Vezető halálokok, röviden
Sokáig aszív- és érrendszeri betegségek voltak a vezető halálokok - a legfejlettebb országokban azonban már olyan sikeresen gyógyítják ezeket, hogy a megnőtt túlélési esély miatt a rákos megbetegedések váltak a vezető halálokká. Néhány évtizeden belül vlószínűleg globálisan is csökken a szív-és érrendszeri halálokok száma és első helyre kerül a rák...
Mirjana a jövővel kapcsolatos tudásáról
A medjugojei látnok Mirjana egy hivatalos írásában így nyilatkozott a jövővel kapcsolatos tudásáról: „A Szűzanya sok olyan dolgot mondott nekem, amit még nem árulhatok el. Csak sejteni tudom, mit hoz a jövő, de arra utaló jeleket látok, hogy az események már mozgásban vannak”.
A Szentlélek erejében
"Ő majd Szentlélekkel és tűzzel fog titeket megkeresztelni." (Lk 3,15–16.21–22)
A Teremtő Lélek, a Védőügyvéd, a Szeretet Lelke, a Bátorító és Vigasztaló nélkül nincs valódi Isten-kapcsolat, nélküle minden teológia csak okoskodás, és szeretetünk sem tud túlcsordulni önzésünkön. A Szentlélek nélkül nincs valódi kibontakozás, fejlődés és beteljesedés, nincs távlat, nincs valódi Élet.
Drága Istenünk, járj át minket az Élet tüzével, hogy - ahogy megígérted -, életünk legyen, és bőségben legyen! Ámen. (S)
„Szépirodalmi pályázat Árpád-házi Szent Erzsébet életéről”
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia a Katolikus Kulturális Hetek programsorozat keretében vers és novella író pályázatot hirdet „Szépirodalmi pályázat Árpád-házi Szent Erzsébet életéről” címmel. A pályázat célja, hogy a résztvevők a szépirodalom eszközeivel bemutassák Egyházunk példaadó szentje, Árpád-házi Szent Erzsébet életét, tetteit, csodáit. Témajavaslatok:
Feszülő ellentmondások - L. Ritók Nóra írása
"Azt hiszem, most meg tudom fogalmazni, miért nem jó vonal a Belügyminisztériumnál tudni az oktatást és az egészségügyet."
A növekedés fájdalma és öröme
"Neki növekednie kell, nekem pedig kisebbednem.” (Jn 3,22–30)
Keresztelő János szavai a mi felismerésünk kell, hogy legyen: Krisztusnak növekednie kell bennünk, az önző énünknek kisebbednie, s ez utóbbi fájdalmát, gyötrelmét és összetöretését el kell hordoznunk, hogy Krisztus öröme és élete teljessé lehessen bennünk.
Boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyek országa - drága Istenünk, add meg nekünk a nyolc boldogság lelkületét! Ámen.
A közúti forgalomról röviden
Negyedével nőtt a magyar közutak forgalma 2013 és 2018 között. Egyre több a jármű, és ezek egyre többet futnak – hír a Magyar Közút adatai alapján. Nem is csoda, ha hozzávesszük, hogy növekszik a forgalomba helyezett autók száma is...
A fiatalok közel fele munka nélkül akar pénzt
Egy 2019-es reprezentatív kutatás szerint a magyar fiatalok közel 40 százalékának az az életcélja, hogy influenszer legyen – közülük is sokan a luxusregiszterre apellálnának. Hogy ki fog itt majd villanyt szerelni, műteni, a boltban kiszolgálni vagy buszt vezetni, az meg egy nagyon jó kérdés. Mielőtt azonban eme szakmák végképp eltűnnének a történelem süllyesztőjében, kicsit utánajárnánk, mennyire reális cél is az, hogy több milliárd ember éljen a Földön luxustermékek ajnározásából.
A két pápa – XVI. Benedek és Ferenc pápa az új Netflix-mozi főszereplője
Karácsonykor kerül a nagyközönség elé a Netflix A két pápa című filmje, melyben XVI. Benedek és Ferenc, a hagyományőrző és a haladó – „kiteríti lapjait”. Nem okoz csalódást a két egyházfő látásmódját ütköztető, nagyon várt Netflix-mozi első előzetese.
"Akarom, tisztulj meg!"
„Uram, ha akarod, meggyógyíthatsz engem.” (Lk 5,12–16)
Jézus rögtön megtisztítja a leprást, hiszen Isten emberszerető jóságában mindig azt akarja, ami a javunkra válik. A kérdés csak az, hogy van-e erőnk és bátorságunk kérni Őt, és utána kitartani a testi-lelki tisztulás, gyógyulás útján?
Tisztíts meg Uram, és tiszta leszek, és vezess az élet útján! Az erős lelket újítsd meg bennem! Ámen. (S)
"Imádkozni jöttem"
"Egy lengyel szalézi atya mesélte el nekem a következő szép történetet: Karol Wojtyla még fiatal papocska volt, alig harmincnyolc éves, amikor az akkori pápa, XII. Piusz kinevezte krakkói segédpüspökké. A varsói bíboros-érsek, Wyszynski üzent az ifjú Wojtylának, utazzon föl hozzá, hogy átadhassa neki a kinevezést.