Szép új világ - megszüntetik a kézírás oktatását az Egyesült Államokban

Kategória: Hírek, események Megjelent: 2014. május 01. csütörtök

Egy 2010-es oktatásügyi ajánlás alapján megszüntetik a kézírás oktatását az Egyesült Államokban – számol be a Wall Street Journal.

A tagállamok közül egyedül Indiana a kivétel, ám ősztől ott is el kell kezdeniük gépelni tanulni a harmadikosoknak, akinek három év múlva vizsgázniuk kell a tanultakból. E mellett az indianai gyerekek már egyetlen vizsgájuk esetén sem írhatnak kézzel, a házi feladatokat is kizárólag számítógép segítségével készíthetik el.
Egy tavalyi szövetségi irányelv úgy fogalmaz, hogy a modern kor gyerekeit már nem szükség megtanítani a kézírásra, helyette az aktuális kihívásokra kell összpontosítani, aminek középpontjában az informatika található.
Egy oktatásügyi tisztségviselő szerint a gyerekeknek számos egyéb fontos dolgot meg kell tanítani. Véleményét nem mindenki osztja. Sok pszichológus és tanár szerint a kézírás oktatásának mellőzése rombolja a személyiségfejlődést, ami nagyban függ az egyedi kézírás kifejlesztésétől is. Közben elismert amerikai pszichológusok képesek olyanokat nyilatkozni, hogy bőven elég a gyerekeknek a saját nevüket leírni kézzel, minden más nyugodtan mehet mobilon, tableton, PC-n.
(filantropikum)

You have no rights to post comments