tudatos
Kategória: hsz
Megjelent: 2013. november 09. szombat
Ezt érdemes elolvasni és átgondolni ennek fényében az eddigi változtatásokat. ( Nem mindegyik elképzelés valósult meg eddig a katolikus Egyházban, de néhány már igen...)
Az aposztázia jelen van az Egyházban a hívők és a papok körében is. Nem véletlenül kell nagyon imádkozni minden papért, püspökért és istennek szentelt személyért. Mnden nap.És az Egyházért.
A szabadkőműves nagymester irányelvei a szabadkőműves katolikus püspökök számára 1962. márciusában
– Valamennyi szabadkőműves testvér küldjön jelentést ezen döntő fontosságú utasítások megvalósulásának előrehaladását illetően;
– Átdolgozva 1993 októberében a végső stádium számára;
– Valamennyi, a katolikus Egyházban tevékenykedő szabadkőművesnek a következőket kell kézbe vennie és keresztülvinnie.
--------------------------------------------------------------------------------
1. Távolítsák el Szent Mihályt, a katolikus Egyház védelmezőjét minden imából a szentmisén belül és azon kívül egyszer s mindenkorra. Távolítsák el szobrait, mondjátok, hogy elterelik a figyelmet Krisztusról.
2. Szüntessétek meg a bűnbánati gyakorlatokat a nagyböjti időben, mint pl. a pénteki hústilalmat, vagy a böjtölést. Akadályozzátok meg az önmegtagadás minden aktusát, helyükbe az öröm, a boldogság és a testi szeretet aktusai lépjenek. Mondjátok, hogy „Krisztus már kiérdemelte számunkra a mennyországot”, és hogy „minden emberi erőlködés hiábavaló”. Mondjátok az embereknek, hogy „vegyék komolyan az egészségükkel való törődést”. Bátorítsátok őket a húsevésre, főleg a disznóhúséra.
3. Jelöljetek ki protestáns lelkipásztorokat, hogy vizsgálják felül és deszakralizálják a szentmisét. Hintsétek el a kételkedés magvait az Oltáriszentségben való valóságos jelenléttel kapcsolatban, és bizonygassátok, hogy az eucharisztia – a protestánsok hitéhez közelebb állóan – csak kenyér és bor, és csupán jelképesen értendő. Alkalmazzatok protestánsokat az iskolákban és a szemináriumokban. Bátorítsátok az ökumenét, mint az egységhez vezető utat. Vádoljatok meg mindenkit az Egyház iránti engedetlenséggel, aki a valóságos jelenlétben hisz.
4. Tiltsátok meg a latin miseliturgiát, a szentségimádást és az énekeket, mert ezek a titok iránti tisztelet érzését hozzák létre. Állítsátok be ezeket jósok „hókuszpókuszaiként”. Az emberek így már nem fognak a papokra, mint nagy intelligenciájú és tiszteletreméltó, titokzatos személyekre fölnézni.
5. Bátorítsátok a nőket, hogy a templomban ne hordjanak kalapot. A haj szexis. Követeljétek, hogy a nők előimádkozók, áldoztatásnál kisegítők, diakonisszák és papok lehessenek. Ezt demokratikus eszmeként állítsátok be. Alapítsatok női szabadságmozgalmat. A templomba járók öltözzenek lomposan, ez a szentmise jelentőségét csökkenteni fogja.
6. Ne engedjétek, hogy az áldozók a szentostyát térdelve vegyék magukhoz. Mondjátok meg a szülőknek és a nevelőknek, hogy tartsák vissza a gyerekeket attól, hogy áldozás előtt és után a kezüket összekulcsolják. Mondjátok nekik, hogy Isten úgy szereti őket, ahogy vannak, és azt akarja, hogy teljesen fesztelenül érezzék magukat. Szüntessetek meg a templomban minden térdelést és térdhajtást. Távolítsátok él a térdeplőket. Mondjátok az embereknek, hogy a szentmise alatt állva tegyenek tanúbizonyságot.
7. Szüntessétek meg a szakrális orgonazenét. Vigyétek be a templomokba a gitárokat, a zsidó hárfákat, dobokat, a „lábdobogást”, és a „szent nevetést”. Ez megakadályozza az embereket a személyes imában és a Jézussal való társalgásban. Ne adjatok időt Jézusnak, hogy a gyerekeket vallásos életre hívja meg. Adjatok elő az oltárnál liturgikus táncokat izgató hatású ruhákban, színdarabokat és koncerteket.
8. Vegyétek el az Istenanyához és Szent Józsefhez szóló énekek szakrális jellegét. Mondjátok, hogy tiszteletük bálványimádás. Tegyétek nevetségessé azokat, akik ragaszkodnak tiszteletükhöz. Vezessetek be protestáns énekeket. Ez azt a látszatot fogja kelteni, hogy a katolikus Egyház végre elismeri, hogy a protestáns az igazi vallás, vagy legalábbis egyenrangú a katolikussal.
9. Minden himnuszt szüntessetek meg, a Jézushoz szólókat is, mert ezek az embereket boldog gyerekkorukra emlékeztetik, ami viszont arra a békére emlékezteti őket, melynek gyökere az Istenért való önmegtagadás és vezeklés szigorú élete. Vezessetek be új énekeket, meggyőzve így az embereket, hogy a régebbi rítusok valahogy helytelenek voltak. Bizonyosodjatok meg róla, hogy minden szentmisében legalább egy olyan ének van, amely nem említi Jézust, hanem csak az emberek iránti szeretetről szól. A fiatalságot lelkesíteni fogja, ha a testvéri szeretetről hall. Prédikáljatok a szeretetről, toleranciáról és egységről. Jézust ne említsétek. Tiltsátok meg az Eucharisztia bármilyen formában való hirdetését.
10. Távolítsátok el az oltárról a szentek ereklyéit, és aztán magát az oltárt is. Helyettesítsétek pogány, megáldatlan asztalokkal, amelyek alkalmasak élő áldozatok bemutatására a sátáni miséken. Töröljétek el azt az egyházi törvényt, amely kimondja, hogy szentmisét csak ereklyét tartalmazó oltáron lehet bemutatni.
11. Hagyjatok fel azzal a gyakorlattal, hogy a szentmisét a tabernákulumban lévő Oltáriszentség előtt mondjátok. Ne engedjétek, hogy a misézésre használt oltárokon tabernákulum legyen. Az asztal úgy nézzen ki, mint egy ebédlőasztal. Hordozható legyen, hogy jelezze: ez nem egy szent dolog, hanem valami, ami kettő célt szolgál, pl. konferencia-asztalként, vagy kártyaasztalként. Később legalább egy széket állítsatok az asztalhoz. A pap üljön ezen, jelezve, hogy áldozás után – az étkezés után – kipiheni magát. A szentmise alatt a pap soha ne térdeljen, vagy hajtson térdet. Étkezéseknél nem szoktunk térdelni. A pap széke álljon a tabernákulum helyén. Bátorítsátok az embereket, hogy a papot tiszteljék és ne az Eucharisztiát, neki engedelmeskedjenek és ne az Eucharisztiának. Mondjátok nekik, hogy a pap a Krisztus, ő a Fő. A tabernákulumot helyezzétek egy másik helyiségbe, látókörön kívül.
12. Tüntessétek el az egyházi naptárból a szenteket, bizonyos időben mindig néhányat. Tiltsátok meg a papoknak, hogy a szentekről prédikáljanak, kivéve, ha azok az evangéliumban szerepelnek. Mondjátok, hogy a templomban esetleg jelenlévő protestánsok megütköznének rajta. Kerüljetek mindent, ami a protestánsokat zavarná.
13. Az evangélium olvasásakor hagyjátok ki a „szent” szót, pl. „Evangélium szent János szerint” helyett mondjátok egyszerűen „Evangélium János szerint”. Ez azt jelzi majd az embereknek, hogy már nem kell őket tisztelni. Írjatok folyamatosan új bibliákat, amelyek azonosak a protestáns bibliákkal. Hagyjátok el a Szentlélekkel kapcsolatban a „szent” szót. Ez megnyitja majd az utat. Hangsúlyozzátok Isten női jellegét, mint szerető anyáét. Ne engedjétek az „Atya” szó használatát.
14. Minden egyéni imakönyvet tüntessetek el és semmisítsetek meg. Akkor elmaradnak a Jézus Szívéhez, Szűz Máriához, Szent Józsefhez szóló litániák, valamint az áldozásra előkészítő imák. Akkor az áldozás utáni hálaadás is fölöslegessé válik.
15. Minden angyalszobrot és -képet is tüntessetek el. Ellenségeink szobrai miért álljanak ott? Nevezzétek őket mítosznak, vagy esti mesének. Ne engedjétek, hogy az angyalokról beszéljenek, mert az protestáns tagjainkat elriasztaná.
16. Töröljétek el az ördögűzésre használt kis exorcizmust, munkálkodjatok azon, és hirdessétek, hogy elhitessétek az emberekkel, ördögök nincsenek. Mondjátok, hogy a Bibliának ez a kifejezésmódja a gonoszság megjelölésére szolgál, és nincs jó sztori gazember nélkül. Akkor majd a pokolban sem hisznek, és nem is félnek attól, hogy odakerülnek. Mondjátok, hogy a pokol csupán Isten jelenlétének a hiánya, és ez nem is olyan borzasztó, hiszen az élet ott ugyanolyan, mint itt a földön.
17. Tanítsátok, hogy Jézus csupán ember volt, akinek fivérei és nővérei voltak, és hogy ő gyűlölt mindenfajta intézményt. Mondjátok, hogy szerette a prostituáltak társaságát, különösen Mária Magdolnáét. Mondjátok, hogy a templomokat és zsinagógákat nem használta, és azt tanácsolta, hogy ne engedelmeskedjenek az egyházi elöljáróknak. Mondjátok, hogy nagy tanító volt, aki azonban tévútra jutott, amikor az egyháztanítóknak nem engedelmeskedett. A keresztről nem mint győzelemről, hanem mint vereségről beszéljetek.
18. Emlékezzetek rá, hogy apácákat rávehettek hivatásuk feladására, ha hiúságukra, kedvességükre és szépségükre apelláltok. Engedjétek, hogy megváltoztassák szerzetesi ruhájukat, ez automatikusan oda fog vezetni, hogy eldobják a rózsafüzért is. Mutassátok meg a világnak, hogy a zárdákban nézetkülönbségek vannak. Ezzel a hivatásokat kiszáríthatjátok. Mondjátok nekik, hogy a habitusban nem akceptálják őket, és ez az emberek előtt is rontja hitelüket.
19. Égessetek el minden katekizmust. Mondjátok a hittantanároknak, hogy Isten szeretete helyett tanítsák a gyerekeket Isten embereinek a szeretetére. Az érettség jele, ha valaki nyíltan szeret. Legyen a „szex” szó használata mindennapos a hittanórákon. Csináljatok új vallást a szex”-ből. Vigyetek „szex-képeket” a hittanórákra, hogy a gyerekeket a tényekkel megismertessétek. Győződjetek meg róla, hogy a képek jól érthetőek legyenek. Bátorítsátok az iskolákat, hogy a szexre való nevelésben haladó gondolkodásúak legyenek. A szexre való nevelést a püspökségeken keresztül vezessétek be, így a szülők nem fogják kifogásolni.
20. Zárjátok be az összes katolikus iskolákat azáltal, hogy csökkentitek a szerzetesi hivatásokat. Mondjátok a nővéreknek, hogy ők fizetés nélküli szociális munkások, s az Egyház meg akar szabadulni tőlük. Ragaszkodjatok hozzá, hogy a katolikus világi tanítók ugyanolyan fizetést kapjanak, mint az állami iskolákban. Alkalmazzatok nem-katolikus tanerőket. A papok ugyanolyan fizetést kapjanak, mint a hasonló világi tisztviselők. Minden papnak le kell vennie a reverendát és a keresztet, hogy így mindenki számára elfogadható legyen. Tegyétek nevetségessé azokat, akik nem tartják ehhez magukat.
21. Semmisítsétek meg a pápát azáltal, hogy egyetemeit megsemmisítitek. Válasszátok le az egyetemeket a pápától. Mondjátok neki, hogy akkor a kormány támogatja őket. Változtassátok meg a vallásos intézmények nevét és adjatok nekik porfán nevet. Mondjátok, hogy ez ökumenikus. Létesítsetek ökumenikus tagozatokat minden egyházmegyében. Gondoskodjatok róla, hogy ezek protestáns ellenőrzés alatt legyenek. Ne engedélyezzetek imádságokat a pápáért vagy Máriához, mert ez az ökumenét elbátortalanítaná. Hirdessétek, hogy a megyéspüspökök tekintendők az illetékes tekintélynek, a pápa csupán egy reprezentációs figura. Mondjátok az embereknek, hogy a pápa tanítása csak szórakoztatásra szolgál, de különben nincs jelentősége.
22. Támadjátok meg a pápa tekintélyét azzal, hogy életkor-határt szabtok hivatalának. Ezt mindenáron vigyétek keresztül.
23. Legyetek merészek. Gyengítsétek a pápát püspöki szinódusok rendszeresítése által. A pápa akkor csak egy reprezentációs figura lesz, mint Angliában, ahol felső- és alsóház uralkodik és a királynő onnan kapja parancsait. Aztán gyengítsétek a püspökök tekintélyét, egy ellenintézményt hozva létre papi szinten. Mondjátok, hogy a papok így kapják meg a megérdemelt elismerést. Ezután gyengítsétek a papok tekintélyét laikus csoportok létesítésével, amelyek uralkodnak fölöttük. Ezáltal annyi gyűlöletet lehet kelteni, hogy még a bíborosok is el fogják hagyni az Egyházat, és az Egyház immár demokratikus lesz.
24. Csökkentsétek a papi hivatásokat úgy, hogy a laikusok elveszítsék az irántuk való tiszteletet. Egy nyilvánosságra hozott papi botrány hivatások ezreit fogja megsemmisíteni. Dicsérjétek az elbukott papokat, akik egy nő iránti szerelemből mindent feladtak. Nevezzétek őket hősöknek, heroikusoknak. Mártírként tiszteljétek a laicizált papokat, akik úgy el voltak nyomva, hogy nem tudták tovább elviselni. Ítéljétek el és mondjátok botrányosnak, hogy papi hivatást gyakorló szabadkőműves testvéreink nevét nyilvánosságra hozzák. Legyetek toleránsok a homoszexualitással szemben a papok esetében. Mondjátok az embereknek, hogy a papok magányosak.
25. Kezdjétek azzal, hogy templomokat zártok be paphiány miatt. Nevezzétek ezt gazdaságos és jó üzleti gyakorlatnak. Mondjátok, hogy Isten mindenütt meghallgatja az imát. Így a templomok extravagáns pénzpazarlást jelentenek. Először azokat a templomokat zárjátok be, ahol régimódi hagyományokat ápolnak.
26. Használjatok fel gyenge hitű laikus bizottságokat és papokat, akik minden Mária-jelenést és minden állítólagos csodát, különösen a Szent Mihály arkangyallal kapcsolatosakat, gyorsan elvetnek és elítélnek. Biztosítsátok, hogy a II. Vatikáni Zsinat után semmi ilyesmit ne ismerjenek el. Mondjátok, hogy a tekintéllyel szembeni engedetlenség, ha valaki követi az üzeneteket, vagy gondolkozik róluk. A látnokokról mondjátok, hogy engedetlenek az egyházi tekintéllyel szemben. Hozzátok őket rossz hírbe, és akkor senkinek sem fog eszébe jutni, hogy figyelemre méltassák az üzeneteket.
27. Válasszatok egy ellenpápát. Mondjátok, hogy ő visszahozza a protestánsokat az Egyházba, és talán még a zsidókat is. Ellenpápát úgy lehet választani, ha a választási jogot a püspökök kapják meg. Akkor majd annyi pápát választanak, hogy az ellenpápát kompromisszumként lehet kinevezni. Mondjátok, hogy az igazi pápa meghalt.
28. Szüntessétek meg a szentáldozás előtti gyónást a II. és a III. osztályos gyerekeknél, hogy ne legyen már nekik fontos a gyónás, a mikor a IV., V. vagy felsőbb osztályba kerülnek. Akkor a gyónás el fog tűnni. Vezessétek be a csoportos gyónásokat (csendben) és a csoportos feloldozásokat. Mondjátok az embereknek, hogy ez a paphiány miatt van így.
29. Engedjétek a nőket és laikusokat áldoztatni. Mondjátok, hogy ez a világiak ideje. Kezdjétek azzal, hogy a szentostyát kézbe adjátok, mint a protestánsok. Mondjátok, hogy Krisztus is hasonlóan cselekedett. Gyűjtsetek néhány ostyát templomainkban a „fekete-misékhez”. Aztán adjatok a személyes áldozás helyett egy edénybe ostyákat, amelyeket haza lehet vinni. Mondjátok, hogy Isten ajándékát így lehet a napi életbe belevinni. Alkalmazzatok áldoztató automatákat és nevezzétek azokat tabernákulumoknak. Mondjátok, hogy a béke jelét át kell adni egymásnak. Bíztassátok az embereket, hogy járjanak körbe, hogy így az áhítat és az imádság meg legyen szakítva. Ne vessetek keresztet, hanem helyette a béke jelét alkalmazzátok. Mondjátok, hogy Krisztus is kiment, hogy tanítványait üdvözölje. Ne engedjetek semmilyen ájtatosságot ebben az időben. A papok fordítsanak hátat az Eucharisztiának, és a népnek adjanak tiszteletet.
30. Az ellenpápa megválasztása után oszlassátok fel a püspöki zsinatokat, papi egyesületeket és plébániákat. Tiltsátok meg a papoknak, hogy megkérdőjelezzék az új irányelveket.
Mondjátok, hogy Isten az alázat kedvelője, és gyűlöli azokat, akik tiszteletet keresnek.
Vádoljátok mindazokat, akik megkérdőjelezik az egyházi tekintéllyel szembeni engedetlenséget. Bátortalanítsátok el az Isten iránti engedelmességet. Mondjátok az embereknek, hogy ezeknek az egyházi vezetőknek kell engedelmeskedni.
31. Adjátok meg az ellenpápának a legfőbb hatalmat, hogy követőit kiválaszthassa. Kiközösítés terhe alatt parancsoljátok meg mindenkinek, aki Istent szereti, viselje a vadállat jelét. Ne nevezzétek azt a „vadállat jelének”. Keresztet ne vessetek az emberekre és ők sem magukra. (Ne is áldjanak.) A keresztvetést bálványimádásnak és engedetlenségnek kell nevezni.
32. Nyilvánítsátok a régi dogmákat hamisaknak, kivéve a pápa tévedhetetlenségéről szólót. Mondjátok, hogy Jézus Krisztus forradalmár volt, de sikertelen. Mondjátok, hogy az igazi Krisztus hamarosan eljön.
33. Parancsoljátok meg a pápa minden alattvalójának, hogy a „szent keresztes háborúban” harcoljanak az egyetlen „világvallás” elterjesztése érdekében. Csak a megválasztott ellenpápának kell engedelmeskedni. Mondjátok az embereknek, hogy meg kell hajolniuk, ha a nevét kimondják. A sátán tudja, hogy hol van az összes elveszett arany. Hódítsátok meg könyörtelenül a világot.
Ez hozza meg az embereknek azt, ami után mindig vágyódtak: „A béke aranykorát”.
(Magnificat Meal. Movement International, P. O. boksz 353, Toowoonba, Australia 4350)
Legjobban az igazság fáj, főleg amikor felfogható, Úgy töröld mint az előzőt!!!
Kategória: hsz
Megjelent: 2013. november 09. szombat
http://www.uzenetek.eu/news/nyilt-level-ferenc-papanak-/
választék
Kategória: hsz
Megjelent: 2013. november 09. szombat
Kedves Sipi és Mind!
Úgy gondolom, nem akar senki senkit "folyamatosan elbuktatni". És miért ne olvashatnánk akár egymásnak (részben) ellentmondó honlapokat is? Ez csak segíti a szabad véleményformálást, amire ebben a zűrzavaros időszakban szükségünk is van.
Az emlegetett „szélsőséges” katolikus honlap olyan információkat oszt meg velünk, amelyek hitelesek. Magyarul: bár a közölt információk sokkolhatnak, nagy valószínűséggel nem hazudnak. És itt jön egy csavar: ha nem lennének a nagyfigyelmeztetés üzenetei (és más látnokok egybehangzó írásai!!), akkor talán legyinthetnénk ezekre a dolgokra, amik az új pápa túlkapásait, szeszélyességeit (alázatnak látszó arroganciáját), a Szentséggel való tiszteletlenségét, humanizmusát (ez nem keresztényi valami), a szabadkőműves kapcsolatait stb. jelenítik meg. És közli ez a bizonyos honlap mindezeket úgy, hogy a nagyfigyelmeztetés üzeneteiről említést sem tesz, sőt talán el sem fogadja.
Viszont, aki elfogadja, hogy az utolsó idők prófétája valóban az Úrtól kapja ezeket az üzeneteket (aki felismerte az idők jeleit, és ezzel együtt felismerte a Jó Pásztor hangját), az nem hallgathat, még akkor sem, ha békétlenség támad belőle. (Úgy gondolom, ide idézhetjük Jézus szavait: „Ne gondoljátok, hogy békét hozni jöttem a földre. ... Azért jöttem, hogy szembe állítsam az embert apjával, a lányt anyjával és a menyet anyósával: saját háza népe lesz az ember ellensége.”) És ha jól belegondolunk, ez az éles elválasztódás – vagyis, hogy hamarosan kiderül, ki van Vele, ki Ellene – éppen hogy összefüggésben van az egyház sorsával. Miután beteljesedik Dániel próféta jövendölése, akkor az, aki hű marad a Tanításhoz és magához Jézushoz, kénytelen lesz a földalatti igaz egyházban bujkálni – illetve vértanúságot szenved, ha úgy adódik – miközben a hivatalos „egyház” már a kárhozat felé vezeti híveit.
Véleményem szerint nem kellene már erőltetnünk a rajongást Krisztus jelenlegi helytartója iránt, ha már a régi rajongói (köztük az a bizonyos sokgyermekes anyuka, az ő honfitársa) is meg vannak zavarodva ettől a pápai viselkedéstől és szavaktól. (Tehát, már olyan nagy a kontraszt, hogy a régi meghitt ismeretség, illetve hazafias érzelmek sem tudják ellensúlyozni.)
Mindazonáltal, az elvakult rajongóknak (inkább úgy fogalmazom: a pápa- és egyházhű, valóban jó katolikusoknak) több ízben üzen az Úr MDM által: vigyázzanak, nehogy beszippantva találják magukat a hamisságtól.
Az, hogy valaki elővigyázatos, még nem bűn. És az, hogy valaki a pápa hibáira (és még inkább: egyházellenes dolgaira) hívja fel a figyelmet, még nem jelenti azt, hogy az illető eretnek. Egyre inkább hihető, hogy az egyház szétrombolása felülről fog végbemenni, mivel ez így „ésszerű”, és a sátán nem hülye. Vessük össze a tényeket: a szabadkőművesek ténykedéseit, a harmadik fatimai titok körüli furcsaságokat és így tovább az üzenetekkel.
Máshonnan megközelítve: mi értelme lenne ezeknek az üzeneteknek, amik az egyház válságáról szólnak és arról, hogy ez a pápa a hamis próféta? Önmagában ez még nem jelentené a hívek egyháztól való elválasztását, elűzését, hiszen nyomatékosan kéri az Úr az üzenetekben, hogy mindaddig ne hagyjuk el az egyházunkat, amíg a változások meg nem kezdődnek. DE!, hogy észre is vegyük, amit észre kell vennünk, és akkor lépjünk – nos, emiatt kapjuk az üzeneteket.
Valaki úgy fogalmazott itt a hozzászólók közül, hogy a szemünk láttára valósul meg, amit a látnoknőnél olvasunk.
Egy mondat az egyik legutóbbi üzenetből:
„Minden Rám vonatkozó tulajdonság: a szegények iránti Szeretetem, a gyengék és az alázatosak iránti Szeretetem; rosszallásom a kapzsiság, a fösvénység és a bujasággal szemben részei lesznek azoknak az érveknek, amelyeket arra fognak felhasználni, hogy ezeket az új tanokat elfogadtassák veletek– az új egy világvallást, hogy felkészítsék a világot az Antikrisztus uralmára.”
És egy mai hír:
„Új evangelizációt kell építenünk, az irgalmas szamaritánus kultúráját a rászorulók érdekében, hogy átérezzük az elnyomottak szenvedését, közeledjünk feléjük és megszabadítsuk őket” – mondja a G8 (pápai tanácsadó testület) bíborosa.
Ha pedig mi hallgatunk, a kövek fognak megszólalni.Köszönöm, hogy elmondhattam, ezen a honlapon...
m.
javítom
Kategória: hsz
Megjelent: 2013. november 09. szombat
Bocsánat, rosszul írtam az előző hozzászólásomban: a családanya mexikói illetőségű, tehát nem honfitársa a pápának - de a többi stimmel.
Mi a szükséges
Kategória: hsz
Megjelent: 2013. november 09. szombat
Látom a NF szándékát és azt gondolom, nincs benne gonoszság vagy sunyiság. Amiért nem tudom hordozni, az a világ felől folyamatosan tapasztalt inzultus.
Nem akarom növelni a lelkem terheit újabb vészhírekkel. Hordom a minden napok terheit és igyekszem megmaradni a szent rendben.
Ezt a stílust ajánlja nekünk, Krisztusiaknak a Szentírás, ne aggódjék a ti lelketek...
Amikor ezt elfogadtam, akkor megelégedtem a szentségekkel. ráadásul olvashatom Pálról, hogy Jézus közölte vele, elég neked az én kegyelmem.
Ezt azokért írom, akik szeretnek jó döntést hozni, és a meggondolásokat a saját képességeikben meggondolni. a fontos döntéseket magunknak kell meghozni, nem bízhatom a leghitelesebb látnokra sem. Szigorúan leszögezem, ebben nem vélekedek a NF szavairól, bár a fordítást nagyon felületesnek gondolom, inkább a sokkal szükségesebbet választom, ami a körmünkre ég. János apostol szavait idézem, szeressétek egymást kicsinyeim, szeressétek egymást.
Mindenkit köszöntök szeretettel Krisztusban.
És még szükséges
Kategória: hsz
Megjelent: 2013. november 09. szombat
Határozottan kijelenthetem, hogy a kegyelmet mindenki elnyeri, aki alázatban kér, akár a legszűkösebb körülmények között is. A szeretetláng meghirdetője ebben alkalmas példánk, Erzsébet asszony egész életében a szegénységben volt és gyermekeit meg tudta tartani.
önellentmondásos
Kategória: hsz
Megjelent: 2013. november 09. szombat
Szerencsétlen szerecsenmosdatás, többszörösen önellentmondásos.
S akkor a legfrissebb, igaz erdélyieknek szól címében, de a Székesfehérváron tapasztalt esetek miatt nekünk is.
Kategória: hsz
Megjelent: 2014. január 08. szerda
http://www.uzenetek.eu/news/amit-az-erdely-i-huseges-katolikusoknak-figyelmebe-ajanlok-/
elégvolt
Kategória: hsz
Megjelent: 2014. január 08. szerda
nagyfalu hamis. Ideje lenne nyilvánosan kijelenteni, hogy HAMIS!!! bECSAPJÁK AZ EMBEREKET ÉS A SOK SÜLETLENSÉGET TERJESZTIK. ISTEN HARAGJA NAGY ÉS EZÉRT MAGUKAT KEMÉNYEN MEG FOGJA BÜNTETNI. MEGÉRI EZ A HAZUGSÁG AZT, HOGY A POKOLBA KERÜLJENEK? IDEJE LENNE LEÁLLNI
Re: Shalom!
Kategória: hsz
Megjelent: 2014. január 08. szerda
Ez a kivalasztott nep dolog nagyon durva mellebeszeles, amugy onmagaban is megerne egy miset. De maradjunk az eredeti iromanynal! En a zsido vallasra voltam kivancsi, ugyanis tovabbra is ugy gondolom, hogy ez szemermesen kimaradt a felsorolasbol. A zsido vallas szeretetre vagy gyuloletre buzdit?
már volt téma
Kategória: hsz
Megjelent: 2014. január 08. szerda
http://www.karizmatikus.hu/hitvedelem/teveszme-kritika-oesszefoglalo-irasok/2121-erseki-es-puespoeki-nyilatkozat-a-qnagy-figyelmeztetesq-ellen és http://www.magyarkurir.hu/node/46653 , a két cím alatt ugyanaz a mondaniv való: Dr. Mark Miravalle professzor pontokban felsorolt indokai az MDM üzenetek hiteltelenségét bizonyítandó. Sőt, harmadik helyen is: http://www.szeretetfoldje.hu/index.php/cikkek-irasok/3687-egyhazi-nyilatkozatok-es-ertekeles-a-nagy-figyelmeztetesrl-szolo-uezenetekrl, ez év május 24.-én lett feltéve erre a honlapra. A 3. sz. komment alatt van Fr. F. Elsinger válaszlevele Mark Miravalle professzor úr részére!
Ügyesen adja elő a MDM-től származó üzenetek hitelességével kapcsolatos ellenvetéseit, de Önnek valamennyi érve a racionális teológián alapszik. Látszólag arra a következtetésre jut, hogy ez a Mária egy félrevezetett és tiszteletlen ír háziasszony, aki kiagyalja ezeket az üzeneteket… saját képzeletéből. Mások az Ön érveit úgy használják fel, hogy azt állítják, ezek az üzenetek sátáni eredetűek, feltehetően valamilyen gonosz szellem által ihletve.
Ha Mária egyszerűen egy félrevezetett asszony, hiperaktív képzelőerővel, akkor lehetséges kellene, hogy legyen megismételni azt, amit ő tesz. Lenne szíves találni egy másik személyt, aki saját képzelőerejéből szerkesztene egy, az “Igazság könyvé”-hez hasonló művet!
Azt a véleményt, hogy ezek az üzenetek egy gonosz szellem szüleményei, én nem tudom elhinni, Ön igen? Miféle gonosz szellem kérné a legszentebb Rózsafüzér naponkénti elimádkozását? Vagy javasolná az Irgalmasság Rózsafüzérének naponkénti elimádkozását a megrögzött bűnösök megtéréséért? Vagy az Oltáriszentség imádását és a naponkénti szentmisén való részvételt, valamint a katolikus Egyház hagyományos tanításaihoz való hűséget?
Van egy másik kérdésem, ha szabad. Racionális teológiai érveivel, kérem, magyarázza meg, hogyan lett a farizeus Saulból Pál, a pogányok apostola? Jézus már megalapította Egyházát Péterrel, mint az Ő földi helytartójával, legalább két másik apostollal, Jakabbal és Jánossal, szintén ezen a területen. Hogyan mert Jézus az egyházi hierarchiától függetlenül cselekedni és megtéríteni Sault, váratlanul, Saját akaratából? És nem csak megtéríteni, de tanítani az Evangéliumra és apostolává felkenni őt, mindezt Pétertől függetlenül? Hogyan történhetett ez, ha Jézus kényszerítve van, hogy mindig és mindörökre csak a Saját Egyháza hierarchikus tekintélyének korlátain belül cselekedhet?
Ha elejétől elolvassa ezeket az üzeneteket, számomra teljesen világos, hogy maga Jézus az, aki nem csak a kezdeményezést, de a teljes felelősséget is vállalja e könyv tartalmáért. Jézus több alkalommal emlékezteti Máriát arra, hogy “te vagy az írnok, Én Vagyok a szerző.”
Miravalle professzor úr, ha Ön ugyanezt az analitikus okfejtést használja a Szentírás vizsgálatára, egy halom eretnekséget fog találni! Jézus azonban figyelmeztet bennünket, hogy ne védelmezzük az Ő Szavát.
Ezért azzal a kijelentéssel fejezem be, hogy részemről, majdnem egy év imádság és megkülönböztetés után, elfogadom ezeket az üzeneteket szó szerint, kinyilvánítva a katolikus Egyház hagyományos tanításához való teljes hűségemet, különösen, ahogyan Boldog II. János Pál pápa meghirdette a napjainkban.
Fr. F. Elsinger
A 43. commentben olvashattuk Dr. Kelly Bowring (Rómában a St. Thomas Aquinas egyetemen doktorált, jelenleg Ohioi Franciscan University) neves amerikai katolikus teológus pozitív véleményét Maria Divine Mercy írországi próféta által közvetített üzenetekről:
"Az igazság az, hogy az MDM által közvetített üzeneteken való elmélkedés, és azok terjesztése is megengedett. Ez egy egyszerű tény, ellentétben minden ellenkező véleménnyel… és ezt jó hírű teológusként mondom. És a katolikusoknak hasznukra válik mind a meghallgatása, mind a terjesztése ezeknek az üzeneteknek." http://www.youtube.com/watch?v=k_0cWp30Oj8
Még csak annyit, hogy a fenti idézetek javarészt erről a honlapról valók, a felvezető Mark Miravelle állásfoglalást 43! komment követte. Ha ma ismét elő van hozva a téma, nagyjából hasonló megközelítések lennének.