Olcsóbb és kizárólag hazai terméket kínál a Simply Med, az első olasz katolikus élelmiszerportál, mely etikus kereskedelemmel igyekszik segíteni a válság sújtotta családokon és plébániákon valamint az olasz termelőkön is.
Püspöki imafelhívás a Magyar Kultúra Napjára
Kölcsey Ferenc 1823. január 22-én fejezte be a Himnusz megírását. Erre az eseményre emlékezve minden év január 22-én ünnepeljük a Magyar Kultúra Napját. Veres András megyéspüspök körlevelében arra buzdítja a híveket, hogy 2012. január 22-én, vasárnap nemzeti imánk eléneklésén túl minden szentmisén és igeliturgián hangozzon el az Imádság a nemzetért című fohász.
Földünk: íme néhány nyugtalanító adat:
- 2040-re a Jeges-tengeren nyaranta szinte egyáltalán nem lesz jég, 1980-hoz képest már így is 40 százalékkal csökkent a jég mennyisége a nyári hónapokban;
Katolikus élelmiszerpiac alakult Olaszországban
Nagypénteki interjú Erdő Péter bíborossal böjtről, politikáról, keresztény Európáról
Az égő Notre-Dame látványa nem csak a hívőket töltötte el mély fájdalommal. Ez a közös fájdalom mutatja kereszténységünk és európaiságunk mély és szoros összefonódását – mondja Erdő Péter esztergom-budapesti érsek, aki a Válasznak adott nagyinterjújában közéletileg fontos kijelentéseket is tett. Elöljáróban néhány:
Hősiesen viselkedett a magyar áldozat
Ferenc pápa nagycsütörtök este: Annak van legnagyobb hatalma, aki leginkább szolgál!
Április 18-án a Szentatya a Rómához közeli Velletri település börtönében mutatta be a nagycsütörtök esti misét, amelynek keretében megmosta tizenkét különböző nemzetiségű fogvatartott lábát. Az elítéltek közül lelkileg is sokan készültek az alkalomra, például meg is gyóntak.
Gyógyító összejövetel Budapesten és Törökbálinton
Isten szeretete gyógyít - gyógyító összejövetel Budapesten, a Szent Gellért Könyvesbolt Szeretet termében január 25-én, szerdán, és Törökbálinton a római katolikus templomban február 5-én, vasárnap. Részletek:
Megégettek egy bangladesi diáklányt...
Diáktársai petróleummal leöntöttek, és felgyújtottak egy bangladesi lányt, Nuszrat Dzsahan Rafit, mert szexuális zaklatással vádolta meg az iskolaigazgatót, a lány belehalt égési sérüléseibe - közölte az MTI a BBC alapján. A 19 éves lány egy Feni nevű kisvárosban élt, és egy helyi muszlim oktatási intézményben, medreszében tanult. Március 27-én az igazgató behívatta irodájába, és többször illetlenül fogdosta. A lány kiszaladt a szobából, mielőtt még jobban elfajulhatott volna a helyzet.
Hamuvá vált a szívünk – A világsajtó reakciói a Notre-Dame-i tűzvész után
"Semmilyen politikai tét sem állhatott ellen a lelkeket elárasztó megdöbbenésnek” – írta a La Croix francia katolikus napilap.
A lángoló párizsi Notre-Dame székesegyház látható a keddi napilapok címlapján mind Franciaországban, mind külföldön – áll a Le Monde című francia napilap online változatában a tragédia másnapján, kedden közölt összeállításban.
Magyar gazdákkal az élelmiszerszemét ellen
Az élelmiszerbiztonság fokozása és a magyar termékek helyzetbe hozása az egyik legfontosabb célja a kormány tízéves vidékfejlesztési stratégiájához pénzt és célokat meghatározó, hétf?n bemutatott Darányi Ignác-tervnek. Az új programra a min?ségi vidéki élet megteremtése érdekében van szükség, mert az jelenleg az élelmiszeriparihulladék-dömping miatt sokszor emberhez méltatlan szinten van.
Csecsemőkön kísérletező gyógyszercég - 14 halott
A hazánkban is jelen lévő GlaxoSmithKline gyógyszeripari céget egymillió pesóra, kb. 57 millió forintra büntette egy argentin bíróság 14 csecsemő gyógyszertesztelés miatti haláláért. Az ügyre akkor derült fény, amikor az argentin nemzeti Gyógyszer-, Élelmiszer- és Technológiai Hatóság átvilágította a brit gyógyszerirpai óriás, a GlaxoSmithKline (GSK) működését. A jelentésből kiderült, a GSK 2007 és 2008 során folytatott illegális laboratóriumi oltóanyag-tesztelést, melynek során 14, a tesztekben résztvevő csecsemő az életét vesztette.