A pápa első üzente a Twitteren
XVI. Benedek pápa szerda délután elküldte els? üzenetét hivatalos Twitter-oldalán. Az üzenet szövege így hangzik:
Merre tart az Egyház? – Helyzetjelentés XVI. Benedek és Ferenc pápa tanítása alapján
Gájer László, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karának tanára tartott előadást A periféria teológiája címmel Ferenc pápa Egyházzal kapcsolatos gondolatairól a Karitász-klub vendégeként november 30-án Budapesten, a Szent István-bazilika Mária termében.„Ferenc pápa egyházáról szeretnék beszélni – kezdte az előadását Gájer László –, pontosabban az Egyházzal kapcsolatos teológiájáról.” Együtt gondolkodásra hívta a hallgatóságot, egyúttal próbálta segíteni az Egyházzal kapcsolatos sokféle információ közötti eligazodást, hozzátéve, hogy nem tart igényt arra, hogy a hallgatóság mindenben egyetértsen vele.
Meglepő fordulat: tilos lesz homoszexuális párokat összeadnia az anglikán egyháznak
Korányi Judit: John Henry Newman megtéréséről - 10. rész
V. EGYÉB MŰVEI - MEGTÉRÉSE SZEMPONTJÁBÓL
VESZTESÉG ÉS NYERESÉG
A regényt 1962-ben adták ki újra, a nagy Newman-szakértő írónő, Meriol Trevor bevezetőjével. Ebből tudhatunk meg néhány intim részletet a Veszteség és nyereség írásának körülményeiről és lelki hátteréről. Mint például ezt: „Newman egyik barátja, amint 1847 őszén Rómában meglátogatta őt, azt tapasztalta, hogy a szerző éppen irománya fölé hajolva nevet valamin.” 97 Hogy ezt a furcsaságot megértsük, kissé be kell hatolnunk a regény cselekményébe, érzelemvilágába.
Hullócsillagokban gazdag éjszakák jönnek
Akár percenként láthatunk hullócsillagot csütörtökről péntekre virradó éjszaka, amikor a Geminida-meteorraj eléri maximumát. Az időjárás és a holdfázis várhatóan kedvezni fog a megfigyelőknek, de nagyon fel kell öltözni.
Újabb műtéteket végeztek a szétválasztott sziámi ikreken
Kedden és szerdán újabb műtéteket hajtott végre a magyar orvoscsoport az augusztus 2-án szétválasztott bangladesi sziámi ikerpár mindkét tagján – közölte szerdán délelőtt a Cselekvés Alapítvány. A szervezet magyar orvoscsapata rekonstrukciós műtétet végzett a fejüknél összenőve született kislányokon, Rabeyán és Rukayán, ezzel folytatódott az "Operation Freedom" névű műtétsorozat.
Ausztrál válasz a radikális muszlim térhódításra
Korányi Judit: John Henry Newman megtéréséről - 9. rész
Amikor Newman katolikus lett, ezzel vallási nézeteinek története befejeződött. Gondolkodó elméje persze továbbra is aktív maradt, de megszűnt a keresés, a nyugtalanság – megszűnt a véleményváltozás.
Ferenc pápa katekézise: A jóslás, a varázslás nem keresztény, ha hiszel Krisztusban, hagyatkozz őrá!
December 4-én a Szentatya folytatta az Apostolok cselekedeteiről szóló katekézissorozatát. Ebben a 17. elmélkedésben Pál apostol efezusi szolgálatáról és a vénektől való elbúcsúzásáról beszélt. Ferenc pápa katekézisét teljes terjedelmében közreadjuk, magyar fordításban.
Egész napos imaalkalom
Az Isteni Szeretet Közösség a Mária Kápolnájában (Törökbálint Kazinczy u.- a Haranglábnál) egész napos imaalkalmat tart december 15. reggel 9-tól este 9-ig. Részletek:
Jézus születés-története mai nyelven
"A Magyarországi Református Egyház egy igazi punk húzással aktualizálta Jézus születésének sztoriját, és profi kisfilmet készített arról, hogyan és hová születne most meg Isten fia.