Sikerült ellaposítani a járványgörbét
Jó ütemben halad a koronavírus-járvány elleni védekezés Jakab Ferenc, a Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Kar Biológiai Intézetének docense, az országos koronavírus-kutatócsoport vezetője szerint.
Mosolygó mártír
A képen látható keresztény férfi iráni, és felajánlották neki, hogy tagadja meg Jézus Krisztust mint Urát és Megváltóját és vegye fel a muzulmán hitet, volt lehetősége dönteni, hogy az életét választja, vagy a Jézus Krisztusban való hitét, és akkor elveszti az életét… - képpel, csak felnőtteknek!
Megrázó helyzetkép a végekről
A járvány következményei fokozottan sújtják a szegregátumban élőket. Bódis Kriszta, az ózdi szegregátumokban működő Van Helyed Alapítvány létrehozójának megrázó beszámolója.
Isten szeretete gyógyít - összejövetel Vácott, Nógrádmegyeren és Akasztón
Isten szeretete gyógyít - gyógyító összejövetel május 17. pénteken Vácott, 18-án Nógrádmegyeren, lelki nap és gyógyító összejövetel 20-án, pünkösdhétfőn Akasztón. Részletek:
Így is lehet: Egy közösségépítő milliárdos története
Hamdi Ulukaya törökországi kurd kisebbségiként jutott el az Egyesült Államokba, ahol egyetlen dollár nélkül vágott bele szülei mesterségébe, a sajt- és joghurtkészítésbe. A Chobani tulajdonosa ma már dollármilliárdos joghurtkirály. Nemrég új paradigmát hirdetett, amiben nem a részvényesi érték, a profit a cél, hanem ezek csak eszközök a közösség boldogítására. Nála ez nem csak duma, tényleg minden lépése erről szól.
XXI. Szent István Könyvhét - a mi könyveink is ott vannak!
Ma (hétfőn) kezdődik a Szent István Könyvhét Budapesten, a Ferenciek terétől kissé bentebb található Egyetem téren. A mi könyveink is ott vannak a Szent Gellért Egyházi Kiadó pavilonjában (nem tévesztendő össze a Szent Gellért Kiadóval, aminek szintén van ott pavilonja!) - és minden könyvünk kedvezményes áron vásárolható! (Könyveinkről honlapunkon előzetesen is tájékozódni lehet, a Könyveink menüpont alatt.) A bevételt pedig missziós munkánkra használjuk fel!
Senki sem menekülhet meg önmagában – Ferenc pápa rendkívüli Urbi et Orbi áldása a járvány idején
Ferenc pápa március 27-én, pénteken imát vezetett és rendkívüli, teljes búcsúval járó Urbi et Orbi áldást adott a Szent Péter-bazilika előtti üres téren, a világméretű koronavírus-járvány idején Isten irgalmába ajánlva Róma városát és az egész emberiséget. Egy nagyon fotos beszéd, érdemes elolvasni!
Szeretet Földje Alkotóközösség kiállítása
Szeretettel hívunk mindenkit a Szeretet Földje Alkotóközösség kilenc tagjának közös kiállítására, ami május 24-én nyílik Törökbálinton a művelődési házban. Részletek:
Újabb pert nyertek a devizaadósok a bankkal szemben
Szakszervezeti szövetség: Ez a rabszolgatörvény a négyzeten
Döbbenten olvasták a szakszervezeteknél a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) többpontos, kormánynak tett javaslatát, amelyet a vészhelyzetre hivatkozva a gazdasági válság kezelésére nyújtottak be. "Ez nem más, mint rabszolgatörvény a négyzeten, ráadásul uniós jogokat sértő tartalommal" – közölte a Magyar Szakszervezeti Szövetség.
A Sant’Egidio közösség a járvány idején sem hagyja magára hajléktalan barátait
A Sant’Egidio közösség tagjai szerda esténként mennek ki hajléktalan barátaikhoz Budapest utcáira. Fotósunk (Magyar Kurir), Merényi Zita írását olvashatják a megváltozott helyzetről.