Megtörtént eset - egy csodálatos megbocsátás
Egy hete Iránban egy akasztásra váró férfit leszúrt áldozata édesanyja mentett meg a haláltól. A törvény szerint a 2007-ben amúgy már második gyermekét elvesztő asszony joga akár kirúgni a széket a halálra ítélt alól, de meg is bocsáthat neki. Most Szamereh Alinedzsad, az édesanya, egy Guardian-interjújában beszélt erről, miért bocsátott meg, amikor még a vesztőhelyen sem akart...
Imanap Hazánkért - köszönjük!
2004 óta szervezzük az Imanapot hazánkért január 18-ra - Árpád-házi Szent Margit ünnepére -, és nagyon örülök, hogy még mindig vannak új címek, emberek akik kérnek az ingyenes imafüzetünkből! Háklás vagyok azért is, hogy többen visszajeleztek a régiek közül is, hogy most is megtartják az Imanapot - köszönjük! (A legtávolabbi levél Amerikából jött, egy ottani buzgó magyar asszony írta...) Van miért imádkoznunk, de van miben bizakodnunk is!
Szent Ferenc regulája és a miénk
Assisi Szent Ferencet arra kérték, hogy írjon regulát a közösségének. Ő rámutatott a Bibliára és azt mondta: ez a mi regulánk - de ezt nem fogadták el. Akkor idézett néhány mondatot az evangéliumokból és rövid magyarázatokat fűzött hozzájuk, de ez is kevésnek bizonyult… Elgondolkodtam: az én életemben melyik volt az a néhány mondat a Szentírásból, ami úgy szíven talált, hogy arra épül a hitem és az életem?
Jézus a megmentő
Sipos Gyula előadása elhangzott a törökbálinti Szeretetláng kápolnában 2024. január 27-én, szombaton a lelki napon.
Levélcím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. honlap: szeretetfoldje.hu Munkánkat támogatni lehet a Szeretet Földje Közhasznú Alapítványon keresztül, számlaszáma: 10700268-04975106-51100005
Felismerni Jézust
"Amint kiszálltak a bárkából, az emberek rögtön fölismerték Jézust." (Mk 6,53–56)
Bárcsak úgy tudnánk élni, hogy életünkben mások felismerjék Jézust...
Adj erőt Uram, gyenge vagyok, nélküled élni nem tudok, kérlek segíts... ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Egy reményt keltő lépés - röviden
Az ideiglenes szíriai elnök eleget tett a nyitottságra és befogadásra vonatkozó globális felhívásoknak. Az új, átmeneti kormánynak 23, különböző hátterű minisztere van. Az egyikük, Hind Kabavat katolikus, ráadásul az egyetlen nő a kabinetben.
Ezoterikus kiadót vásárolt a kormányközeli kézben lévő Libri
A keresztény-konzervatív értékrendet közvetíteni akaró Mathias Corvinus Collegium (MCC) valamiért úgy gondolta, profiljába illik az ezotéria népszerűsítése.
A Szűzanya 2014. január 2. üzenete Medjugorjéból
"Drága gyermekek, ahhoz, hogy apostolaim lehessetek és segíthessetek mindazoknak, akik sötétségben élnek, hogy megismerjék Fiam szeretetének fényét, a szíveteknek tisztának és alázatosnak kell lennie.
Kezdődik az év...
Imanap hazánkért, cigány misszió, nagyböjti lelki gyakorlat, missziós utak, egyebek:
Kifizetetlen számlák
Írországban egy tehetős nagybirtokos, aki hűséges keresztény volt, a birtokain foglalkoztatott embereknek néha igen eredeti és mély benyomást keltő prédikációt is tartott. Egyszer birtokának legforgalmasabb pontjain felhívásokat függesztett ki a következő szöveggel:
„Jövő hétfőn délelőtt tíztől-tizenkettőig az irodámban leszek. Ebben az időpontban kész vagyok alkalmazottaim kifizetetlen számláit kiegyenlíteni. A számlákat természetesen mindenki hozza magával.”
Kirakat-kereszténység
„Ruanda volt Afrika katolikus kirakatországa” – írja Peter Balleis jezsuita misszionárius -, ahol a lakosság kétharmada katolikus volt. Hogyan történhetett meg, hogy 1994-ben alig száz nap alatt mégis lemészároltak majd egymillió embert - a gyilkosságoknak félmillió tettese volt késsel, karddal, bármivel, amivel ölni lehet –, és a gyilkosokkal papok, szerzetesek és apácák is együttműködtek?