Ferenc pápa válaszai a lemondásáról kérdezőknek
Augusztus 29-én indult vissza a Szentatya Kanadából Rómába egyhetes apostoli útját, „bűnbánati zarándoklatát” lezárva. Szokásához híven most is lehetőséget nyújtott arra, hogy az újságírók kérdéseket tegyenek fel neki a repülőgépen. Ezekből emeltük ki a lemondásával kapcsolatos kérdéseket és válaszokat:
Értünk szentelt Isten
"És értük szentelem magamat, hogy ők is megszentelődjenek az igazságban.” (Jn 17,11b–19)
Isten Fia értünk szenteli, azaz értünk egészen elkülöníti magát - ki foghatja fel ennek a szeretetnek teljes mélységét és magasságát?
Istenem segíts, hogy mi pedig szeretetből egészen neked tudjuk szentelni magunkat! Ámen. (S)
A Mol fertőtlenítőt fejlesztett ki... - röviden
...és Almásfüzitőn elkezdték a fertőtlenítőgyártást. A kész fertőtlenítő jó tárgyakra és az emberi bőrre is. A fertőtlenítőket előbb közlekedési vállalatoknak adják, majd a kiskereskedelembe juttatják el. Napi 50 ezer litert termelnek, Ratatics szerint ez elég lesz a következő egy hónapban az egész ország ellátására.
Ferenc pápa vasárnap délben: A birtoklási vágy függőséget okoz, tönkreteszi az embert!
Július 31-én a Szentatya mintegy tizenkétezer zarándok jelentlétében imádkozta el a vasárnap déli Úrangyalát. Miután elmélkedett a kapzsiságról szóló evangéliumról, többe között tárgyalásokat és békét sürgetett Ukrajnában, és köszöntötte jezsuita rendtársait Szent Ignác ünnepén. Ferenc pápa teljes beszédének fordítását közreadjuk.
Mi a feladatunk?
"Én megdicsőítettelek téged a földön. A feladatot, amelyet rám bíztál, teljesítettem." (Jn 17,1–11a)
Azzal dicsőítjük meg Istent, ha megtesszük mindazt, amit a Szeretet kér tőlünk.
Istenem segíts, hogy megértsük, mi a feledatunk itt a földön, és teljesíthessük akaratodat! Ámen. (S)
Ma délben közös ima Ferenc pápával
Ma délben 12 órától Ferenc pápa a Mi Atyánk imádság közös elmondására hív minden keresztényt a világjárvány ellen.
Drága Istenünk! Add, hogy ez a világjárvány életünk átgondolására, bűnbánatra és megújulásra vezessen minket, közösségeinket, egyházunkat és hazákat, és az egész világot is! Add, hogy eljöjjön közénk a Te országod, a békesség és a szeretet, az igazság és igazságosság országa! Ámen. Miatyánk...
35 millió dolláros vidámparkot épített a fogyatékkal élők számára
Gordon Hartmannak megszakadt a szíve, amikor egy családi nyaralás során végignézte, hogy 12 éves lánya nem tud barátokat szerezni egy uszodában. Lánya, Morgan autista, és kognitív és fizikai speciális szükségletekkel született.
Elkezdett keresni egy olyan befogadó nyilvános helyet, ahol mindenki jól szórakozhat. Amikor nem talált ilyen helyet, úgy döntött, hogy maga épít egyet.
Bízzatok!
"Mindezt azért mondtam nektek, hogy békességet találjatok bennem. A világban üldözést szenvedtek; de bízzatok! Én legyőztem a világot.” (Jn 16,29–33)
Vajon éljük-e annyira a kereszténységünket, hogy az már a világ ellenállásával találkozzon?
Ments meg minket Uram a rossz kompromisszumoktól és a megalkuvásoktól, és add meg nekünk a Te békédet! Ámen. (S)
Emberkereskedelem Magyarországon
Világszerte körülbelül 40 millió, Magyarországon több tízezer áldozata van az emberkereskedelemnek, ezzel pedig a leginkább érintett európai államok között szerepelünk. A szexuális, munkacélú és egyéb jellegű kizsákmányolás a mélyszegénységben élő, illetve szociális intézményben felnevelt gyermekeket, a hátrányos helyzetű felnőtteket és a fogyatékkal élőket veszélyezteti leginkább.
Elhalasztják az Olimpiát - röviden
A koronavírus-járvány miatt nem rendezik meg 2020. nyarán (július 24. – augusztus 9.), az eredeti időpontban az olimpiai játékokat, jelentette be a Nemzetközi Olimpiai Bizottság. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) úgy döntött, hogy elhalasztja a tokiói nyári olimpiát és paralimpiát, legkésőbb 2021-ben azonban megrendezik a játékokat...
Erő a magasból
"Én majd elküldöm nektek azt, amit Atyám ígért. Ti csak maradjatok a városban, amíg el nem tölt az erő benneteket a magasságból." (Lk 24, 46-53)
A türelmes és kitartó imádság mindig kiesdi a kegyelmet Istentől.
Jöjj Szentlélek a Te erőddel, hogy győzelmes életet élhessünk, Isten dicsőségére és az emberek javára! Ámen. (S)