Istent játszók és a génmanipulált szúnyogok
Nem pont a tervek szerint alakult egy brazíliai kísérlet, amelyben egy rakás genetikailag módosított szúnyogot engedtek szabadon, hogy csökkentsék a vírusokat terjesztő állatok számát. Az utólagos vizsgálatok kimutatták a kieresztett rovarok génjeit a helyi természetes populációban, pedig ennek egyáltalán nem szabadott volna megtörténnie.
Hogy hazánk a Szeretet földje legyen - imakilenced, 5. nap
Benned bízunk Istenünk, mert Te vagy az Élet teljessége. Kérünk áldd meg a Szeretet Földje Találkozóra érkező összes embert: a résztvevőket, a szolgálókat, a segítőket, az előadókat és zenészeket, hogy mindannyian megtapasztalhassuk túlcsorduló szeretetedet életünkben! Ámen. Miatyánk... Üdvözlégy... Dicsőség...
Jó hír az ózonlyukról - röviden
Az ózonlyuk elleni nemzetközi összefogás határozott és hatékony lépéseinek köszönhetően az ózonlyuk, amely a nyolcvanas évek végén még a földi életet veszélyeztető jelenségnek tűnt, mára szinte teljesen beforrt - pontosabban nem nyílt ki idén akkorára, mint eddig évről-évre mindig.
A légszennyező anyagok közvetlenül bejutnak a magzatba
A járművek által kipufogott légszennyező szénszemcséket találtak a méhlepény magzat felőli oldalán. A placenta feladata, hogy biztosítsa az anya és a magzat közötti összeköttetést. Rajta keresztül a fejlődéshez nélkülözhetetlen anyagok bejutnak a baba vérkeringésébe, de szerkezete - elméletileg - meggátolja, hogy a magzatra veszélyes anyagok elérjék őt.
Egy baba és egy anya története
Egy kisfiú 1967-ben egy forró augusztusi napon, a vártnál hat és fél héttel korábban született meg, és gyorsan betették egy inkubátorba. A mindössze két kiló tizennégy dekás újszülött olyan volt, mint egy felfújható, kissé leeresztett gumibaba, de az anyjának mégis ő volt a legszebb.
Isten bölcsessége
"Az Isten bölcsességét azonban fiai igazolták." (Lk 7,31–35)
Isten tanácsai, tettei vagy épp azo hiánya néha érthetetlennek tűnik, végül azonban mindig igazolódik.
Drága Istenünk! Add, hogy megértsük akaratodat és teljesítsük azt, így igazolva bölcsességedet az emberek előtt! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Hogy hazánk a Szeretet földje legyen - imakilenced, 6. nap
Igen Uram, hisszük, hogy a Te vágyad az, hogy minden ember kiengesztelődjön egymással és hozzád térjen, és részesüljön áldásaid teljességéből. Kérünk add, hogy a Szeretet Földje Találkozó is elősegítse ezt a megújulást! Add, hogy az emberek meggyógyuljanak, megszabaduljanak, megtérjenek, életük legyen benned és bőségben legyen! Ámen. Miatyánk... Üdvözlégy... Dicsőség...
Élő adás a szobából 12. - Szeretet, ami felrobbantotta a szívem...
Téma: Szeretet, ami felrobbantotta a szívem - az adásban imádkozunk is mindazokért, akik nézik, vagy később nézni fogják az adást, Isten gyógyító, szabadító kegyelmét kérve mindannyiunkra... A kamera előtt: Sipos Gyula Levélcím: info@szeretetfoldje.hu (Kérdéseket, kéréseket, hozzászólásokat örömmel fogadunk!) Munkánkat támogatni lehet: Szeretet Földje Közhasznú Alapítvány számlaszáma:10700268-04975106-51100005
Mert nagyon szeretett
"Azt mondom hát neked, sok bűne bocsánatot nyert, mert nagyon szeretett." (Lk 7,36–50)
Szeretet az Isten, és ez az irgalmas Szeretet különösen keresi azokat, akik szeretnek és vágyódnak a szeretetre.
Drága Jézusom! Növeld hitünket, erősítsd reményünket és tökéletesítsd szeretetünket, hogy valóban Isten gyermekei lehessünk! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Ferenc pápa: Csak az marad tartós, ami Isten „kézjegyét” viseli magán!
Szeptember 18-án a Szentatya folytatta az Apostolok cselekedeteiről szóló katekéziseit. A nagytanács egyik bölcs tagjának, Gamálielnek az alakjára irányította a figyelmet, aki egy fontos megkülönböztetési kritériumot fogalmaz meg annak eldöntésére, mi származik Istentől, és mi pusztán emberektől. A pápa lefordított katekézisét teljes egészében közreadjuk.
Egyre nehezebb az Evangéliumi Testvérközösség helyzete
Egy dolgozójának sem utalt többet 130 ezer forintnál a legutóbbi fizetéskor a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség, sokuk járulékainak befizetésével pedig évek óta gond van – jelezte a szervezet egyik munkavállalója. Az érintett fizetése nagyjából felét kapta most meg, és attól tart, a bizonytalanság miatt sokan felmondanak, így nem lesz, aki gondoskodjon a rászorulókról.