Mielőtt azonban rátérnénk a kísértésekre, jelezzük, hogy Jézus úgy van jelen a pusztában, mint az eredeti, édeni, bűnbeesés előtti ember, akinek még barátja az egész teremtett világ: „A vadállatokkal volt, és az angyalok szolgáltak neki.” (Mk 1, 12) El tudjuk képzelni ezt a képet – az izajási prófécia beteljesülését -, a kiengesztelődött világról, ahol békében együtt él a bárány és a farkas és körbeveszik az Emberfiát?
Jézus negyven napig él kint, böjtöl, átgondolja hivatását, küldetését és felkészül a nyilvános működésre. Imádkozik és keresi az Atya világosságát, hogyan és mi módon kezdje meg szolgálatát. Éppen ezért óriási tétje van a pusztai megkísértésnek! Ha a sátán el tudja őt buktatni, akkor Jézus egész küldetése félre csúszik és végül meghiúsul, az emberek pedig örökre a gonosz lelkek fogságában maradnak. Nézzük tehát azt a három területet, ahol a sátán megpróbálta elbuktatni Isten Fiát:
„Akkor a Lélek elvezette Jézust a pusztába, hogy megkísértse az ördög. Miután negyven nap és negyven éjjel böjtölt, végül megéhezett. Odajött hozzá a kísértő és ezt mondta neki: Ha Isten Fia vagy, mondd, hogy ezek a kövek legyenek kenyérré. De ő ezt válaszolta: Írva van:
Nem csak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely az Isten szájából származik.
Akkor magával vitte őt az ördög a szent városba, odaállította a templom ormára és azt mondta neki: Ha Isten Fia vagy, vesd le magadat! Mert írva van: Angyalainak parancsolt felőled: a kezükön hordoznak téged, hogy kőbe ne üssed lábadat. Jézus ezt mondta neki: Az is írva van: Ne kísértsd az Urat, Istenedet.
Azután magával vitte őt az ördög egy igen magas hegyre. Megmutatta neki a világ összes országát és azok dicsőségét, majd azt mondta neki: Ezeket mind neked adom, ha leborulva imádsz engem. Jézus azt felelte neki: Távozz, Sátán! Mert írva van: Uradat, Istenedet imádd, és csak neki szolgálj.
Akkor elhagyta őt az ördög, és íme, angyalok jöttek hozzá és szolgáltak neki.” (Mt 4, 1-11)
(Lukács a második és a harmadik kísértés sorrendjét felcseréli, és a végén hozzáteszi: akkor az ördög elhagyta őt egy időre.)
Az első kísértés az életünk fenntartásához szükséges legalapvetőbb, kényszerítő erejű szükségleteinkre irányul: csillapítsd az éhed, teremts kenyeret magadnak. Tudjuk, hogy Jézus képes ezt megtenni, hiszen nyilvános működése során többször is megtette – de mindig szolgálatként, mások javára. A gonosz lélek azt szeretné elérni, hogy Jézus isteni erejét a saját javára, hasznára fordítsa. Ha ezt megteszi, akkor egyrészt a bukott angyalok jogosan vethetik Isten szemére, hogy őket elítélte azért, amit maga is megcselekszik, másrészt Jézust belevihetik egy lefelé tartó spirálba, az emberi vágyak kielégíthetetlen sötét kútjába. Isten Fia azonban a testi eledelnél többre tartja a mennyei eledelt. (Ahogy később a tanítványainak is mondja: „Az én eledelem az, hogy annak akaratát cselekedjem, aki küldött engem, hogy elvégezzem az ő művét.” – Jn 4, 34)
A sátán második kísértése az önfelmagasztalás, a saját dicsőség keresése. Úgy is mondhatnám, ez a Superman-kísértés. Nem kell már elképzelnünk, milyen lett volna, ha Jézus leereszkedik a Templom ormáról, hiszen a szuperhős-filmek ezt megmutatják: jön Superman, köpönyege lobog a szélben, ahogy leereszkedik a földre az ámuló emberek szeme előtt… Jézus megtehette volna ezt, hiszen parancsolt a természet erőinek, lecsendesítette a tengert, s végül - felülírva minden természeti törvényt -, feltámadt a halálból is. Csodálók seregét gyűjthette volna maga köré – de ha ezt tette volna, ugyanúgy elbukott volna, mint az angyalok, akik beleszeretve saját szépségükbe, önmagukkal dicsekedve és magukat Isten fölé magasztalva buktak a mélybe. Az így kialakuló társadalom nem a Szeretet országa, földje lett volna, hanem az erő és hatalom kényszerítő birodalma. „Emberfia azonban nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért.” (Mt 20, 28)
A harmadik kísértéssel a sátán tulajdonképp leleplezi önmagát: minden a tiéd lehet, csak imádj engem! Én akarok lenni az Isten, én akarom megmondani, mi a jó és mi a rossz – íme az őskísértés, amiben az első emberpár is elbukott -, enyém minden ország, hatalom és dicsőség, engem imádj, engem szolgálj! Tessék, az én hatalmammal, pénzemmel, kapcsolataimmal mindent elérhetsz, azt teszel az emberekkel, amit csak akarsz, senki nem fog tudni ellenállni neked, formáld a saját képedre a világot! Milyen részegítő ajánlat, nem csoda, hogy a hatalom kísértésében máig elbuknak az emberek. Hatalom! Pénz, erő, befolyás, és szolgák, akik azt teszik, amit mondok… Ha Jézus ezt az ajánlatot elfogadja, istenített történelmi nagysággá lehetett volna. Nevét császárokkal, hadvezérekkel együtt emlegetnénk – feledve, mennyi háború, rombolás, gyilkosság, fájdalom és szenvedés az ára ennek a „nagyságnak” -, mi pedig sohasem jutottunk volna ki e hamis értékrendek fogságából, mindig csak eszközök maradtunk volna a nálunk erősebbek, hatalmasabbak kezében.
Jézus elutasítja ezt az ajánlatot, később az első helyért vetélkedő apostolokat is figyelmezteti: „Tudjátok, hogy a nemzetek fejedelmei uralkodnak a népeken, és a nagyok hatalmaskodnak felettük. Köztetek azonban ne így legyen, hanem aki nagy akar lenni köztetek, legyen a szolgátok, és aki első akar lenni köztetek, az legyen a ti szolgálótok.” (Mt 20, 25-27)
A sátánnak nem sikerült a pusztában elbuktatni Isten Fiát. Jézus, a Szentlélek által felkenve, megkezdheti nyilvános működését: „Jézus pedig a Lélek erejében visszatért Galileába, és a híre elterjedt az egész környéken. Tanított a zsinagógáikban, és mindenki dicsőítette.” (Lk 4, 1-15) A gonosz lélek azonban nem adja fel, egyre fokozódó nyomást fejt ki rá az embereken keresztül is, hogy elérje az Emberfiának bukását.
Részlet Sípos (S) Gyula: Jézus Krisztus élete című könyvéből, lásd: https://szeretetfoldje.hu/index.php/konyveink/jezus-krisztus-elete