Van még remény: a hajléktalanoknak adott igazat a bíróság a zuglói kunyhóbontások ügyében

Kategória: Hírek, események Megjelent: 2014. október 17. péntek

Hat zuglói hajléktalan fejenként 500 ezer forintos kártérítést kap azért, mert a zuglói önkormányzat 2011 októberében minden előzetes értesítés nélkül elbontotta a kunyhóikat a Francia út és az Egressy út kereszteződésében lévő vasúti töltésnél.

A Debreceni Ítélőtáblán született jogerős döntés helybenhagyta az első fokú ítéletet, ami kimondta, a zuglói önkormányzat megsértette a hajléktalanokat emberi méltóságukban, és megsértette az egyenlő bánásmódhoz fűződő jogaikat.
A hajléktalanok ügyében a Város Mindenkié és a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda indított pert 2012 márciusában, mivel úgy vélték, hogy a zuglói önkormányzat vagyoni helyzetük miatt közvetlen hátrányos megkülönböztetést alkalmazott a hajléktalanokkal szemben. A jogvédők nem azt kifogásolták, hogy az önkormányzat elbontotta az engedély nélkül felhúzott kunyhókat, hanem azt, hogy arról semmilyen írásos értesítést nem kaptak, így a házakkal együtt valamennyi ingóságuk odaveszett, köztük számukra fontos emléktárgyak, családi fényképek.
A vasúti töltés mellett élő hajléktalanok ezután napokig az utcán töltötték az éjszakákat, miközben többször fagypont alá süllyedt a hőmérséklet, tehát sokkal rosszabb körülmények közé kerültek a dózerolást követően. Az eset óta mindannyian az utcán élnek, derül ki a NEKI beszámolójából.
A jogvédő iroda szerint korábban még soha nem vittek bíróság elé olyan ügyet, amiben hajléktalanok jogai sérültek, így ez az ítélet precedens értékű lehet.
(index.hu)

You have no rights to post comments