Felfüggesztett halálbüntetések - röviden
Felfüggesztette a szövetségi halálos ítéletek végrehajtását Merrick Garland amerikai igazságügyi miniszter, amíg felülvizsgálják a halálbüntetések alkalmazására vonatkozó eljárásrendet, írja az MTI. Garland szerint komoly aggályok merültek fel a halálbüntetés alkalmazásával kapcsolatban: sok esetben tévesen alkalmazták a halálbüntetést és aránytalanul sok afroamerikait ítéltek halálra.
Yves Congar: Az egyház igazi értelméért
Minden közvéleménykutatás, mely azt szeretné megtudni, hogyan látják az emberek az egyházat, érdekes, ugyanakkor kiábrándító eredményekre vezet: érdekes, mint minden dokumentációs adat; kiábrándító, mert egyáltalán nem érinti a lényeget.
Örökségünk a béke
„Békességet hagyok rátok. Az én békémet adom nektek. Nem úgy adom, ahogy a világ adja nektek." (Jn 14,27–31a)
Isten békéje felülmúl mindent és megőriz az örök életre.
A Te békédet add meg nekünk Uram, hogy veled lehessünk mindig! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Megfontolandó a hőmérsékletről, röviden
A vágatlan fű 19.5°c-on tartja a földet. A 10 cm-en levágott fű 24.5°c-on tartja a talaj hőmérsékletét. A meztelen padló, föld, beton a nyár közepén több mint 40°C-ra emelkedik...
Tarnóczi Mária: A kereszténység megélése változó világunkban
Az tapasztaljuk, hogy az emberek magányosak zaklatottak, bizonytalannak érzik magukat. Természetesen a globalizáció, a háború a társadalmi változások, infláció mind-mind hozzájárul a bennünk lévő nyugtalansághoz. Nem tudjuk mit hoz a holnap tudjuk-e mit tegyünk, ha váratlan dolog jön közbe talán nem érezzük a bennünk lévő erőt a küzdelemhez. Isten iránt nem elég erős a bizalmunk. Várnánk, hogy egyházunk segítsen az élet bonyolultságában eligazodni, de azt látjuk, hogy az Egyházban is problémák vannak.
A legtöbb, mi adható
"S a Vigasztaló, a Szentlélek, akit majd a nevemben küld az Atya, megtanít titeket mindenre, és eszetekbe juttatja mindazt, amit mondtam nektek.” (Jn 14,21–26)
Isten mindig a legtöbbet akarja adni nekünk, amit csak adhat.
Jöjj Szentlélek, tölts el minket, taníts minket! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Szomorú hír - már a metodisták is - röviden
A héten megrendezett brit Metodista Konferencia megszavazta az együttélés és a melegházasságok elfogadását, illetve azok celebrálását, annak ellenére, hogy ezek szembe mennek a házasságról és a szexualitásról szóló bibliai hitelveiknek. A helyi metodista zsinatok már 29–1 arányban támogatták a házasságot érintő változtatást, a szerdai szavazás döntötte el véglegesen a kérdést, ahol 254–46 arányban voksoltak a melegházasságok elfogadására.
Egy reményt keltő felmérés a felnövekvő generációról
A kutatások szerint a mai fiatalok példamutatóbb életet élhetnek, mint korábban bármelyik ismert generáció tagjai valaha, a Z generáció képviselői ugyanis a dohányzásra, a kábítószerekre, a bulizásra és a szexuális együttlétekre is nagyobb számban mondanak nemet.
Ne félj, nem ítéllek el...
Július 7-10-ig újra megrendezésre kerül a „Ne félj, nem ítéllek el!” lelkigyakorlat, amelyen évek óta sok-sok résztvevő élt meg gyógyulást, megbocsátást, újrakezdést az abortusz vagy magzatvesztés után. Gyógyulhat:
Isten békéje
„Ne nyugtalankodjék a szívetek!" (Jn 14,1–12)
Isten békéje a szívünkben elrendez mindent.
Jöjj Szentlélek, Békesség Lelke, gyógyítsd meg szívünk sebeit! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Vianney Szent János az alázatosságról - röviden
"Az alázatos ember esetében páratlan dolgot látunk. Mintha megfordulnának a dolgok. Mivel alázatban teljesen kiszolgáltatja magát Istennek, ezért Isten is kiszolgáltatja magát neki, és megteszi az ember akaratát. Szinte az ember uralmat vesz Isten fölött, de előtte az ember hagyta, hogy Isten uralmat vegyen fölötte." (Vianney Szent János)