
Szombaton tartottuk az idei Szeretet Földje Találkozót, aminek témája Isten győzelmes szeretete volt a személyes és közösségi, társadalmi életünkben. Fontos téma ez, mivel traumatizált légkörben élünk és mi magunk is traumatizáltak vagyunk.
Egyrészt már fogantatásunktól kezdve, már édesanyánk méhében is érhetnek minket olyan hatások, aminek következményeként sérülünk, felnövekedésünk során pedig bizonyosan lesznek betegségeink, ér minket a világ megrontó hatalma, tehát gyógyulásra, szabadulásra és életrendezésre van szükségünk. Az első előadásban erről beszéltem, a gyógyulás és szabadulás megkülönböztetéséről, az emberi természet és jellem különbségeiről és a gyógyulás és szabadulás útjáról.
De nem csak az egyéni, hanem a családi, közösségi, társadalmi életünkben is traumatizáltak vagyunk. A kulturális, politikai és gazdasági változások nagy indulatokat, mély haragot, csüggedést válthatnak ki belőlünk. Tulajdonképp gyászmunkára van szükségünk, hogy képesek legyünk új, megfelelő viszonyt kialakítani a környezetünkkel. A második előadásban erről volt szó.
Mindkét témát és előadást nagyon fontosnak érzem, ezért szeretettel ajánlom figyelmetekbe, hogy nézzétek meg a két előadás felvételét a honlapunkon vagy a youtube-csatornánkon (szeretet földje). Imádkozom Istenhez, hogy ez megtörténjen és jó gyümölcsöt hozzon mindannyiunk életében.
Az első előadás: Isten győzelmes szeretete a személyes életünkben: https://szeretetfoldje.hu/index.php/videok/isten-gyozelmes-szeretete-a-szemelyes-eletunkben
A második előadás: Isten győzelmes szeretete a közösségi, társadalmi életünkben: https://szeretetfoldje.hu/index.php/videok/isten-gyozelmes-szeretete-a-kozossegi-tarsadalmi-eletunkben
Imával és szeretettel: Gyula (sipos)
