Dőlnek a melegrekordok
Országos átlagban vasárnap 24 fok körül volt a hőmérséklet a legmelegebb órákban. Az Országos Meteorológiai Szolgálat közlése szerint ez azt jelenti: legalább 10 fokkal melegebb volt az ilyenkor megszokottnál. Ráadásul több melegrekord is megdőlt:
Pünkösd – A húsvéti időszak megkoronázása
Pünkösd a húsvét után a legrégebbi, a harmadik legnagyobb keresztény ünnep, amely idén június 5-re esik.
Isten tanácsai és az emberi szokások
"Az Isten parancsait nem tartjátok meg, de az emberi hagyományokhoz ragaszkodtok." (Mk 7,1–13)
Az Ige egy kultúrában testesült meg, mindmáig formálja a kultúrákat és csak a kultúránkon keresztül tudjuk értelmezni. Vigyáznunk kell azonban, nehogy a folyamat megforduljon, és az emberi kultúránk akarja Istent a maga képére és hasonlatosságára formálni, hiszen ez a vágy már a sátán ősbűnében is ott munkált.
Az önzéstől és képmutatástól ments meg Uram, minket! Ámen. (S)
Halloween helyett HOLY-WIN!
Budapesten, a VIII. kerületben szentmise, missziós menet, dicsőítő szentségimádás október 31-én, hét helyszínnel. Program:
A világ legokosabb nemzetei
A Vouchercloud felmérést készített és rangsorolta a világ 25 legjobb országát intelligencia alapján. A kutatókat érdekelte, mely társadalmak vitték előbbre leginkább a civilizáció fejlődését. Országonként összeszámolták az elnyert Nobel-díjakat, felmérték a jelenlegi átlagos IQ-szintet, és összehasonlították az iskolai eredményeket.
Jézus gyógyító szeretete
"Aki csak megérintette, meggyógyult." (Mk 6,53–56)
Ha a világ egyre betegebb, az azért van, mert egyre távolabb vagyunk Jézustól. Bárcsak tudnánk megérinteni Jézust, bárcsak hittel megérintenénk Őt!
Drága Istenem, végy föl arra a sziklára, amire magamtól nem tudok feljutni! Kérlek gyógyíts meg, szabadíts meg, hogy egészen a Tiéd legyek! Ámen. (S)
Mennyi pénzt költ hazánk a szegények segélyeire - röviden
Az ide tartozó ellátásokra szánt teljes évi költségvetési összeg a 2015-ben mért 140 milliárd forint körül kell mozognia, legfeljebb csökkent valamennyit. Itt egy kis segítség az elképzeléséhez: a Forbes becslése szerint Mészáros Lőrinc 2018-ban, egyetlen év alatt 275,6 milliárd forinttal növelte vagyonát, ami azt jelenti, hogy Magyarország leggazdagabb embere kétszer annyi pénzt keresett tavaly, mint amennyibe Magyarország teljes segélyezési rendszere került. (index.hu)
Látászavart okozó betegségek és tüneteik
A legfontosabb látászavart okozó, nem szemészeti eredetű betegségcsoportokat prof. dr. Holló Gábor, a Szemészeti Központ szemész szakorvosa, glaukómaspecialistája ismerteti.
Többszáz pedofilt letartóztattak, 23 gyereket kiszabadítottak
Összehangolt intézkedéssel a világ 38 országában több száz pedofilt tartóztattak le, és felszámolták a gyermekpornográfiát árusító hálózatukat - jelentették be szerdán az amerikai, dél-koreai és brit hatóságok.
Éjjeli fordulat
„Mester – válaszolta Simon – egész éjszaka fáradoztunk, s nem fogtunk semmit, de a te szavadra kivetem a hálót.” ( Lk 5,1–11)
Az Istennek való engedelmesség végül mindig meghozza gyümölcsét (megtelik a háló hallal, Péter pedig bűnbánatot tart). De eszünkbe juthat Jézus példabeszéde is a várakozó okos és balga szüzekről: "Éjfélkor kiáltás hallatszott: Imhol jő a Vőlegény..."
Drága Istenünk! Add, hogy akaratodat mindenkor felismerjük és teljesítsük, Téged mindenkor és mindenben megdicsőítsünk Jézus Krisztus, a Te Fiad által! Ámen. (S)
Thomas Merton az Isten és a teremtmények szeretetéről
„Nem igaz, hogy a szentek és a nagy szemlélődők sohasem vették észre a teremtményeket, hogy nem értették meg és nem értékelték a világot s a benne élő embereket...