Szolgálati közlemény

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2024. július 03. szerda

A törökbálinti Szeretetláng kápolna és közösségi házban csütörtök reggel néhány napos karbantartási és felújítási munkák lesznek, ez idő alatt zárva tartunk. (A csütörtöki szentségimádás sem lesz megtartva.) Megértéseteket köszönjük!

Hogyan imádkozzuk a rózsafüzért? – Tíz tanács Szent II. János Pál pápától

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2024. október 10. csütörtök

Szent II. János Pál pápa 2002. október 16-i keltezéssel adta ki Rosarium Virginis Mariae kezdetű, a rózsafüzérről szóló apostoli levelét. Ebben gyakorlati tanácsokat fogalmaz meg a rózsafüzér imádkozásának módjával kapcsolatban. A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye honlapján az apostoli levél alapján közzétettek egy összeállítást a rózsafüzér imádkozásáról, melyet az alábbiakban olvashatnak.

A Magyar Bioetikai Társaság nyilatkozata az „eutanázia” és a túlbuzgó gyógyítás elutasításáról

Kategória: Uncategorised
Megjelent: 2013. szeptember 28. szombat

"A Magyar Bioetikai Társaság a haldokló, beteg ember életének és méltóságának tiszteletben tartása és védelme érdekében – elismerve, hogy az emberi élet elidegeníthetetlen és sérthetetlen, alapvető, örök érték, amely nem pusztán személyes, hanem közösségi érték is – a következő nyilatkozatot teszi közzé:

Végvár

Kategória: Eheti
Megjelent: 2015. május 25. hétfő

Az ír népszavazással egy újabb bástya omlott össze – ismerjük ezt mi, volt már ilyen a mi történelmünkben is bőven. A nagy keleti népvándorlás idején, a tatár horda beözönlésekor -, csatát álltunk, buktunk, de utána újra felálltunk. Aztán jöttek a törökök és küzdöttünk, ahogy tudtunk. Olykor pénz nélkül, utánpótlás nélkül, de mégis kitartva, vezetőinktől elhagyatva… és aztán a Habsburgok, a németek, a szovjetek… és passzív rezisztencia, és legvidámabb barakk… és ezt mind túléltük. És most itt az új keleti népvándorlás, délről a muszlim hódítók, nyugatról az újpogányság – ismerős helyzet, évszázadok óta ismerős!

Adventi igemagyarázat 7. nap - Isten országának radikális jelei

Kategória: videók
Megjelent: 2020. december 04. péntek

Adventi elmélkedés-sorozat a napi igével, buzdítással és fohásszal - 7. nap, december 5. szombat. Beszél: Sipos Gyula Levélcím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. Missziós munkánkat támogatni lehet: Szeretet Földje Közhasznú Alapítvány, számlaszám: 10700268-04975106-51100005

Üdvözlégy, kegyelemmel teljes

Kategória: A mai napra
Megjelent: 2023. december 24. vasárnap

„Üdvözlégy, kegyelemmel teljes! Az Úr veled van! Áldottabb vagy te minden asszonynál!” (Lk 1,26-38)
Áldott, aki az Úr nevében jő, aki a kapu, amin keresztül Isten Fia belépett a világba...
Üdvözlégy Mária, kegyelemmel teljes, az Úr van teveled... könyörögj értünk bűnösökért... ámen.   (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult

Heti könyvajánló: Magyar jelenség - hazánk a hit, remény és szeretet fényében

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2024. július 02. kedd

Ez egy optimista könyv .
Nem kerget illúziókat, nem akar haszontalan emberi fantáziákra építeni. Sőt, épp ellenkezőleg, nagyon komolyan igyekszik számot vetni hazánk jelenlegi morális, társadalmi állapotával, gazdasági vagy épp kulturális és vallási helyzetével  - és mégis bizakodó, nem oktalanul. Ez a könyv azért született meg, hogy jól megalapozott reményt keltsen minden olvasóban.

Félbeszakította a misét a pap, mert a haragosa megjelent a templomban

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2024. október 09. szerda

Rögtön felvetődik a kérdés: lehet-e, szabad-e ilyet csinálni egy papnak? De nézzük először a történetet: Egy múlt vasárnap tartott gyászmisét (!) a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Szatmárcsekén a misét celebráló Dobai Barnabás Ottó atya abbahagyta, amikor a falu egyik híve megjelent a templomban. A pap nem kertelt, felszólította a férfit, Haga Ferencet, hogy ne menjen be, hagyja el a templomot, ellenkező esetben véget vet a misének. Minderről videófelvétel is készült, amit a pap által elüldözni kívánt Haga Ferenc készített.

Pünkösd, vagy látványpékség?

Kategória: Eheti
Megjelent: 2015. május 18. hétfő

Ha csak végiggondolom, milyen radikális fordulatot kellett végrehajtani az első tanítványoknak – ami felülírta egész szokásrendjüket, vallási életüket, társadalmi helyzetüket, identitásukat -, megrémülök. A Szentlélek nélkül ez sohasem sikerülhetett volna, de még így is… Nézzünk néhány egyszerű, rémítő dolgot.

Az űrből is látható Velence süllyedése

Kategória: Uncategorised
Megjelent: 2013. szeptember 28. szombat

Az olasz Padua Egyetem kutatói a legfrissebb műholdas adatok alapján megállapították, hogy Velence, a tengerre épített város a vártnál gyorsabban süllyed. A friss adatokból a kutatók azt is kiolvashatták, hogy a süllyedésnek milyen természetes és emberi okai lehetnek.

Adventi igemagyarázat 6. nap - "Hiszitek, hogy meg tudom ezt tenni?"

Kategória: videók
Megjelent: 2020. december 03. csütörtök

Adventi elmélkedés-sorozat a napi igével, buzdítással és fohásszal - 6. nap, december 4. péntek. Beszél: Sipos Gyula Levélcím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. Missziós munkánkat támogatni lehet: Szeretet Földje Közhasznú Alapítvány, számlaszám: 10700268-04975106-51100005