Végveszélyben van a libanoni Türosz lakossága és keresztény öröksége
A libanoni egyházak vezetői sürgető felhívást intéztek a közel-keleti ország legfőbb vezetőihez és a nemzetközi közösséghez a türoszi humanitárius katasztrófa elkerülése, valamint az ország történelmi örökségének egyik legjelentősebb helyszíneként számon tartott város megóvása érdekében.
Menedékház bántalmazott feleségeknek - ahogy kezdődött
1971 őszén egy 32 éves nő Nyugat-Londonban kölcsönkérte egy kis, lerobbant közösségi ház kulcsát Chiswickben.
A neve Erin Pizzey volt, és a terve szerénynek indult. Az önkormányzattól szinte jelképes összegért kapta meg a hideg, egyszerű épületet, és mindössze annyit szeretett volna, hogy legyen egy meleg hely, ahol a kisgyermekes, otthon lévő anyák leülhetnek, beszélgethetnek és megihatnak egy csésze teát.
Jézus Szent Szívének ünnepén
"Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik fáradtak vagytok, és terhek alatt görnyedtek: én felüdítlek titeket! Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tőlem, mert én szelíd vagyok és alázatos szívű – és nyugalmat talál lelketek." (Mt 11,25-30)
Jézus feltárja szíve vágyát és segítő szándékát...
Szelíd és alázatos szívű Jézus, alakítsd szívünket a Te szent szíved szerint! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Leó pápa Isten szívéről és a mi hitünkről
Isten az, aki helyet ad nekünk, és az a hely, amelyet nekünk ajándékoz, a saját szíve: a Fiú helye nekünk, akik idegenek voltunk; a Szeretett helye nekünk, akik bűnösök vagyunk.
Muszlim imaház nyílt Szombathelyen
Kedden hivatalosan is megnyílt az első muszlim imaház Szombathelyen, a Hunyadi úton. A Magyar Iszlám Közösség (MIK) által létesített imaház egy korábbi vendéglátóhely felújításával, összesen mintegy 46-50 millió forintos beruházással jött létre, több hónapos csúszást követően.
XIV. Leó pápa: Legyünk Jézus irgalmának és békéjének hordozói
Június 11-én, csütörtökön este, a Kanári-szigeteken töltött első napjának végén a Szentatya a Gran Canaria-i stadionban mutatott be szentmisét Jézus Szentséges Szívének főünnepén, több mint ötvenezer hívő jelenlétében. A szentmise végén a Kanári-szigetek püspöke, José Mazuelos Pérez mondott köszönetet a pápának. Az alábbiakban XIV. Leó pápa teljes homíliáját közreadjuk.
Számítógépes chip az agyban - indul a tömegtermelés
Kína hivatalosan is jóváhagyta a világ első, kereskedelmi forgalomba kerülő agy-számítógép interfészét, ezzel megelőzve Elon Musk Neuralinkjét. Az érme nagyságú, NEO-nak nevezett eszközt elsősorban gerincvelő-sérültek és bénult betegek idegrendszerének javítására fejlesztették ki, és hamarosan megkezdődik a tömegtermelése.
Jézus a tiszta beszédről
"Legyen a ti beszédetek »igen, igen, nem, nem«; ami ettől eltér, az a gonosztól van." (Mt 5,33–37)
Mert a szavakkal építeni és pusztítani egyaránt lehet...
Tisztítsd meg szívünket és szavainkat Uram, hogy el ne vesszünk az úton! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
