Ferenc pápa: Ne zárjuk be Istent saját sémáinkba, ne csináljunk magunknak tetsző Istent!
A Szentatya december 11-én, advent harmadik vasárnapján a napi evangéliumból kiindulva arra biztatta a déli Úrangyala elimádkozására egybegyűlt híveket, hogy vizsgálják felülről az Istenről és felebarátaikról kialakított képüket, és vessék el merev sémáikat és előítéleteiket. Ferenc pápa teljes beszédének fordítását közöljük.
Hitetlenség helyett a hit útjára lépve...
"Hogyan hihetnétek ti, akik egymást dicsőítitek, de nem keresitek azt a dicsőséget, amely Istentől származik?" (Jn 5,31–47)
Jézus a szívünkre beszél, hogy Istent keressük és az Ő igazságát...
Segíts Uram, hogy az önszeretettől az Isten- és emberszeretet felé tudjak fordulni! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Kezdődik a pünkösdi kilenced
Ma kezdődik a pünkösdi kilenced, Törökbálinton a katolikus templomban minden este 18.30-tól 20 óráig van közös Szentlélekváró alkalom. Az ennek keretében mondott rövid elmélkedés-sorozatot - Mit cselekedtek a tanítványok a felső teremben - esténként felteszem a honlapunkra is...
Templom épül Boldog Brenner János tiszteletére vértanúsága helyén
Vértanúságának helyén, Szentgotthárd Zsida városrészében templomot építtet a Szombathelyi Egyházmegye Boldog Brenner János tiszteletére – jelentette be december 10-én Székely János. A megyéspüspök minderről a hagyományos, Boldog Brenner János halálának évfordulóján tett zarándoklat végén beszélt Szentgotthárdon.
Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén
„Üdvöz légy, kegyelemmel teljes! Az Úr veled van! Áldottabb vagy te minden asszonynál!” (Lk 1,26–38)
Vele az Úr, veled az Úr, velünk az Úr - mitől félnénk?
Ó áldott Szűz, ó áldott Anya, könyörögj érettünk! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Covid-árvák megsegítésére létrejött alapítvány...
800 gyermek lett árva a koronavírus miatt, őket segítő alapítványt indított Áder János feleségével. Az államfő három hete jelentette be egy interjúban, hogy feleségével, Herczegh Anitával egy alapítványt szeretnének létrehozni, aminek célja, hogy a koronavírus-járvány miatt árván vagy félárván maradt gyermekeket segítse a jövőben.
Adventi elmélkedés 3.: Az ajándékhoz nem kell pénz
A négy elmélkedést Réffy Júlia, a Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesület tagja írta. Alább a harmadik heti rész olvasható:
Adj erőt, Uram...
„Uram! Nincs emberem, aki levinne a fürdőbe, amikor mozgásba jön a víz." (Jn 5,1–16)
Lélekben, imádsággal, szavainkkal, beszélgetéseinkkel, és tetteinkkel is segítenünk kell a bajba jutottakon.
Óvj meg Uram attól, hogy a nehézségek bezáerkózó és önző lelkűvé tegyenek! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Háború, vagy béke? - cikkek és ima
Putyin hódítani akar, kényszersorozások a megszállt területeken, kísérlet az ukrán identitás eltörlésére - cikkek + ima:
Május 20-ig még lehet - 1% felajánlás, 100% segítség!
Tevékenységünk csak akkor lehet sikeres, ha támogatókat tudunk találni, akik egyet értenek céljainkkal. Ezért kérjünk most Önt is, hogy támogassa adója 1%-val a Szeretet Földje Közhasznú Alapítványt, hogy Magyarország valóban a Szeretet földje lehessen! Az adatok, amit fel kell írni:
A kedvezményezett neve: Szeretet Földje Közhasznú Alapítvány
A kedvezményezett adószáma: 18684319-1-13
Hálásan köszönjük segítségét (és imádkozunk jótevőinkért)!
Imával és szeretettel: Sipos Gyula
A hitünk növekedéséért
"Jézus ezt mondta: Hacsak jeleket és csodákat nem láttok, nem hisztek.” (Jn 4,43–54)
Akkor járunk helyes úton, ha ez az időszak a mélyebb hithez vezet minket.
Uram én hiszek, segíts az én hitetlenségemen! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult