Három jó kérdés nehéz betgséggel küzdőknek
Olykor tanácstalanok vagyunk, mit mondjunk egy nehéz, talán halálos betegséggel küzdő embernek. Önkéntelenül is megbánthatjuk őket, érzéketlennek vagy okoskodónak tűnhetünk...
Menny és pokol
"Aki hisz és megkeresztelkedik, az üdvözül, aki nem hisz, az elkárhozik." (Mk 16,15–18)
Súlyos szavak ezek, mégis komolyan kell vennünk, hiszen Jézus értünk adta életét, hogy megmeneküljünk.
Kihez mehetnénk Uram? Az örök élet igéi nálad vannak! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Negyven év után megszűnik a Budapesti Tavaszi Fesztivál?
Megszűnik az eddig ismert formájában a Budapesti Tavaszi Fesztivál (BTF) – Káel Csaba, a Müpa vezérigazgatója, a BTF eddigi állami szervezője a múlt héten tájékoztatott, hogy a kormány nem újítja meg a fesztivál szervezéséről három éve aláírt szerződést, az idei évtől kivonul a fővárosi rendezvénysorozat finanszírozásából. Az is kiderült, hogy a kormány terveiben két új fővárosi fesztivál szerepel...
A járvány és a hitéleti aktivitás
A Liverpool Hope University és a Keresztény Oktatást Kutató Nemzeti Intézet (NICER) kutatása szerint a vasárnapi istentiszteleteken való részvétel már „kevésbé prioritás” a felmérésben részt vevő családok számára, de a hit otthoni gyakorlása talán fontosabbá vált, mint korábban.
Gyógyítás és szabadítás
"Hatalmat is adott nekik a betegek gyógyítására és az ördögűzésre." (Mk 3,13–19)
Jézus Krisztusé minden hatalom a mennyben és a földön - és Ő ezt megosztja velünk, a Szeretet szolgálatára.
Tisztíts meg Uram, és tiszta leszek, gyógyíts meg, mert Tiéd vagyok! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Egy jó hír az USA-ból, röviden
Az Egyesült Államok pénteken hivatalosan visszatért a 2015-ös párizsi klímamegállapodáshoz – írta meg az MTI. Donald Trump előző amerikai elnök 2017-ben jelentette be, hogy kilépteti országát a egyezményből, azzal érvelve, hogy a megállapodás túl sok terhet ró az amerikai gazdaságra...
Ferenc pápa felhívása: Az Úr térítse meg a még mindig háborút akaró emberek szívét!
November 15-én a háború kezdete óta az egyik legsúlyosabb rakétatámadás érte Ukrajnát, melynek során több mint 90 rakétát és manőverező robot-repülőgépet lőttek ki az oroszok ukrán célpontokra, amelyek első sorban a lakosságot ellátó infrastruktúrát célozták. Ferenc pápa a polgári lakosság szenvedését tovább növelő támadásra reagálva felhívással fordult a november 16-i katekézist követően. A Szentatya felhívása az általános kihallgatás végén:
Jézus megérintése
"Sokakat meggyógyított ugyanis, és aki valami bajban szenvedett, mind ott tolongott körülötte, hogy legalább megérinthesse." (Mk 3,7–12)
Jézust megérinthetjük a szívünkben, imában, az Igében és az Eucharisztiában...
Gyógyíts meg Uram, és meggyógyulok, tisztíts meg, és megtisztulok... ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Caroline Farrow levele
"Kedves Barátaim!
Szeretném mindnyájuknak megköszönni, hogy kiállnak ma mellettem a budapesti brit nagykövetség előtt. Az Egyesült Királyság korábban a szólásszabadság bástyájaként volt ismert, de mint tudják, ma már csupán azért is büntetőjogi vád alá helyezhetnek valakit, mert kimondja a férfiakról és a nőkről igazságot.
A Fülöp-szigeteki egyház Szent Józsefnek ajánlja föl az országot
A Fülöp-szigeteki püspökök arra készülnek, hogy ünnepélyes szertartás keretében Szent József védelmébe ajánlják az országot a szent május 1-i ünnepén.
Állj ki középre
"Jézus felszólította a béna kezű embert: Állj ide középre!” (Mk 3,1–6)
Állj ki, hogy Isten megmutathassa rajtad kegyelmét és szeretetét.
Itt vagyok Uram, minden úgy legyen, ahogy Te akarod! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult