszentel?
  4. Hiszitek-e, hogy a Szentlélek a Benne hívőket vezeti, és önmagát, mint Szeretetet nyilatkoztatja ki?
  1. Hiszitek-e, hogy mindent, amit a felebarátotoknak tesztek, magának Istennek teszitek?
  2. Hiszitek-e, hogy Jézus egykor majd részesít benneteket az Ő feltámadásában, örök életében és dicsőségében?
  3. Hiszitek-e, hogy Jézus majd dicsőségben visszajön erre a földre?
  4. Hiszitek-e, hogy Jézus majd megítéli az élőket és holtakat, és hogy Ő egy új eget és egy új földet fog teremteni? HISZEM!

 A PAP befejezésül mondja:

 Mindenható Istenünk, a mi Urunk Jézus Krisztus Atyja, vízből és Szentlélekből új életet ajándékozott nekünk, és megbocsátotta minden bűnünket. Kegyelme által őrizzen meg minket a mi Urunk Jézus Krisztusban az örök életre. Ámen

HIVEK KÖNYÖRGÉSE

  

Pap: Kérjük, testvéreim, mennyei Atyánktól a szeretet Szent Lelkét, hogy általa mindennél jobban szeressük a mi Urunkat, Istenünket!

Lektor:

1. Segítsd Egyházadat, hogy a rábízott szent titkoknak hűséges kezelője legyen!

2. Világosítsd meg a népek vezetőit, hogy a közhatalmat igazságosan és szeretettel gyakorolják!

3. Halló szívet adj nekünk, hogy megértsük Szavadat, - és ha megértettük, akaratodat váltsuk is valóra!

4. Add, hogy bátran és szeretettel vállaljuk fel a kiengesztelődés szolgálatát, melyet ránk bíztál!

5. Áldd meg és szabadítsd meg Urunk mindazokat, akiket ebben a szentmisében Szent Színed elé hozunk, s add meg, hogy egykor mindnyájan együtt lehessünk Krisztusnak és az ő szentjeinek dicsőségében!

6. Uram, hallgasd meg kéréseinket, amelyeket a most következő csendben szívünkben megfogalmazunk. Pap: Urunk, Istenünk! Te szolgálatodba fogadtál minket, és nagy értéket bíztál ránk. Add, hogy egész szívvel szolgáljunk neked, és a ránk bízott javakat a te szent terveid szerint használjuk! Krisztus, a mi Urunk által. – Ámen.

Sípos (S) Gyula (www.szeretetfoldje.hu)

You have no rights to post comments