Átkozódó boszorkányok - sírjunk, vagy nevessünk?
Donald Trump október elsején jelentette be, hogy koronavírusos. Azóta kiderült, hogy ennek a dátumnak a boszorkányságban/asztrológiában hívők igen nagy jelentőséget tulajdonítanak, mert aznap éppen telihold volt, ráadásul ez volt idén az őszi nap-éj egyenlőséghez legközelebb eső telihold. Sőt, ez egy különleges október abból a szempontból is, hogy ebben a hónapban két telihold lesz, merthogy a következő 31-ére esik majd. Szóval ezek után több amerikai boszorkány is úgy érezte, hogy egyszerűen nem lehet véletlen, hogy pont erre a különleges október elsejére esett Trump covid-diagnózisa.
Elsöprő többség a családi pótlék emelése mögött
A magyarok 82 százaléka támogatná, hogy a kormány emelje meg a családi pótlékot, de 66 százalék kívánná a tanárok bérrendezését is, 63 pedig további adókedvezményeket adna a gyerekeseknek - derül ki a Napi.hu és Pulzus Kutató közös, a felnőtt magyar lakosságra reprezentatív felméréséből.
720 ezer embernek nincs háziorvosa Magyarországon
Egy év alatt több mint 20 százalékkal emelkedett a betöltetlen háziorvosi praxisok száma – mondta Komáromi Zoltán háziorvos. Az egészségügyi szakértő arról beszélt, hogy jelenleg körülbelül 720 ezer embernek nincs háziorvosa Magyarországon, és 562 betöltetlen háziorvosi praxis van idehaza.
A testvériség törékeny, bármikor elveszíthető – Fókuszban a Fratelli tutti kezdetű enciklika
Október 3-án Assisiben, Szent Ferenc sírjánál mutatott be szentmisét Ferenc pápa. Ezt követően az oltáron aláírta a Mindnyájan testvérek (Fratelli tutti) kezdetű új enciklikáját, melyről Gájer László, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karának tanszékvezető tanára ismertetőjét adjuk közre.
Törvény és szabadság
"Jaj, nektek! Elviselhetetlen terheket raktok az emberekre, ti magatok azonban még egy ujjal sem segítetek azokat a terheket hordozni.” (Lk 11,42–46)
És ha ehhez hozzá vesszük, hogy ma százszor annyi törvény van, mint Jézus korában...
Istenem, vezess el minket a belső szabadságra, hogy Szentlelked által mindig dicsérhessünk Téged! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
A Mária Rádió felhívása
Októberben ismét Mariathont rendezünk, melyet a Mária Rádió működési költségeinek fedezéséért tartunk. Ezúttal rendhagyó módon 4 adománygyűjtő napot fogunk tartani október 7-én, 14-én, 22-én és 29-én, hogy a rádió működési költségeit és tartozásait fedezni tudjuk.
Új otthonfelújítási program
Otthonfelújítási programot indít a kormány január elsejétől – jelentette be Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter szerdai budapesti sajtótájékoztatóján az MTI tudósítása szerint.
Vagy-vagy
"Azon fondorkodtak, hogy rajtakapják Jézust valami olyan kijelentésén, amellyel vádolhatják." (Lk 11,47–54)
Vagy a tisztulás útján járunk, vagy elsötétedik a szívünk - nincs harmadik út...
Saját rosszaságainktól ments meg Uram, minket! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
A legjobb világzenei kiadók között a Fonó
A Fonó Budai Zeneház a második helyre került a legjobb világzenei kiadók között. A Womex, azaz a World Music Expo által közzétett listán a Fonó – amelyet korábban soha nem rangsoroltak ilyen magasra – egyedüliként szerepel a teljes kelet-közép-európai lemezpiacról.
Egy nem következmény nélküli ország - röviden
Cipruson belebukott a házelnök a magyaréhoz nagyon hasonló letelepedésikötvény-bizniszbe. A kötvényprogram keretében fehérgalléros bűnözők tömegei szereztek uniós útlevelet. Cserébe eurómilliókat fizettek. Egy oknyomozó riportból aztán az is kiderült, hogy a házelnök is sáros a történetben, aki belebukott a botrányba. Hazánkban hasonló módon jutottak politikusok és vállalkozók milliárdokhoz, az állam veszített az üzleten, oknyomozó riport is volt, csak a következmények maradtak el...
A Nagy Korallzátony több mint fele már elpusztult
Végveszélybe került az Ausztrália északi partjainál elterülő Nagy Korallzátony, amelyet 1981-ben nyilvánítottak a természeti világörökség részévé. A queenslandi egyetem tengerbiológusai a Proceedings of the Royal Society B című szaklapban közzétett tanulmányukban megállapították, hogy a 2400 km hosszú, közel 350 ezer négyzetkilométer kiterjedésű víz alatti sziklák koralljainak több mint a fele pusztult el 1995 óta a tengervíz felmelegedése miatt.