A leállás bele van kódolva a rendszerbe
Egy nagyon érdekes cikk az Indexről az USA hanyatlásának okairól, a vétokráciáról, szerzője Felcsuti Balázs, közgazdász, egy amerikai biotechnológiai cég stratégiai igazgatója.
Szép új iszlám világ
Egykor, a II. Világháború kirobbanásának idején egy angol képviselő ezt írta Churchill-nek, a háborús kabinet vezetőjének: „a hitleri Németország egy hihetetlenül fiatal, férfias, dinamikus és erőszakos mozgalmat testesít meg, amely megállíthatatlanul nyomul előre, hogy elsöpörje a korhadó régi rendet; ezt állandóan szem előtt kell tartanunk, mert ebből fakad a nácik ereje és hatalma.” Elmondhatjuk, hogy ugyanaz a nagy szellemi erő, amely a XX. század elején a náci diktatúra képében gyötörte végig a világot, most a radikális iszlámban testesül meg.
Adventi igemagyarázat 22. nap. - Értelmes hit: Isten magyarázatot ad
Adventi elmélkedés-sorozat a napi igével, buzdítással és fohásszal - 22. nap, december 20. vasárnap. Beszél: Sipos Gyula Levélcím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. Missziós munkánkat támogatni lehet: Szeretet Földje Közhasznú Alapítvány, számlaszám: 10700268-04975106-51100005
Jézus példája
"Jézus kora hajnalban felkelt, kiment (a házból), elment egy elhagyatott helyre, és ott imádkozott." (Mk 1,29–39)
Jézus is imádkozott, hogy eleven kapcsolatban maradjon az Atyával - nekünk is ezt kell tennünk...
Drága Istenünk, ajándékozz meg minket a buzgó, kitartó és benned elmélyedő ima ajándékával! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
13 hónapja folyamatosan dőlnek meg hőmérséklet rekordok - röviden
Az Európai Unió Copernicus klímaváltozás-figyelő szolgálata a közelmúltban jelentette be: a 2024. júniusi globális átlaghőmérséklet csúcsot döntött, a mérések kezdete óta nem volt ilyen forró a hónap. Ez egyben azt is jelenti, hogy zsinórban a 13. alkalommal dőlt meg a havi átlag rekordja. A júniusi globális átlag 1,5 Celsius-fokkal, a 2023 júliusától 2024 júniusáig tartó periódus globális átlaghőmérséklete pedig 1,64 Celsius-fokkal haladta meg az iparosodás előtti szintet.
A pápa követe az Oroszországba hurcolt gyerekekért próbál közbenjárni Moszkvában
Matteo Zuppi olasz bíboros az ukrajnai békekötés érdekében utazott ismét Moszkvába Ferenc pápa megbízásából október 14-én, hétfőn. Egyik legfontosabb küldetése közbenjárni annak érdekében, hogy a szüleiktől elszakított ukrán gyerekek újra családjukkal lehessenek.
A vallásoknak reagálniuk kell a vallási terrorizmus terjedésére
A Capitólium téren tartott ünnepélyes szertartással véget a vallási vezetők római béketalálkozója. Andrea Riccardi, az eseményt szervező Sant'Egidio közösség alapítója a sajtó képviselőinek elmondta: 60 országból több mint tízezren vettek részt a háromnapos találkozó rendezvényein és külön örömmel tölti el, hogy sok fiatal is eljött.
Közelről
Szombaton a Szeretetláng Fesztiválról hazafelé bementünk bevásárolni egy budaörsi bevásárlóközpontba. Ott láttam két legfeljebb huszonéves vékony fiút, akik elveszetten kóvályogtak ott. Megkérdeztem, mit keresnek, mire tört angolsággal kérdezték, hol lehet itt cigarettát kapni? Hogyan magyarázzam el én, aki szintén nem tudok angolul, hogy itt nem lehet kapni cigarettát? Aztán beálltak a pénztár elé négy darab kis csokoládéval – később kiderült, hogy Szíriából jöttek, négyen vannak – és mutatták a pénzüket a pénztárosnak: néhány tíz forint apróban…
A szabadító Jézus
"Még a tisztátalan lelkeknek is parancsol, és azok engedelmeskednek neki!" (Mk 1,21–28)
A gonosz lelkek manipulálhatják gondolatainkat, érzelmeinket és vágyainkat és befolyást szerezhetnek életünk felett...
Tisztíts meg Uram, és tiszta leszek, mert benned bízom! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Adventi igemagyarázat 21. nap - a szent és hitetlen pap
Adventi elmélkedés-sorozat a napi igével, buzdítással és fohásszal - 21. nap, december 19. szombat. Beszél: Sipos Gyula Levélcím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. Missziós munkánkat támogatni lehet: Szeretet Földje Közhasznú Alapítvány, számlaszám: 10700268-04975106-51100005
CNN: Az oroszok meg akartak ölni egy német fegyvergyárost
Az amerikai hírszerzés a CNN cikke szerint idén fedezte fel, hogy az orosz kormány merényletet tervez egy német fegyvergyár vezetője ellen. A terv egy szabotázssorozat része, amellyel az oroszok az Ukrajnába irányuló fegyverszállítás lassítását szeretnék elérni. A lap amerikai és nyugat-európai hírszerzési forrásokra hivatkozva azt írja, hogy az oroszok Armin Pappergert, a Rheinmetall nagyhatalmú vezetőjét szerették volna megölni. Erről tájékoztatták a német titkosszolgálatokat, akik megakadályozták a támadást.