A közöny vértanúiért imádkozunk – Szentmise az elhunyt hajléktalanokért Budapesten
A Sant’Egidio közösség február 16-án délelőtt a józsefvárosi Szent József-templomban emlékezett az elmúlt évben meghalt hajléktalan barátaira. A szentmisét Mohos Gábor esztergom-budapesti segédpüspök mutatta be. A szertartás után ebédre terítettek a templomban.
A Szűzanya 2013. március 25-i üzenete Medjugorjéból
"Drága gyermekek! Ebben a kegyelmi időben arra hívlak benneteket, hogy vegyétek kezetekbe szeretett Fiam, Jézus keresztjét és elmélkedjetek az ő szenvedéséről és haláláról. Szenvedéseteket egyesítsétek az ő szenvedésével és győzni fog a szeretet, mert Ő, aki a szeretet, szeretetből önmagát adta, hogy megmentsen mindnyájatokat. Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok mindaddig, míg szeretet és béke nem uralkodik szívetekben. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra."
Medjugorje, 2013. március 25.
Évszázadok után térnek vissza a Sixtus-kápolnába Raffaello falikárpitjai
Évszázadok után visszatérnek rövid időre a Sixtus-kápolnába azok a falikárpitok, amelyeket Raffaello tervezett X. Leó pápa megbízásából a pápai magánkápolnába. A különleges kiállítással ünneplik a reneszánsz festőművész és építész halálának 500. évfordulóját a Vatikáni Múzeumok.
Harmadjára is százezrek tüntettek a melegházasság ellen
Százezrek részvételével harmadik alkalommal rendeztek vasárnap tömegtüntetést Párizsban a melegházasságot ellenzők. A tüntetők közül néhányan több helyen áttörték a kordonokat, a rendőrség könnygázzal válaszolt. A szervezők szerint 1,4 millióan, a rendőrség szerint 300 ezren vonultak fel.
Pszichológusok tiltakozása a tervezett nemzeti konzultáció ellen
Itt a tiltakozó levelük, amit hétfő délutánig több, mint kétszáz pszichológus írt alá:
Galgóczy Erzsébet emlékmise
Kérjük a meghívót adjátok tovább. Köszönöm. Imádságos szeretettel: Medveczky István
Legmélyebb vágyunk a kapcsolat – Guba Judi és Imre terapeuták a házasság karbantartásáról
Ebben az interjúban sűrűn egymás mellé fog kerülni a házasság és a terápia szó, ami első pillantásra nem szerencsés. Azt az érzést keltheti ugyanis, hogy a házasság olyasmi, amihez terapeuta kell. Ez kicsit olyan, mint amikor valakinek gyógyszereket írnak fel, és ettől betegségtudata lesz. Hiszen csak nem kellene neki gyógyszer, ha nem volna beteg! Ezért az első kérdésem az, hogy...
Tisztulás Útja a Gellért-hegyen
Véletlen vagy jel? Angyali felhő Floridában a pápaválasztáskor
Rózsaszínes, sokak szerint egy vékony, szárnyas angyalt formázó felhőt láttak többen is Floridában néhány órával azután, hogy Ferenc pápa szerda este elmondta üdvözlő beszédét a Vatikánban.

Klímavédelmi akcióterv
Klímavédelmi akciótervet fogadott el a kormány a héten. Itt van a 11 pont, reméljük megvalósul:
A rákos megbetegedések 8 figyelmeztető jele
Mindenki tehet a maga és környezetében élők egészségéért. Az alkoholfogyasztás mellőzése, a túlzott szoláriumozás kerülése, a dohányzás abbahagyása, az egészséges étrend, a rendszeres mozgás mind a rákbetegség kialakulásának kockázatát csökkenti. A korai felismerés pedig életet menthet, ezért ismerni kell az alábbi nyolc figyelmeztető jelet: