Egy keresztény aktivista zaklatása
Caroline Farrow-t, a keresztény családi értékek egyik legbátrabb védelmezőjét ismét radikális aktivisták támadják, és ezúttal le is tartóztatták. Miközben vacsorát készített, a rendőrök bementek az otthonába, gyermekei szeme láttára letartóztatták, megsértették, és elkobozták családja összes elektronikai eszközét. Mindezt végrehajtási parancs nélkül tették.
Nagylelkű és odaadó szeretettel
„Bizony, mondom nektek, ez a szegény özvegy többet dobott be, mint bárki más. A többiek ugyanis abból adakoztak, amiben bővelkednek, ez azonban mindent odaadott, ami szegénységéből telt: egész megélhetését.” (Lk 21,1–4)
Isten látja a szándékot is, nem csak a tettet.
Tiéd vagyunk Uram, és mindenünk, amink van, mert Tőled kaptuk és Hozzád megyünk! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Alaptörvény módosító javaslat a családról - röviden
Az igazságügyi miniszter által jegyzett törvényjavaslat alapján: Alaptörvény L) cikk (1) bekezdése: Magyarország védi a házasság intézményét mint egy férfi és egy nő között, önkéntes elhatározás alapján létrejött életközösséget, valamint a családot mint a nemzet fennmaradásának alapját. A családi kapcsolat alapja a házasság, illetve a szülő-gyermek viszony. Az anya nő, az apa férfi.
Jézusról nevezett Avilai Nagy Szent Teréz szűz és egyháztanító
Nagy Szent Terézre, kora és minden idők egyik legnagyobb misztikusára, a kármelita rend megújítójára emlékezünk liturgikus emléknapján, október 15-én.
Jézus irgalmas szeretete
"Jézus, emlékezzél meg rólam, amikor országodba érkezel. Ő ezt válaszolta neki: Bizony mondom neked, még ma velem leszel a paradicsomban.” (Lk 23,35–43)
Jézus még a keresztfán, a legnagyobb kínok között is irgalmat gyakorol.
Könyörülj rajtunk Urunk, mert vétkeztünk ellened! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
A püspöki konferencia közleménye
A rábízottakért érzett felelősségtől vezérelve a Covid-19-járványhelyzet alakulása miatt, figyelembe véve a járványügyi szakemberek véleményét, Egyházunk sajátosságait szem előtt tartva visszavonásig a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia a mellékelt közleményt adta ki:
A halloween szellemi gyökereiről
"Az utóbbi években – nyugati, leginkább angolszász-kelta hatásra – hazánkban is kezd mind jobban elterjedni a halloween kultusz. Újabb óriási pénzkereseti lehetőség a kereskedelemnek, nem csoda, hogy ezerrel nyomják tele a boltok polcait ilyenkor töklámpásos dekorációkkal és most már horrorisztikus jelmezekkel is. Sírtolvaj már kilencezerért kapható webboltban!
Örök élet, de hol?
"Isten azonban nem a holtaké, hanem az élőké, hiszen mindenki érte él.” (Lk 20,27–40)
Örök életünk van, de hogy ezt hol töltjük el, az nem mindegy...
Keltsd életre halódó életünket Urunk, hogy benned éljünk most és mindörökké! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Egy Nobel-díjas vallomása Istenről
2022-ben a fizikai Nobel-díjat (megosztva) Anton Zeilinger kvantumfizikus kapta, aki tudományának történetéről is rendszeresen nyilatkozik a szélesebb közönségnek, és a valláshoz fűződő viszonyáról is készségesen beszél. A napokban a Die Furche című osztrák hetilapnak adott interjújából idézünk a budapesti Vigilia bejegyzése nyomán:
Elhunyt Kovács Gábor pap költő, a karizmatikus megújulás egyik oszlopa
Életének 81., áldozópapságának 52. évében, 2020. november 6-án visszaadta lelkét Teremtőjének Kovács Gábor pap költő – tájékoztatta szerkesztőségünket Depaula Flavio, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye érseki titkára. Kovács Gábor Sillye Jenő szerzőtársa volt, és többek között három nagyobb lélegzetű alkotás – Perzsa oratórium, Kristályóriás, Jöjj, Lángoló! – szövegkönyvírója.
Milyen a templomunk?
„Írva van: Az én házam az imádság háza. Ti pedig rablóbarlanggá tettétek.” ( Lk 19,45–48)
Amilen a szívünk, olyan a házunk...
Istenünk, óvj meg minket a haszonleséstől és tanításaid félremagyarázásától! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult