A venezuelai püspökök sürgős segítséget kérnek a menekülők ellátásához
Mivel Venezuelában az állampolgárok életkörülményei egyre nehezebbek, a helyi katolikus egyház sürgősen humanitárius folyosó megnyitását kéri. Egyes becslések szerint négymillió ember már elhagyta az országot.
Két magyar feltaláló került be idén az amerikai Nemzeti Dicsőség Csarnokába
A Feltalálók Nemzeti Dicsőségcsarnoka (National Inventors Hall of Fame) egy amerikai nonprofit szervezet, amely az Amerika és az emberiség javát szolgáló újítások elismerését, bemutatását és bátorítását szolgálja. A szervezet nevét adó dicsőségcsarnokban jelenleg 470 név található, többek között Thomas Edisoné, Ferdinand von Zeppeliné és a Wright-testvéreké. A szervezet minden évben tíz új névvel bővíti a listát, idén negyvenedik alkalommal tette ezt meg.
Cantalamessa atya: Máriával az emeleti teremben, a Szentlélekre várva
Az Apostolok cselekedetiben a tizenegy apostol felsorolása után a szerző ezekkel a szavakkal folytatja: „Mindannyian egy szívvel, egy lélekkel állhatatosan imádkoztak az asszonyokkal, Máriával, Jézus anyjával és testvéreivel együtt.” (Apcsel 1,14)
Amerikai nemzeti imanap: szűken értelmezi Obama a vallásszabadságot
Erőszak az úzvölgyi katonatemetőnél Székelyföldön – Böjte Csaba békésségre és imádságra szólít
Botrányos jelenetek zajlottak június 6-án délután az úzvölgyi katonai temetőnél, amely köré élőláncot vontak székelyföldi civilek és politikusok. A helyszínre csődített több ezer román megemlékező erőszakkal benyomult a temetőbe, és ott ortodox szertartás keretében felszentelték a temetőben törvénysértően létesített román emlékművet és parcellát.
Az életpárti bojkott miatt a Pepsi megszakítja kapcsolatát egy magzatokon kísérletező céggel
Súlyos tévedés, hogy sötét lett volna a középkor
A középkori emberek nem hitték azt, hogy a Föld lapos és az inkvizíció sem vérengzett a tudományos gondolatok vagy felfedezések miatt. Sőt, pont az egyház tette lehetővé az oktatás révén egyes tudományágak, többek között a matematika és a filozófia virágzását. A legfrissebb kutatások szerint a középkor egyáltalán nem az intellektuális stagnálás, a babona és a tudatlanság kora volt, hanem egy tudományos forradalom időszaka.
Megszüntetnék a Marosvásárhelyi Egyetem magyar karát
A még csak szervez?d? új román kormány els? intézkedésével meg akarja szüntetni a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar karát. Éppen a kar létrehozása volt az egyik oka, hogy az ellenzék a múlt héten bizalmatlansági indítványt nyújtott be az el?z? kormány ellen, és meg is buktatta azt. A megbuktatott kormánykoalíció kisebbik tagja az RMDSZ volt.
A Szűzanya 2012. május 2-i üzenete Medjugorjéból
"Drága gyermekek ! Édesanyai szeretettel kérlek benneteket, adjátok kezeteket nekem, engedjétek, hogy vezesselek titeket. Édesanyaként szeretnélek megmenteni benneteket a békétlenségt?l, a kétségbeesést?l és az örök szám?zetést?l. Fiam kereszthalálával megmutatta mennyire szeret titeket. Értetek és b?neitekért feláldozta magát. Ne utasítsátok el az ? áldozatát és ne okozzatok neki újra szenvedést b?neitekkel. Ne zárjátok be magatok el?tt a mennyország ajtaját. Gyermekeim, ne vesztegessétek az id?t. Semmi sem fontosabb a Fiamban való egységnél. Segíteni fogok nektek, mert a Mennyei Atya küld, hogy együtt mutassuk meg a kegyelem és az üdvösség útját azoknak, akik nem ismerik ?t. Ne legyetek kemény szív?ek! Bízzatok bennem, és imádjátok Fiamat. Gyermekeim, nem élhettek pásztorok nélkül. Minden nap imádkozzatok értük. Köszönöm nektek."
Medjugorje, 2012. május 2-án
Ferenc pápa a 17 éves holland lány halála kapcsán: Az asszisztált öngyilkosság mindannyiunk kudarca
Noa Pothoven régóta kérte az asszisztált öngyilkosságot, amit a holland törvények engedélyeztek számára. Erőszakot szenvedett el, súlyos poszttraumás szindrómákban szenvedett. Szülei és orvosai mellett a nappalijukban halt meg június 3-án.
Cantalamessa atya: Adjuk meg újra Istennek a hatalmat!
A 2019-es Pünkösdre való felkészülés lelki utazása során rávilágítottunk az ima fontosságára annak érdekében, hogy megkapjuk a Szentlelket. Ebben a második elmélkedésben a megtérés fontosságán meditálunk.