Főmenü
Misszió
Rólunk
Ki olvas minket?
Oldalainkat 443 vendég és 0 tag böngészi
Elkezdődött Budapesten a Sakkolimpia
A 45. sakkolimpia a keddi megnyitót követően szerdán rajtolt el. A svájci rendszerű, 11 fordulós viadal jövő vasárnap zárul, az egyetlen szabadnap jövő kedden lesz. Minden korábbinál több résztvevő indul: a nyílt szekcióban 196, a nőknél pedig 184 csapat versenyez egymással. Budapest egy sakkfőváros, mondta a FIDE elnöke...
„Minden verseny egy igazi ünnep volt számomra” – idézte Schmidt Ádám a hétfői sajtótájékoztatón Portisch Lajost, a magyar sakkozás legendás alakját Schmidt Ádám, aki szerint ennek fényében a 2024-es esztendő a sportszeretők számára ünnepi év, mert a párizsi olimpia és paralimpia után most egy újabb olimpia következik, immár Budapesten.
Az államtitkár szerint a verseny kezdete előtti nagy győzelmek közül az első óriási sportdiplomáciai siker, ugyanis az 1926-os, nemhivatalos sakkolimpia után Magyarország másodszor rendezheti meg a sportág legrangosabb eseményét, vele együtt pedig a százéves nemzetközi szövetség ünnepi kongresszusát is. A második győzelemnek pedig a magyar válogatott felállását nevezte a nyílt kategóriában.
„Budapest egy sakkfőváros, a többi között azért hoztuk ide a sakkolimpiát, mert Magyarország olyan nagy hírű játékosokat adott a világnak, mint Portisch Lajos. Ez a sakk fesztiválja lesz, amelyet most közel kétszáz ország részvételével rendezünk meg” – mondta Arkagyij Dvorkovics, a nemzetközi szövetség (FIDE) elnöke.
„Ez az esemény tökéletes Magyarország hírnevének öregbítésére. Tágabb értelemben pedig szeretnénk megmutatni a sakk népszerűségét, mert sokan vagyunk, csak a legtöbben ezt otthon játsszák. Ez egy olyan csapat-világbajnokság, amelyre nincs kvalifikáció, így ez egy világfieszta, amelyen kétezer sakkozó ül asztalhoz, ebből Magyarországot három-három férfi és női csapat képviseli, ami harminc magyar sportolót jelent” – fogalmazott Polyánszky Zoltán, a magyar szövetség elnöke.
(index.hu)