Trükkös ábécét is működtettek a lecsukott uzsorások
Ferenc pápa: Bánjunk leleményesen az Úr által ránk bízott értékekkel!
Szeptember 22-én a vasárnapi evangéliumról, a tisztességtelen intézőről szóló jézusi példabeszédről elmélkedett a Szentatya a déli Angelus elmondásakor, egyúttal arra biztatta a híveket, hogy imádkozzanak az elvándorlókért és a menekültekért. A pápa magyarra fordított beszédét teljes egészében közreadjuk.
A skóciai püspökök a hagyományos házasság védelméért küzdenek
Milliók csatlakoztak világszerte a diákok által szervezett klímatüntetéshez
Világszerte diákok százezrei hagyták ki pénteken az iskolát, hogy részt vehessenek a világ eddigi legnagyobb klímatüntetésén. A szeptember 27-ig tartó egyhetes klímasztrájkhoz Brazíliától Pakisztánig több mint 150 országból csatlakoztak. A Fridays for Future (Péntekenként a jövőért) elnevezésű tüntetéssorozatot a 16 éves svéd Greta Thunberg indította útjára pontosan egy évvel és egy hónappal ezelőtt. A mostani már a harmadik globális klímasztrájk.
Európai szintű petíció készül a megfogant élet védelme érdekében
Az Iszlám Állam Afrikában terjeszkedik – Egy helyi püspök és Hölvényi György is lépéseket sürget
"Követelik, hogy térjünk át az iszlámra, és hagyjuk el a saját hitünket. Ebben a nehéz helyzetben a híveim számára létfontosságú, hogy segítsétek őket, nem anyagaikkal, hanem elsősorban papok képzésével” – nyilatkozta Pierre Claver Malgo püspök, a Burkina Fasó-i Fada N’Gourma-i egyházmegye főpásztora.
Soha nem volt még kisebb az északi-sarki jégtakaró
Még mindig elmennek...
2006 óta közel 800 ezer magyar hagyta el az országot, ez a folyamat továbbra sem tetőzött, még 2017-ben is minimális növekedés volt tapasztalható – derül ki a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) szerdán megjelent anyagából. Az utóbbi két évben minden más statisztika azt mutatta, hogy megállt és stagnálni kezdett az elvándorlás, sőt a Brexit miatt az Egyesült Királyságban csökkent is a magyarok száma.
Egymillió gyermek imádkozza a rózsafüzért – idén októberben is
Október 18-án, helyi idő szerint 9 órakor világszerte gyermekek imádkoznak fél órán át a békéért és az egységért. Az elmúlt esztendőkben hazánkban is számos helyen csatlakoztak az eseményhez.
Megáldották a gyógynövényeket Pannonhalmán
Augusztus 15-én a pannonhalmi Boldogasszony-kápolnában ünnepelt vesperást és szentmisét követően Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát a főapátság gyógynövénykertjében megáldotta a környékbeli lakosok által hozott és az apátság kertjében termesztett gyógynövényeket és a belőlük készített termékeket. Az elhangzott ima:
A Vatikán fegyelmi ügyei - hivatalos jelentés, közte négyszáz pedofil ügy
A Hittani Kongregáció tavaly 599 fegyelmi esetet vizsgált meg, 440 vonatkozott delicta graviorának (latinul súlyosabb b?ncselekménynek) nevezett szexuális visszaélésre, és 404 esetben az áldozat kiskorú volt. Az adatok a Libreria Editrice Vaticana (LEV) vatikáni kiadó A Szentszék 2011-es tevékenysége cím? kiadványában jelentek meg.