Szent József közbenjárásáról tanúskodik a pap, akinek a testvére vezette a kettétört „csodarepülőt”
A Hozana katolikus közösségi oldalon nemrég jelent meg Gonzalo Mazarrasa spanyol pap tanúságtétele, akinek a testvére vezette azt a repülőgépet, amely 1992-ben landolásnál kettétört, de csodával határos módon mindenki megmenekült.
Isten a megmentésünkre siet
„Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki benne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen." (Jn 3, 16-21)
Isten az irgalmas szeretetével a megmentésünkre siet...
Növeld hitünket Uram, hogy egészen a Tiéd legyünk! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Egy magyar kisvállalkozás áttörése a vírus elleni küzdelemben
A találmány a hipoklórossav molekuláját stabilizálta, ennek köszönhető, hogy akár fél éven keresztül is felhasználható fertőtlenítésre...
Őrült világ: emberi trófeák parkja
Ilham Aliyev azerbajdzsáni elnök felavatta a „Trófeák parkja” elnevezésű kiállítást, ahol az elesett örmény katonák harci sisakjaival a háttérben fényképezkedett. A kiállításon a látogatók az örményektől zsákmányolt harci berendezéseket, fegyvereket is gépjárműveket és viaszból készült manöken bábukat is láthatnak, amelyek nevetséges karikatúraként ábrázolják az örményeket....
Élő adás a szobából 46. - Tanácstalan tanítványok (húsvét után, pünkösd előtt)
Tanácstalan tanítványok (húsvét után, pünkösd előtt) - a rövid előadás után pedig imádkozunk a Szentlélek kiáradásáért... A kamera előtt: Sipos Gyula Levélcím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. (Kérdéseket, kéréseket, hozzászólásokat örömmel fogadunk! Ha pedig tetszett az adás, kérünk, oszd meg másokkal is...) Munkánkat támogatni lehet: Szeretet Földje Közhasznú Alapítvány számlaszáma: 10700268-04975106-51100005
Ferenc pápa: Hit nélkül minden összeomlik; és ima nélkül kialszik a hit!
A Szentatya folytatta az imádságról szóló katekézissorozatát. A mai alkalommal az Egyház és a ima kapcsolatáról elmélkedett: az Egyházban tanulunk meg imádkozni, de fejlődnünk is kell az imában ahhoz, hogy hitünk ki ne aludjon. Ferenc pápa teljes katekézisének fordítását közreadjuk.
Isten kiáradó kegyelme
"Akit Isten küldött, Isten igéit hirdeti, mert Isten nem adja szűkösen a Szentlelket." (Jn 3,31–36)
a Szentlélek által Isten igéje megelevenedik a szívünkben is...
Jöjj, hívunk jöjj, Szentlélek, a szívünkbe áradj... ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Böjte Csaba: A szeretet járható út
Azt gondolom a legtöbb emberben ott van egy csomó sérelem, félelem, úgy érezzük, hogy kiszolgáltatottak vagyunk, bánthatnak és ezért védekezünk. Sajnos a legjobb védekezés az ellentámadás, ebből kifolyólag elég sok civakodás, veszekedés van világunkban.
David Attenborough új filmje a karanténba zárt bolygóról szól
Az Apple streaming-csatornáján pénteken mutatják be Sir David Attenborough The Year Earth Changed (Az év, amikor a Föld megváltozott) című filmjét. Arról szól, hogyan hatott az élővilágra az emberek koronavírus-járvány miatti eltűnése rengeteg természeti élőhelyről.
Mindössze három százaléka maradt érintetlen a Föld vadonjainak
A világ szárazföldi ökoszisztémáinak csupán 3 százaléka maradt érintetlen egy brit kutatás szerint, írja az MTI a Guardian csütörtöki cikke nyomán. Az érintetlen területek közül több őslakos közösségek vezetése alá tartozó régiókban található.
A maradék
"Miután jóllaktak, azt mondta tanítványainak: Szedjétek föl a maradékot, hogy semmi el ne vesszen!" (Jn 6,1–15)
Mi vagyunk a maradék, akiket Jézus összeszedetett az angyalokkal...
Köszönöm Uram, hogy gondot viselsz ránk és megmentettél minket! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult