Már Európában is: háború a vízért

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2020. augusztus 03. hétfő

Súlyos vízhiány sújtja a Krím félszigetet, amelyet korábban, amíg Ukrajnához tartozott, túlnyomó részben észak felől, a Dnyeper folyóból láttak el vízzel. Az oroszok nem tudták ezt pótolni 2014 óta, amióta annektálták a területet...

Cigánysors – a beszéd, amit nem mondtam el

Kategória: Eheti
Megjelent: 2020. augusztus 03. hétfő

Hosszú évek után először nem volt roma holokauszt megemlékezés vasárnap Érden. A főszervező lemondta, mert attól tartott, hogy a pénteki, halálos áldozattal is járó tömegverekedés (egy enyingi és egy érdi roma család) még szabadlábon lévő tagjai esetleg oda is eljönnének... Így aztán én sem tudtam elmondani a beszédemet - többek között erről az önsorsrontó magatartásról – ezért most néhány kötőjeles bekezdéssel leírom ide:

Ferenc pápa segélyezési programja négy év alatt egymillió embernek nyújtott segítséget Ukrajnában

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2020. augusztus 04. kedd

A pápa Ukrajnáért elnevezésű projekt 2016-ban indult el 15 millió euró befektetéssel, és lassan a végéhez közeledik. Egyik gyümölcse az ökumenikus jótékonysági együttműködés, amely tovább folytatódik. A vasárnapi Úrangyala elimádkozásakor Ferenc pápa felhívást intézett a donbászi tűzszünet kapcsán, amelyről Eduard Kava, Lviv (Lemberg) segédpüspöke nyilatkozott a Vatikáni Rádiónak.

XVI. Benedek állapotáról - röviden

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2020. augusztus 04. kedd

XVI. Benedek emeritus pápa súlyosan megbetegedett azt követően, hogy hazatért szülőföldjéről, Bajorországból, ahol haldokló fivérét látogatta meg – írta a Passauer Neue Presse című német napilap augusztus 3-án. A lap azt írta, hogy a 93 éves vallási vezető övsömörben szenved azóta, hogy visszatért Rómába. A vírusfertőzés XVI. Benedek arcát érinti, és erős fájdalmakkal jár. Az emeritus pápa egészsége meglehetősen törékeny. Bár memóriafunkciói rendben vannak, hangja erőtlen és alig hallható.

Mi tesz tisztátalanná?

Kategória: A mai napra
Megjelent: 2020. augusztus 04. kedd

"„Halljátok és értsétek meg: Nem az teszi az embert tisztátalanná, ami a szájába kerül, hanem ami a szájából kijön, az teszi tisztátalanná.” (Mt 15,1–2.10–14)
A szívből származó rossz vágyak és a szájon kijövő rossz szavak tesznek tisztátalanná.
Jöjj Szentlélek, Bűnbánat Lelke, moss tisztára minket! Ámen.   (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult

Szeretet Földje Találkozó az idén is!

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2020. augusztus 04. kedd

Lehetnek gólyatáborok - röviden

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2020. augusztus 04. kedd

A Belügyminisztérium szerint mivel a jogszabályok nem térnek ki a gólyatáborok szervezésére, ezért az intézmények saját hatáskörben dönthetnek annak megtartásáról. A HÖOK úgy tudja, hogy eddig négy-öt egyetem döntött a halasztásról, a többség valamilyen formában megrendezi gólyatáborát.

Halljuk meg a kirekesztő szavakat! – Imádság a roma holokauszt és a kislétai gyilkosság évfordulóján

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2020. augusztus 05. szerda

Az imádságon jelen voltak a 2008–2009-es merényletek áldozatainak hozzátartozói Kislétáról és Tatárszentgyörgyről. Az évek során elmélyülő barátság és az imádság összeköti őket a közösség tagjaival, vigaszt és reményt jelent a szűkölködést és félelmet ma sem nélkülöző hétköznapjaikban. Jelenlétük, az emlékezéshez való hűségük tanúság az imádság vigasztaló erejéről. A hívek sorában ült Sólyom László volt köztársasági elnök is.

Élő adás a szobából 32. - Isten békéjéről

Kategória: videók
Megjelent: 2020. augusztus 05. szerda

Isten békéjéről, és arról, hogyan lehet a miénk és hogyan tarthatjuk meg.... A kamera előtt: Sipos Gyula Levélcím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. (Kérdéseket, kéréseket, hozzászólásokat örömmel fogadunk!) Munkánkat támogatni lehet: Szeretet Földje Közhasznú Alapítvány számlaszáma:10700268-04975106-51100005

Zaklatni Jézust

Kategória: A mai napra
Megjelent: 2020. augusztus 05. szerda

"Erre Jézus így szólt hozzá: Asszony! Nagy a te hited! Legyen úgy, amint szeretnéd! - És a lánya meggyógyult még abban az órában." (Mt 15,21–28)
Ennek az asszonynak volt bátorsága addig zaklatni Jézust, amíg az nem válaszolt kérésére.
Jöjj Uram, mert nélküled leveszünk! Ámen.   (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult

Már a dinoszauruszokat sem kímélte a rák

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2020. augusztus 05. szerda

A dinoszauruszok is szenvedhettek rákban, új kutatások szerint ugyanis agresszív csontrákja lehetett egy centrosaurusnak, amelynek fosszíliáját még 1989-ben tárták fel a kanadai Alberta tartományban lévő dinoszauruszparkban. Ez az első ismert dinoszaurusz egyed, amely rosszindulatú rákban szenvedett – írja az MTI.