Már 600 ezer magyar dolgozik külföldön
Egy német cégalapítással foglalkozó szervezet összegzése szerint 580 ezer magyar dolgozott 2013 év végén különböző európai országokban. A kftkreator.hu becslése szerint idén szinte biztosan meghaladja a hatszázezret a hivatalosan is külföldön dolgozó és élő magyarok száma.
Kereszténység nélküli katolicizmus és politikai öngyilkosság
Tomáš Halík cseh katolikus pap, vallásfilozófus, a prágai Károly Egyetem Filozófiai és Vallástudományi Intézetének professzora. A „vallási Nobel-díjnak” is nevezett Templeton-díjjal kitüntetett pappal olvasható beszélgetés a júliusi Vigiliában a közép-európai kereszténységről. A publikációból egy részt közreadunk.
Magyar fiatalokat is besoroznak Kárpátalján - ima a békéért
Ukrajnában egyre nő a háborús feszültség és most már Kárpátalján is sorozzák a fiatalokat a hadseregbe. A határ közeli Bótrágy községben hétfő reggel kell megjelenniük az érintetteknek.
Istent játszók - emberi embriók génszerkesztése, katasztrofális eredmény
Három tanulmányt is publikáltak az elmúlt hetekben, amelyek egybehangzóan azt valószínűsítik, hogy amikor emberi embriók genetikai állományát próbálták kísérletek során módosítani a Crispr-Cas9 molekuláris biológiai rendszer segítségével (ezt szokás génszerkesztésnek vagy molekuláris ollónak is hívni), akkor a beavatkozás hatására egy csomó nem kívánt mutáció jött létre a beültetendő gén környezetében. Ez erősen kétségessé teszi az eljárás közeljövőbeli klinikai alkalmazását.
Egy rákbeteg kisfiú új törvényt ajándékozott Franciaországnak
Különös eset történt Franciaországban: egy halálos betegségben szenvedő kisfiú és a szülők munkatársainak együttérzése olyan példát teremtett, amely alapján új törvényt fogadtak el – a SIR tájékoztat az esetről.
Hangszer és esély a legszegényebb gyerekeknek – Koncerttel mutatkozott be a Máltai Szimfónia
Kedvcsináló műhelyfoglalkozáson mutatták be július 7-én Tarnabodon a Máltai Szimfónia programot a Felzárkózó települések programban részt vevő települések képviselőinek, hogy minél több helyszínen segíthesse a gyerekek szociális fejlődését a zenei nevelés. A helyi zenekar tagjai templomi koncerttel mutatkoztak be.
Magyarországot alázták meg - mondta a köztársasági elnök
Áder János péntek délelőtt a Sándor-palotában tett bejelentést a vajdasági magyarság vezetőjét, Pásztor Istvánt ért inzultus miatt. A Vajdasági Magyar Szövetség elnökét az Országgyűlés alakuló ülése után, kedden, Gaudi-Nagy Tamás által felhergelt emberek a Kossuth Lajos téren szidalmazták és leköpdösték.
Egyre nagyobb az esélye, hogy már öt éven belül átlépjük a 1,5 fokos felmelegedést
Egyre nő az esélye annak, hogy a globális átlaghőmérséklet már a következő öt évben 1,5 Celsius-fokkal meghaladja az iparosodás előtti szintet – írja az MTI a Meteorológiai Világszervezet (WMO) által közzétett friss mutatók alapján.
Az amerikai püspökök elítélik a Legfelsőbb Bíróság újabb döntését az abortuszról
Az Amerikai Egyesült Államokban június 29-én a Legfelsőbb Bíróság 5:4 szavazati arányban elutasította Louisiana állam abortusztörvényét, amely az egyik legszigorúbb az országban. A püspöki konferencia csalódásának adott hangot a döntés kapcsán.
Júliusban indul az első vállaltan istentagadó tévé az Egyesült Államokban
Ateista tévécsatornát indítanak júliusban az Egyesült Államokban – írja internetes kiadásában a USA Today című napilap.
Szörnyű híreket hozott az új műhold
A Sentinel műhold az egyik legnagyobb sarki jégsapka gyorsuló olvadását mutatta ki első, Brüsszelben nyilvánosságra hozott felvételein – írja az MTI. - A norvégiai Svalbard szigetcsoport Austfonna nevű jégsapkája 8 ezer négyzetkilométert borít, és az utóbbi években viszonylag stabil volt. A legfrissebb műholdfelvételeken viszont látszik, hogy felgyorsult az olvadás a jégsapka Barents-tengeri fő gleccserén.