A Pápai Ház szónoka: Kiszáradt csontok akarunk maradni, vagy megelevenedni az igaz életre?
A Római Kúria lelkigyakorlatán március 11-én Roberto Pasolini kapucinus szerzetes pap, a Pápai Ház szónoka folytatta elmélkedéseit az örök életről, amelyet Isten már halálunk előtt, a jelenben nekünk akar ajándékozni, ha befogadjuk Szentlelkét. Haldoklók vagyunk, vagy élők, akik már elkezdték várni a feltámadást?
Szeretet-történetek - A fodrásznál
Egyszer egy keresztény ember elment a fodrászhoz, mert már nagyon hosszú volt a haja, és a nyár közeledtével kezdte zavarni. Hajvágás közben sokat beszélgettek a világ dolgairól, és amikor Isten is szóba került a fodrász ezt mondta:
„Én nem hiszek Istenben. Hinnék, ha létezne. De Isten nem létezik!”
„Miért mondod ezt?” – kérdezte a vendég.
Karácsonykor plusz 10-12 fok is lehet - előrejelzés a hétre
A hét elején még marad a borult, párás, ködös idő, december 24-én néhol hószállingózás is lehet, de karácsony első napján melegedés várható, helyenként 10-12 Celsius-fokig emelkedhet a hőmérséklet, és a hét második felében inkább esőre kell számítani - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálatnak az MTI-hez vasárnap eljuttatott országos, középtávú előrejelzéséből.
Ami lesz még a héten - szentségimádás minden mennyiségben!
Marika családlátogatásra megy néhány helyre Érden (most szerzett épp az egyik cigány családnak konyhabútorokat, azt is viszik). Csütörtökön délelőtt 9 órától 14 óráig szentségimádás a Szeretetláng kápolnában (közben szentmisével), délután pedig szentségimádás lesz az egész egyházmegyénkben (áldozócsütörtök), 17-19 óráig, közösségünk itt Törökbálinton a templomban a második órát vállalta - közben a közösségünk másik fele Alfa-kurzust tart másokkal együtt. Pénteken 19 órakor kezdődik a 40 órás szentségimádás az Isteni Szeretet közösség házában (pénteken zenélek és beszélek), szombaton Budapesten Országos Szeretetláng Találkozó (én is mondok egy rövid buzdítást), vasárnap délután pedig gyógyító összejövetel a Törökbálinton, ami szintén szentségimádással kezdődik - ezekről bővebben olvashattok a híreink menüpont alatt (rá lehet keresni a honlap jobb alsó részénél a keresőben is). Kalandra fel!
A legradikálisabb változás az emberiség történelmében
A mennyek országának valósága radikálisan megváltozott Jézus Krisztus mennybe menetelével, sőt – bár ez merész kijelentésnek tűnik -, még Isten belső élete is megváltozott, hiszen az Atya-Fiú-Szentháromság belső szeretetközösségébe - a Fiú megtestesülése, majd Jézus Krisztus győzelme által -, szétválaszthatatlanul és összekeverhetetlenül bekerült a tökéletes emberi természet is. Ennek hihetetlenül messze ható következményei lettek az emberiségre, s ezen belül a krisztus-hitű emberekre nézve.
Szeretetláng mesék - második történet...
...amelyben hőseink megtalálják és legyőzik az első fenevadat.
Író: Sípos (S) Gyula, rajzok: Gráfel Judit, mesélő: Hegedüsné Garda Éva
Levélcím, könyvrendelési lehetőség: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. Honlap: szeretetfoldje.hu Tel.: 06-30/33-88-245 Munkánkat támogatni lehet a Szeretet Földje Közhasznú Alapítványon keresztül, számlaszáma: 10700268-04975106-51100005
Jézus ajánlata
"Kövessetek engem, és én emberek halászává teszlek titeket!" (Mt 4,18–22)
Jézus ajánlata mindig jobb, mint amit mi gondoltunk magunknak...
Vezess Uram és segíts, hogy mindig a Te utadon járjunk! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Megint megsarcolták az Evangéliumi Testvérközösséget
Az Iványi Gábor vezette Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) egyszázalékos felajánlásainak több mint 40 százalékát inkasszálta a NAV és a Magyar Államkincstár, írja a Telex a MET közleménye alapján.
A plébánia halála
A városban furcsa gyászjelentés jelent meg a falakon és az újságokban: ”Mélységes fájdalommal adjuk hírül a Szent László plébánia halálát. A gyászszertartás vasárnap 10 órakor lesz.”
Az idei Szeretetláng Fesztivál főelőadójáról
Az olasz származású Justo Antonio Lofeudo Argentínában született. Ő a Legszentebb Eucharisztia Misszionáriusai szerzetesközösség egyik alapítója, az Örökimádás világszerte ismert apostola. Az Eucharisztia Misszionáriusai Közösség tevékenysége nyomán ma körülbelül 3000 örökimádó kápolna működik, gyakorlatilag minden kontinensen, és ebben Justo atyának nagy szerepe van. A portálokon több százezres nézettséget érnek el egyes videói.
Szétesés vagy szabadulás? - független állam lehet Skócia
2016. március 24-től független állam lehet Skócia, ha 2014 őszén a szavazók igennel voksolnak az Angliától való elszakadásra a népszavazáson - jelentette be vasárnap a skót miniszterelnök-helyettes.