Több könyvemben tárgyaltam már azt a négyes felosztást, ami alkalmas arra, hogy megvizsgáljuk életünket, kik vagyunk, milyen állapotban vagyunk és mit kell tennünk. Most nézzük meg Jézust ennek a négyes felosztásnak a tükrében. Ez Isten négy nagy ajándékcsoportját jelenti életünkben: a képességeket, tehetségeket, lehetőségeket és kegyelmeket. 

Először röviden ismertetjük ezeket.
Képességek alatt értjük mindazon adottságokat, képességeket, készségeket, amelyeknek csírája megszületésünk óta természetünkbe kódolva várja a kibontakozás lehetőségét. Ilyen lehet például a jó beszédkészség. (És mint minden adományt, ezt is lehet kibontakoztatni - pl. jó tanítóvá válni -, eltékozolni - demagóggá válni, öndicsőíteni -, vagy elrejteni – pl. aki nem akar, nem mer megszólalni). 
Tehetségek alatt érjük azon adományokat, amelyek valamely képességünket sajátossá teszik, s ezzel személyiségünknek egyszeri, megismételhetetlen jelleget adnak. Példánknál maradva, bár a beszédkészség valamilyen szinten minden egészséges ember sajátja, a szónoki tehetség egy olyan sajátos adomány, amely különös jelentőséget és sajátosságot ad beszédkészségünknek. De hasonló párhuzamot lehetne vonni például a rajzkészség és a festői tehetség, vagy az íráskészség és írói tehetség között is.
Lehetőségek összefoglaló fogalma alatt értjük Istennek az életkörülményeinkbe eleve beletervezett, „elrendelt” ajándékát, amely lehetővé teszi az adott tehetségek, képességek kibontakozását. 
Kegyelmek összefoglaló fogalma alatt értjük Isten ingyenes ajándékait, amelyeket ráépít életünkre, amennyiben lehetőségeinket kihasználjuk, és van hová „elhelyeznie” áldásait. Így a jó tanítói hivatást Isten szinte biztosan megáldja az értelem és bölcsesség lelkével, ráépítheti a nyelvi karizmákat, megerősítheti a személyiséget az erősség és bátorság lelkével, a Szeretet Lelke által egyre mélyebbre vezetheti a lélek szerinti látásban, stb.
Ami a képességeket és tehetségeket illeti, azokra Jézus elrejtett éveiből részben csak visszakövetkeztethetünk. Valószínűleg jó kézügyességgel rendelkező gyakorlott szakember volt. Lehet, hogy munka közben szeretett énekelni (az utolsó vacsora után is zsoltárokat énekelve ment ki tanítványaival a Getszemáné kertbe). Talán emberi természetében „művészi vénával” is rendelkezett – hiszen ő a Fiú is, aki által az egész gyönyörű világmindenség teremtetett -, s így a keze alól kikerülő munkák nem csak pontosak és gondosan megformáltak, hanem szépek is voltak. Ezeknél is fontosabb azonban az a türelem és önfegyelem, ahogy a képességeivel és tehetségeivel gazdálkodott – mindet a helyén tartotta és Isten akarata alá alázta. Nem akart híres mester lenni, s ahogy nyilvános működésénél látjuk, ugyanígy lemondott arról, hogy elismert rabbi, tanító, csodatévő mester legyen egy elfogadott és elismert szolgálattal és szolgálati hellyel. 
Ha a kegyelmeket nézzük, akkor azt látjuk, hogy Jézus Krisztus minden kegyelmet el akart nyerni Isten szolgálatára és az emberek javára. Ezt a küzdelmet vívta a pusztában, hogy a Szentlélek erejével térhessen vissza az emberek közé, ezért tusakodott éjszakákon át imádságban és ezért vállalta még a kereszthalál gyötrelmét is. Minden kegyelmet – ami a szolgálatához szükséges! Ezt fontos hangsúlyozni, hiszen az ördög megkísértette őt egyebekkel, például, hogy szálljon alá a templom tornácáról, és felajánlotta neki az evilág feletti kormányzói hatalmat is, de Jézus minden ilyen kísértést elutasított. (Hány ember bukott el már azért, mert olyan dolgok után sóvárgott, amiket ha megkapott, az éretlen természete miatt a romlását okozta!)
Ami pedig a lehetőségeket illeti, az evangéliumok világosan megmutatják, hogy Jézus a nyilvános szolgálata alatt kimerítette az összes lehetőséget, ami a rendelkezésére állt. (Sőt, még annál is többet – mondhatjuk, hogy a mennyei Atya még újakat nyitott neki -, mert amikor félrehúzódott, hogy pihenjen, vagy tanítványait tanítsa, és még ha Izrael területét is elhagyta, akkor is utána mentek és zaklatták, ő pedig teljesítette kívánságaikat.) Azt is láthatjuk, hogy Jézus hajlandó volt a legkeményebb módokon is fellépni - önmagát, jó hírét, testi-lelki erejét sem kímélve -, csak hogy megnyithassa az emberek szívét és megértethesse velük Isten országának örömhírét. Képes volt szembeszállni akár a pokol légióival, akár az értetlen és kemény szívű vezetőkkel, prófétai botrányt okozni (pl. a templom megtisztításával), csak hogy minket megmenthessen. Így aztán – a mi megromlott természetünk miatt -, mire a nyilvános szolgálata végéhez ért, minden kapu bezárult előtte, csak a halál ajtaja maradt nyitva, hogy azon is átmenjen.
Ahogy azonban a képességek, tehetségek, lehetőségek és kegyelmek tükrében szemléljük Jézus életét, rácsodálkozhatunk, hogy a Szentlélek gyümölcsei milyen bőséges mértékben teremtek meg életében. A szeretet, amellyel életét adta értünk, az öröm, ami eltöltötte a vele lévők szívét is, a türelem és békesség, amivel hordozta a küldetését, a jóság és kedvesség, amivel felénk fordult, a szerénység („Miért mondasz engem jónak? Senki sem jó, csak az Isten.” - Lk 18,19), lelki tisztaság, fegyelmezettség...
Úgy látjuk, hogy Jézus tökéletesen betöltötte küldetését, élethivatását, amire Isten elhívta. Mondhatjuk, hogy teljesen kitöltötte az az időt és teret, ami adatott neki itt a földön. Hogy ez milyen óriási tett, akkor érthetjük meg igazán, ha mi is belenézünk ebbe a tükörbe, és megvizsgáljuk életünket ennek fényében – nem azért, hogy a múltunk miatt keseregjünk (bár a bűnbánat hasznos és szükséges), hanem azért, hogy összeszedjük magunkat, és legalább az előttünk álló kevés időben még megtegyük, amire képesek vagyunk, kihasználva minden lehetőséget Isten kegyelmével…
Sípos (S) Gyula (www.szeretetfoldje.hu)