Hét amerikai tagállam perli be Obamát a vallásszabadság megsértése miatt
Irgalmasság vasárnapja
Egyházunk hatalmas lelki kincstárral rendelkezik, amiről vagy nem mindenki hallott, vagy esetleg aki tudja, hajlamos arra, hogy megfeledkezzék e tényről. A jó hír, hogy ehhez a kincstárhoz nem kell kulcs, ugyanis mindig, és mindenki előtt nyitva van! Az alábbiakban egy ilyen kincsre szeretnénk felhívni a figyelmüket, vagy pedig csak emlékeztetni. A kincs neve: az Isteni Irgalmasság Ünnepe, eredete
Faustyna Kowalska nővér (1905,Glogowiec, Lengyelország) nevéhez kötődik, akitől egy festmény megfestését, és egy új egyházi ünnep bevezetését kérte az Úr Jézus az 1930-as években:
A magzatok életéért menetel Madridban 400 civil szervezet
Alicia Latorre, az Életvéd? Szervezetek Spanyol Szövetségének elnöke az Europa Pressnek azt mondta: minden nap új front nyílik ebben a küzdelemben, de egyre inkább meggy?z?dnek róla, hogy megéri – írja a CNA.
Ferenc pápa a francia fiatalokhoz: Tanúskodjatok az evangélium öröméről
Ferenc pápa április 25-én, csütörtökön fogadta a franciaországi Aire et Dax egyházmegye száz fiatalját, akik püspökükkel érkeztek Rómába.
Többen házasodtak, de kevesebb gyerek született tavaly
Nem jó a gyereknek, ha túl sok játék veszi körül
Zenélő, helyváltoztatásra, beszédre képes játékok, angol ovi, fejlesztő foglalkozások. Program program hátán, egész gyerekszobát beterítő villanyvasút-hálózat. Mindezt lehetőleg nem kevés anyagi ráfordítással...
Szép új világ - jön a klónozott hús!
Természetesen csodálatosan szép érvekkel alátámasztva. Van itt környezetvédelem, állatvédelem és minden, ami csak tetszet?s. Itt a klónvilág: Holland kutatók jóvoltából ?szre elkészülhet annak a hamburgernek a prototípusa, amelyben a húst állatok meggyilkolása nélkül, ?ssejtekb?l kitenyésztett izomszövet alkotja - hangzott el egy kanadai konferencián. Mark Postnak, a Maastrichti Egyetem fiziológiai tanszékének vezet?jének célja, hogy laboratóriumban képes legyen a hús tökéletes élményét kínáló vázizomszövetet hatékony módon el?állítani, és ezzel a technológiával gyakorlatilag felváltani a hagyományos állattenyésztési ágazatot és a húsipart.
Érdekesség: Orrunk mellett a nyelvünk is érzékel szagokat
A nyelvünk nemcsak ízeket, hanem szagokat is érzékel, derítették ki a philadelphiai Monell Kémiai Érzékelő Központ kutatói - számolt be róla az MTI.
Egy ausztriai felmérés szomorú eredménye
Ausztriában a fiataloknak mindössze egy százaléka vélekedik úgy, hogy az egyház fontos szerepet tölt be a társadalomban – tájékoztatott az osztrák sajtó április 16-án egy, a témáról készült felmérést ismertetve.
Damian Stayne gyógyító összejövetele
Február 25-én, szombaton nyitott gyógyító összejövetelt tart Damian Stayne gyógyító evangelista Budapesten, 15-19 óráig. Részletek:
Magyar rendező kapta a zsűri nagydíját Berlinben
A kritikusok is jól fogadták, végül a zsűri is nagydíjjal jutalmazta Fliegauf Bence Csak a szél című alkotását a berlini filmfesztiválon. A Berlinale második legrangosabb díjával elismert film a 2008-2009-es magyarországi romagyilkosságok hatására született, amatőr színészekkel.